h i r d e t é s

Együttműködik a Hauni és a Pécsi Tudományegyetem

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Együttműködik a Hauni és a Pécsi Tudományegyetem

2018. november 19. - 16:56

Elsősorban tudományos és oktatási célú együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetem és a Hauni Hungaria vezetői.

A maguk területén egyaránt regionális vezető szereppel bíró felek célja, hogy magas szintű tudással rendelkező szakembereket képezzenek, főként gépipari, informatikai és elektrotechnikai területen.

Fenntartható gazdasági fejlődés nem létezhet sem hatékony és kezdeményező iparvállalatok, sem megfelelő képzési és innovációs háttér nélkül. Ezt ismerték fel a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. és a Pécsi Tudományegyetem vezetői, és ennek érdekében kezdeményezték a két szervezet közötti együttműködési megállapodást. A Dr. Miseta Attila rektor és Jenei Zoltán kancellár, valamint Katona Gábor és Dr. Megyeri János ügyvezetők által aláírt dokumentum egyértelmű célja a szakemberképzés minőségének javítása annak érdekében, hogy magas szintű és naprakész szakmai ismeretekkel és stabil idegennyelv-tudással kerüljenek ki az iskolapadból a jövő szakemberei.

A Pécsi Tudományegyetemen évek óta fontosnak tartjuk a gyakorlatorientált képzés megvalósítását, ami különösen igaz az orvostudományi és a műszaki képzésekre. Lényeges, hogy a minőségi oktatással olyan tudást kapjanak hallgatóink, ami a gyakorlatba is átültethető és hasznosítható.

Ehhez azonban szükségünk van partnerekre, mégpedig olyan, nemzetközi szinten is elismert cégekre, mint amilyen a Hauni Hungaria.

– hangsúlyozta az eseményen Miseta Attila rektor.

A Hauni kapcsolata jelentős múltra tekint vissza a régió első számú felsőoktatási intézményének több karával. Számos hallgató vesz részt az elméleti oktatást és a gyakorlatot ötvöző duális képzésben, és több tucatnyi szakdolgozat elkészítésében is közreműködtek haunis munkatársak. Az új keretmegállapodás részeként a műszaki terület mellett aktívabb kapcsolat várható többek között például a közgazdasági, a természettudományi vagy éppen a bölcsészkarral is.

Ez a mostani együttműködés mindenekelőtt a tudás kölcsönös megosztásáról fog szólni, ami mindkét fél számára rengeteg előnnyel jár.

Az egyetem például vállalta, hogy különféle képzéseket szervez a Hauni munkatársai számára, mi pedig szakmai gyakorlati helyeket és gyakornoki álláslehetőségeket kínálunk a hallgatóknak

– foglalta össze Katona Gábor az aláírást követően.

A modern gazdasági fejlődés megkívánja, hogy a fokozott társadalmi és gazdasági szerepvállalás következtében az egyetem tradicionális – oktatási és kutatási – tevékenységei kibővüljenek.

Ahhoz ugyanis, hogy az egyetemek képesek legyenek gazdaságfejlesztési potenciáljuk optimális kihasználására, szükség van magas színvonalú oktatásra, kutatásra, és arra, hogy mindezen eredményeket a gazdaság hasznosítsa.

Ez utóbbinak új lendületet adhat a Hauni és a Pécsi Tudományegyetem közötti valós együttműködés 

– vázolta fel a jövőképet Jenei Zoltán kancellár.

A megállapodás ennek megfelelően a tudományos és kutatási célú kooperációval kapcsolatban is tartalmaz részleteket. A Hauni bekapcsolódik az egyetem alkalmazott kutatási projektjeibe, és a térség vállalataival együttműködve segítséget nyújt a tananyagok aktualizálásában, fejlesztésében, és adott esetben az oktatásában is.

A vállalat pécsi üzemében használt világszínvonalú gyártóberendezések és technológiák megismerése révén a hallgatók naprakész tudással rendelkeznek majd. Ráadásul a közös kutatási programok fejlesztései akár helyben átültethetők a gyakorlatba. Siker esetén egyszerre járulnak hozzá a Hauni eredményességéhez, és jelentenek piacképes, értékesíthető szellemi terméket a PTE számára.