Amikor a média átneveli a gimnazistákat – újságírók külvárosi és vidéki küldetésen
A média- és az informatikaoktatás már több évtizedes múltra tekint vissza, de a „Charlie Hebdo” (2015) elleni támadás fordulatot hozott. Most már nem arról van szó, hogy kritikával kell fogadni a nagy információs eszközök tartalmait, hanem inkább arról, hogy vissza kell állítani az újságírásba vetett bizalmat, és a „Köztársaság” értékeit kell közvetíteni az elszegényedett külvárosi fiataloknak.
Forrás: magyardiplo.hu
Véget ért a hét a colombes-i (Hauts de Seine) Lycée Guy-de-Maupassant gimnáziumban. A másodikos tanulók a padban ülnek: a francia állami rádió [a Radio France] Inter-Class’ nevű média- és információprogramjának első előadásán vesznek részt. A beszélgetés újságírók és tinédzserek között folyik. Az utóbbiak felróják a nézőszámért folyó hajszát, a külvárosi és az elszegényedett lakókörzetekről sugárzott képet, az információ egysíkúságát. A 15 éves Sarah kifogásolja, hogy a műsorok a muzulmán női kendőre koncentrálnak ahelyett, hogy sokkal érdekesebb problémákkal foglalkoznának, pl. a hongkongi mozgalommal, amelyről ő a közösségi médiában hallott. A másfél órás foglalkozás a végéhez közeledik, a France Inter újságírója, Nadine Epstein olyan témát vet fel, amely szívügye: „Mi a véleményetek a humorról a médiában?” A 15 éves Nissrine így válaszol: „Jó dolog, mert szórakoztat, de nem szabad senkit sem sértenie. A női futball-világbajnokság idején találtam egy Charlie Hebdo-rajzot […], amely egyáltalán nem tetszett.”
„Örülök, hogy beszélsz a Charlie-ról – mondja az újságíró –, végül is kollégáink haltak meg. Megérdemelték a halált? Összekötöd a karikatúrákat azzal, hogy a szerkesztőség újságíróinak fele meghalt?” Fanny Crouzet, aki a Radio France oktatási programjait koordinálja, ráerősít: „Azért kérdezzük ezt tőletek, mert Toulouse-ban egy ugyanilyen osztályban azt mondták a diákok: »A Charlie Hebdo újságírói megérdemelték a halált«. Nem tartották tiszteletben a kötelező egy perces csöndet se. Mi pedig a szabad véleménynyilvánítás hívei vagyunk.” A diák válasza: „Senki sem érdemli meg a halált.” Nissrine és társai 10 évesek voltak, amikor 2015. január 7-én megtörtént a szatirikus lap elleni merénylet.
Szimbolikus erőszak
Az InterClass’-sorozatot ennek az eseménynek a hatására hozták létre. „Számos oktató lépett velünk kapcsolatba, hogy támogassuk őket abban, hogy megmagyarázzák diákjaiknak a véleményalkotás szabadságának kérdését úgy, hogy egyúttal elhatárolódjanak az összeesküvés-elméletektől” – mesélte 2018-ban Emmanuelle Daviet, a program megalkotója.[1] A pedagógiai képlet egyszerű: „zoomokat” hoznak létre a diákokkal – ez egy olyan riportkészítési mód, amelyet gyakran használ a France Inter. A colombes-i diákok saját programjukat az erőszak témája köré szervezték. A program kidolgozása során a teljes tanévben a diákok mellett ott állnak az újságírók. A Roubaix-beli Lycée Jean-Moulin történelem-földrajz tanára, François da Rocha nagy örömmel nyugtázza, hogy olyan diákok mellett dolgozhatott, akiknél valódi munkakedvet látott, és igen sajnálja, hogy eszközök híján a 2016-ban kezdett program nem indult újra az ő intézményében. Az InterClass’, amelyet számos újságíró-intézmény példaértékűnek tartott, 2016-ban médiaoktatási tevékenységéért megkapta az újságírók közgyűlésének első díját. Egyébként heti krónikája a France Inter műsornaptárában is helyet kapott.
Messze nem csupán arról van szó, hogy megtanulják az információ trükkjeit és mesterfogásait. Emmanuel Daviet számára, aki jelenleg mediátor a Radio France-nál, „az InterClass’ valójában egy politikai tett, amelynek segítenie kell abban, hogy jobban értsék a Köztársaság értékeinek mibenlétét”. 2016-ban egyébként a diákoknak feladatul adta, hogy dolgozzák fel a „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” jelszót. „Észrevettem, hogy ez a köztársasági jelszó teljes mértékben kiürült számukra. Az egyetlen dolog, amelyben egy kis értelmet láttak, az a „testvériség” fogalma, amely saját társaik között értendő. Számukra a világ két részre oszlik: „ők” és „mi”. Ez vajon osztályöntudat vagy a társadalom összeesküvés-elmélet alapján való felosztása? Az újságíró rémülten szemléli a cinikus fiatalokat, akik szemüket a mobiltelefonra tapasztva élik az életüket.[2] Köztük elsősorban a szegényebb külvárosok felső tagozatos és gimnazista korú populációját célozza meg az InterClass’. Az elnevezés jelentése kettős: egyfelől a javarészt polgári körökből származó újságírók[3] oktatják a köztársaság értékeit a többségükben bevándorlók köréből származó fiataloknak. A 2019–2020-as tanévben a nyolc önkéntes újságíró nyolc gimnáziumban és felső tagozatban oktatott – ezek mindegyike megkülönböztetett, hátrányos helyzetű oktatási régióban (REP) van. „Lehet, hogy kevésbé felkészültek az információk megfejtésére, de mindegyikük meglepően nyitott, és egyben befolyásolható a közösségi média által” – magyarázza Emmanuelle Daviet.
Másfelől, igazodva a közoktatás előírásaihoz, a médiaoktatás valójában az állampolgári (citoyenneté) ismeretek oktatásává alakul. „Az a cél, hogy a diákok tanulják meg, hogyan lehet gyakorolni a kritikai gondolkodást, szabadon véleményt alkotni, ugyanakkor elfogadni a Köztársaság értékeit, különösen a laicitást, anélkül, hogy vitatnák annak meghatározását és alkalmazási körét, annak ellenére, hogy a téma állandó konfliktus tárgya” – vélekednek Amandine Kervella, Béatrice Micheau és Céline Matuszak kutatók.[4] A média oktatásáról szó esik az iskola átalakításáról szóló 2018-as törvényben ugyanúgy, mint a fake news-ellenes törvényben, valamint a radikalizálódás elleni, 2018. február 23-i országos tervezetben. Ebben az általános összefogásban kitüntetett szerepe van az oktatás és a média együttműködéséért felelős CLEMI-nek (Centre de liaison de l’enseignement et des médias d’information). 1983-ban hozták létre az Oktatásügyi Minisztérium felügyelete alatt. Harminc éve szervezi meg az iskolákban a sajtó hetét, a program minden évben 3,8 millió tanulót ér el. A központban évente mintegy 30 000 oktatót is képeznek. A legfontosabb témák a fake news és az összeesküvés-elméletek – magyarázza Serge Barbet igazgatóhelyettes[5]
A közpolitikák kiindulása: a társadalom alsóbb rétegei érzékenyebbek a média hatására, és veszélyesebb a médiagyakorlatuk, foglalja össze Amandine Kervella információtudományi kutató, aki a médiaoktatás eszközeiről készít felmérést. Az előbbi állítást azonban semmi sem támasztja alá. Létezik egy norma, amely szerint „a helyes gyakorlat” a hagyományos, elismert újságok – mint pl. a Le Monde – olvasása. Az informálódásnak ez a helyes gyakorlata a polgári mentalitás jellemzője, és nincs szó arról, hogy megkérdőjeleznék. Ebből jön az a benyomásunk, hogy az újságírók megpróbálják az ismert, uralkodó média felé terelni a tanulókat, ami egyfajta átnevelés és szimbolikus erőszak. Számos újságíró szerint ebben a tevékenységben arra törekszenek, hogy eltérítsék a fiatalokat a közösségi médiától, és csökkentsék ellenérzésüket a domináns médiával szemben, mintha az ismert médiatermékeknek semmi szerepük nem lenne abban, hogy lejáratódtak, és a fiatalok bizalmatlanok velük szemben.
Az Europe1 adó mintapéldáját adta ennek akkor, amikor a stúdióban látogatást tettek a tourcoing-i diákok. A harmadik osztályosoknak a médiaosztályban[6] az év során tanárok segítségével két rádióadást kellett készíteniük. Az adó párizsi szerkesztőségében tett látogatásuk során részt vettek Anne Roumanoff szórakoztató információs műsorában.
- Sok fiatal van az adás közönségének soraiban; ott hátul, az a három kis srác, előre tudtok jönni? Hogy hívnak?
- Lucas-nak hívnak. Tourcoing-ból jövök
Anne Roumanoff válaszol, utánozva Lucas észak-francia akcentusát.
- Ja, igen Tourcoing-ból. És mi leszel, ha nagy leszel?
- Arrafelé főleg munkanélküliség van – veti közbe egy másik újságíró, majd hozzáteszi –, azt hiszem, leginkább egy jó szociális munkásra és RSA-ra (szociális segély) lesz szüksége, másra nem is, ugye Lucas?
A tinédzserek néhány hónappal később válaszolnak erre a saját műsorukban, amelyet az év végére készítenek el: „Ha ez így megy tovább, unokatestvérek között fogunk házasodni, kis Clio autónkkal fogunk furikázni, és Marine-ra fogunk szavazni.”
A Charlie utáni helyzetben a médiát radikálisan kritizáló egyesületek – mint például az Acrimed, amely az információgyártás körülményeiről rántja le a leplet, – álláspontja nem került be az intézményes oktatási programba. Az összeesküvés-elméletek és a fake news elleni harc kitölti a teljes teret.[7] Még az információtechnológiába való bevezetés is margóra szorult. „A 2015. januári támadásokat megelőzően a médiaoktatás elsősorban a fiatalok önkifejezését szolgáló eszköz volt – jegyzi meg Lucas Roxo, független újságíró, a La Friche közösség egyik alapítója. – A támadás után viszont a radikalizálódás megelőzésének egyik eszközévé akarták tenni.” Az ifjúság jogainak védelmét szolgáló iskolában [École nationale de protection judiciaire de la jeunesse (ENPJJ)] képzést szerveznek a későbbi oktatók számára. Témái: „A közel-kelet geopolitikája” és „Az iszlám öt fő oszlopa”. Ettől rögtön egy csomó kérdés merül fel. „Úgy gondoltam, hogy esetleg visszájára fordítom a dolgot: Szövegalkotást tanulunk összeesküvés-elméleti témában vagy egy titkosszolgálati beszámolót Bernard de la Villardiere[8] egyik riportjáról – és láthatjuk, hogy nem is különböznek annyira egymástól.”
A sárgamellényesek[9] mozgalma és a média elleni heves kritikájuk nyomán a szakma úgy döntött, hogy a vidéki elszegényedett régiókra is ki kell terjeszteni oktatási tevékenységüket. Vidéken azonban kevésbé hallgatják a France Inter reggeli adásait. Eddig a külvárosi problémás kerületekre koncentráltak, és „a veszélyes lakosságot” célozták meg. De amikor egyes televíziós műsorvezetők vagy politikai szereplők maguk is összeesküvés-elméleti szöveget [10] nyomnak, akkor őket senki sem küldi el egy tanfolyamra, ahol megtanulnák a „fake news” dekódolását” – dühöng Sylvie Fagnart független újságíró a MediaEducation.fr-tól.
Az „összeesküvés-elméletek” gyökeres kiirtása
Sylvie Fagnart Tremblay-ban (Seine-Saint-Denis) hónapokon át dolgozott egy kihelyezett, bentlakásos újságíró-irodában, amelyet a 2015. januári támadások után nemsokkal hoztak létre,[11] kifejezetten a nehéz helyzetű régiókban. Több hónapon keresztül foglalkoztatnak ott egy-egy újonnan érkezett újságírót, hogy oktatási feladatokat lásson el, és hogy helyreállítsa a szakma iránti bizalmat a régióban. A tervben sikert értek el az újságírók, akik felfedeztek egy régiót, mert túlléptek kliséiken és fenntartásaikon, de a helyi partnereik is, akik általában a helyi médiában tevékenykedő aktivisták. „A közös tevékenység révén szakmaiságra tettek szert, és jobban megismerhették a mértékadó médiát – magyarázza Jérôme Bouvier, aki a kezdeményezés elindítója volt a Kulturális Minisztériumban. – Az a helyzet állt elő a Charlie-eset után, hogy a hangsúly az információ oktatására helyeződött át (és kevésbé a helyi médiákra). Nekem ez nem volt ellenemre. Az egyetlen fenntartásom az volt, hogy a téma kizárt minden más szempontot.” A múlt évben többszáz bentlakásos újságíró-irodát finanszíroztak. Hauts-de-Seine-ben, ahol a módszert kidolgozták, 2015 óta tizenhetet hoztak létre mintegy 540 000 eurós költségvetéssel.
Az intézményes korlátok miatt és annak ellenére, hogy a finanszírozás célja a köztársasági értékek védelme és az összeesküvés-elméletek gyökeres kiirtása volt, független újságírók szerveződtek csoportokba, hogy a dolgoknak más vízióját adják. Amiens-ben például mintegy tizenöt személy – újságírók, oktatók vitavezetők – gyűlt össze egy háromnapos képzésre a La Friche közösség szervezésében. Ez a rövidéletű intézmény helyet kapott a Carmen helyiségeiben (az egyesület harmincöt éve végez alternatív médiatevékenységet Amiens elszegényedett negyedeiben). Igénybe veszik a népoktatás eszközeit, és a média oktatásának értelmén, tétjén gondolkodnak. Azért vagyunk itt, hogy megváltoztassuk a társadalmi rendet, vagy sem? – teszi fel a kérdést Amandine Kervella, a képzés egyik hallgatója. „Mire szolgáljon a médiaoktatás? Határozzon meg kereteket, munkálkodjon a társadalom átalakulásért, képezzen ellenhatalmat a domináns médiával szemben? Közösen olyan információkat akarunk létrehozni, amelyek a külvárosok lakossága körében segítenek kialakítani az uralkodó információ ellen ható erőviszonyokat” – foglalja össze Lucas Roxo.
A szerző Sophie Eustache újságíró, Élodie Perrotin társszerzővel: Ifjúkori munka: hogyan informálódjunk? Ricochet, Lausanne,2019.
Fordította: Völgyes Gyöngyvér / Forrás: magyardiplo.hu
