Macron és Merkel orbanizálja Brüsszelt
Brüsszelben már a nagypályások is kispályás meccseket játszanak. Az uniós politizálásban is az Orbán Viktortól megszokott képmutatás, megtévesztés, szószegés, szabálykerülő trükközés nyert teret. A "hátsó szobákban" kötött alkuk az illiberális demokrácia irányába tett lépések.
Angela Merkel kegyesen ráhagyta kormányfő kollégáira, hogy a májusi parlamenti választások eredményét figyelmen kívül hagyva az Európai Bizottság élére jelöljék régi bizalmasát. A kancellár asszony cserbenhagyta testvérpártját (CSU) és semmibe vette koalíciós partnerét (SPD). Mindez nyilván megterheli Európa vezető államában a kormányzó koalíció működőképességét, különös tekintettel Merkel "búcsúzó" státuszára. Nagyon nehéz hónapok elé néznek a németek, akiket most azzal vigasztalnak a médiában, hogy egy német nő vezetheti Európát.
Trükkösen kigondolt és végrehajtott forgatókönyvvel Macron és Merkel sutba vágta azt a politikai egyességet, amely csúcsjelöltekkel lebonyolított parlamenti választásokkal kívánta erősíteni az Európai Unió intézményeinek demokratikus működését. A brüsszeli vezetők választói felhatalmazásának és ellenőrizhetőségének szándéka hozta létre a most elbukott csúcsjelölti intézményt. Miután az integráció folyamatát a jövőben sem lehet megállítani, az Európai Unióban tovább növekszik a demokrácia deficit. A tagországok és polgáraik egyre kevésbé tudják ellenőrizni a brüsszeli politikai elit és a bürokrácia ténykedését. Hiába erősítették meg a májusi választások a szavazók hitét abban, hogy közük van a kontinens ügyeihez, most elillant ez az érzés. A vezetői pozíciók elosztása szemléletesen mutatta, hogy a kontinens dolgait a választói akarattól függetlenül "hátsó szobákban" intézik. Minden más, ami az európai parlamentben történik, csak bábozás súlytalan képviselőkkel. A büszke Európa folyamatosan lefokozza önmagát.
Az eddig sem volt kétséges, hogy a szerződésekbe foglalt Európai Unió egy gazdasági-piaci keretrendszer, de az európai vezetők eddig erősen hangoztatták, hogy az unió értékközösség is. Most azonban a korábbiaknál brutálisabb formában derült ki, hogy szó sincs értékközösségről. Nyers gazdasági és hatalmi érdekek határozzák meg a folyamatokat, nemzeti keretben megjelenő, de valójában nehezen beazonosítható érdekcsoportok (energia, pénzpiac, infokommunikáció, stb.) szabják meg a források allokálását és újraosztását. A gazdasági érdekharcokban a fejletlenebb országok háttérbe szorulnak, mivel a kormányaik csak számukra negatív módon, különféle engedmények, kedvezések, támogatások megadásával tudják befolyásolni a befektetőket és piaci szereplőket. Cserébe viszont Brüsszel legitimálja a nemzeti elitek működését, amelyek így felmenthetik magukat a saját polgáraikkal és adófizetőikkel szembeni felelősség alól. Mindenki jól jár az európai polgáron kívül, aki viszont egy szavazócédulára bízhatja a bánatát...
Orbán Viktor és a V4-ek önként és dalolva asszisztáltak Macron és Merkel hatalmi játszmájához. Cserébe biztos, hogy "egyszer majd kérhetnek valamit". A lengyelek megússzák a brüsszeli ejnye-bejnyét, a cseh Babisnak továbbra is elnézik a korrupciós ügyeit. A Fidesz pedig tagja maradhat a Néppártnak, hiszen Orbán azt a politikai szervezetet védte, amelyet rajta kívül nem támadott senki. Sikerről beszélni badarság az adott körülmények között, hiszen a V4-ekre csak rápattintották a labdát. A játékba nem vették be őket, amelyről nem tudták, legfeljebb sejthették, hogy mi lesz a vége. Minden esetre Macron és Orbán passzjátéka részévé vált az európai politikai folklórnak. Még az is lehet, hogy a meccs végén a lelkes magyar hazaviheti a francia játékos mezét.
Lényegében mind a 28 kormányfő felelős a kialakult helyzetért. Nemkülönben Donald Tusk is, aki nyilván nem véletlenül nem szavaztatta meg az elsőkörös javaslatot. Az európai elit – ha megpróbáljuk külső szemmel, a világ valamelyik hatalmi központjából nézni - leszerepelt. Abban a tekintetben mindenképpen, hogy bámész közönségnek tekintettek kettőszáz millió szavazót, aminek következménye megmutatkozhat az európai kohézió és szolidaritás gyengülésében. A Brexit után Berlin és Párizs is elveszett az európai érték és stabilitás szempontjából.
Az események lehetséges magyarázata, hogy Macron és Merkel, akik a hazájukban nacionalista szélsőségesekkel állnak versenyben, a nemzeti érdekérvényesítés terepének tekintették az EU csúcspozícióinak elosztását. Mindketten azt sejtetik a közvéleménnyel, hogy előtérbe tolt bizalmasaik pozícióba kerülése előnyös lesz a nemzetük számára. Európa és a többi ország ellenében saját nemzetük érdekei kapnak prioritást, ami nyilván nem a közös célok, az érdekharmonizáció felé, hanem a nemzeti önzés irányába tolja a közös ügyeket. (Szép perspektívát jelent Trianon centenáriumán.)
A nyertesek mellett sok a vesztes egész Európában. A vesztesek listáján ott található az EU-intézmények hitelessége, a német és francia politika kiszámíthatósága, és rajta vagyunk mi magyarok is. A történtek megvilágítják, hogy Brüsszel asszisztálása mellett hogyan épülhetett le a jogállam és a demokrácia Magyarországon. Vesztesek az alkudozó kormányfők is, akik elég cinikus módon azzal próbálják nyugtatni az európai választókat, hogy legközelebb majd jobban figyelnek a csúcsjelöltekre. A német média igyekszik jó döntésnek "eladni" a brüsszeli személyi pakkot és kormányválságtól félve magyarázzák a bizonyítványt, mentegetik Merkelt. Nyugodjon meg mindenki, Weber és Timmermans urak csak műnyulak voltak az európai agárversenyen.