h i r d e t é s

Kiterjesztik a kórházlelkészi szolgálatot Pécsett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiterjesztik a kórházlelkészi szolgálatot Pécsett

2018. november 30. - 12:52

2019 januárjától a Pécsi Egyházmegyében is szervezett keretek között fog zajlani a kórházlelkészi szolgálat – erről írt alá együttműködési megállapodást a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Tudományegyetem pénteken délelőtt.

A kontraktust Udvardy György megyéspüspök, Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem általános, tudományos és innovációs rektorhelyettese és Jenei Zoltán, az egyetem kancellára látta el kézjegyével.

Az együttműködés értelmében januártól rendszeresen látogatnak el minden pécsi kórházba az Egyházmegye önkéntesei, hogy a betegeket megszólítsák, akik igénylik, azokkal beszélgessenek, imákkal, odafigyeléssel támogassák őket. Amennyiben a betegek kérik, az önkéntesek közvetítik papi jelenlét iránti igényüket a papság felé. Mindemellett a Pécsi Egyházmegye egy telefonos ügyfélszolgálatot is működtetni fog.

Udvardy György megyéspüspök az együttműködés kapcsán elmondta:

Jézus tanításának értelmében az Egyháznak mindig megújuló erővel kell folytatnia a betegek és a róluk gondoskodók szolgálatát.

Az Egyház hiszi és vallja, hogy a hét szentség közül az egyik egész különlegesen arra van rendelve, hogy megerősítse a betegség által megpróbáltakat.

Ennek érdekében 2019 januárjától a Pécsi Egyházmegyében is szervezett keretek között fog zajlani a kórházlelkészi szolgálat, amelynek élére Dohány Zoltánt, a pécsi Szent Ferenc plébánia plébánosát neveztem ki.

Gábriel Róbert professzor kiemelte:

A pécsi egyetemnek hosszú évekre visszamenően erős és jó a kapcsolata az Egyházmegyével.

Számunkra fontos, hogy a magas színvonalú gyógyító tevékenység mellett a betegeink egyéb igényeire is odafigyeljünk, így például a vallással, annak gyakorlásával kapcsolatos igényekre is, hiszen a lelki egyensúly az egyik alapja az egészségnek, gyógyulásnak.

Mint ismert, korábban is volt már lehetőség a PTE Klinikai Központjában a betegek számára a vallás gyakorlására, hiszen a felújított Janus Pannonius Klinikai Tömbben és az Akác utcai telephelyen is van kifejezetten a gyógyulók számára kialakított kápolna.