Új NATO-parancsnokság költözik Magyarországra
A kormány egyetért azzal, hogy a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot telepítsen Magyarországra – írja a hvg.hu egy kedden késő este közzétett határozatra hivatkozva.
A portál szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszternek ez év végéig kell megkeresnie az intézmény elhelyezésére alkalmas, a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő földterületet és ingatlanokat, amelyeket ingyen adnak át erre a célra.
A hvg.hu emlékeztet: Szijjártó Péter külügyminiszter júliusban Berlinben már nyilatkozott erről a tervről. Elmondta: a NATO 22 hadosztály-parancsnoksága közül egy sincs a közép-európai térségben. „Ezért Magyarország Szlovákiával, Horvátországgal és Szlovéniával közösen megkezdte egy többnemzeti, regionális hadosztály-parancsnokság létrehozását”.
Ez a terv jutott most el a megvalósításig, de szükség lesz a katonai szövetség beleegyezésére is. Ezért a kormányhatározat úgy fogalmaz, hogy „a szükséges feltételek elérése esetén” felajánlják a lehetőséget a NATO-nak. (hirklikk.hu)