Mások is éltek a törvény adta lehetőséggel, például a horgászok. Hiszen a sporthorgászat is egyéni szabadidős tevékenység és ahogy láttam a pecásokat, becsülettel tartották egymástól a 1,5 méter távolságot. Voltak, akik nem, de ők biztos egy háztartásban élnek és láttam két nagyobb sátrat is a Dunaparton – ők is biztos egy háztartásban élnek, csak külön szobában alszanak vagy éppen válófélben vannak – nem tudom.

Azután találkoztam kerékpárosokkal is, akik között bizony több 65 év felettivel is találkoztam. Becsülöm a fizikumukat, de úgy tűnik a kormány rendelete nem érdekli őket, és a koronavírus sem. Úgy látszik képtelenek megérteni, hogy két hét „szobafogság” egészséges évekért cserébe nem sok áldozat. Gondolom úgy okoskodtak, hogy sportos tevékenységük szintén belefér a kormányrendelet 4. § d) pontjába, és akik csoportosan voltak, nyilván egy háztartásban élnek.

Láttam motorosokat is, ők is nyilván a kormányrendelet 4. § d) pontja szerinti sportos tevékenységet végzték.

És az a néni, aki az autójából éppen akkor pakolta ki a napozószéket, amikor mellette futottam el, na ő is egyéni szabadidős sporttevékenységet kezdett el végezni.

Nem értik meg, hogy ők a legveszélyeztetettebbek, a rosszban az jó, hogy ők legalább nem a 4. § n) pontja szerint fodrászhoz vagy manikűröshöz mentek.

És az is igaz, hogy ez a kapkodás-szülte kormányrendelet több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.
Innentől kezdve mi értelme van a kijárási korlátozásnak? Megmondom, semmi. Ez nem korlátozás, hanem pusztán annyi, hogy délelőtt 9-12 között a 65 éven felüliek menjenek boltba, a köztes időszakban pedig mindenki más.

Ha nem Orbán-kormány lenne, ez csak egy mezei felszólítás lenne a többi fontos mellett. A rendőrök meg úgy ellenőrzik ezt az egészet, ahogy mindenki tudja, hogy valaki szokott nyerni a lottón telitalálatot, csak éppenséggel senki nem ismeri a nyertest.