Így kezelte félre Orbán a járványt: halálos következmények
A megbetegedések és a halálozások száma is magas, és 4–5 héttel a korlátozások bevezetése után még mindig nő.
"Bűnösen felelőtlen járványkezelésnek" nevezi a Magyar Narancs karácsonyi dupla számában megjelent írásában Lantos Gabriella egészségügyi menedzser az Orbán Viktor vezette magyar kormány intézkedéseit, Magyarországot pedig elrettentő példaként említi.
Magyarország nem járványügyi intézkedésekkel, hanem nemzeti konzultációkkal, az adatok titkosításával, az egész országot demensnek néző Müller Cecíliával és egyéb manipulációs technikákkal küzd a pandémia ellen. Orbán úgy érzi, amíg a valódi folyamatokat senki sem ismeri, addig ő a helyzet ura. Még mindig nem látta be, hogy egy nála is kegyetlenebb kórokozóval van dolga. A koronavírus veszélyes betegség, elkerülhetetlenül lesznek áldozatok. Ám nem mindegy, mennyi embert veszítünk el feleslegesen.
Itt a második hullámban szabadjára engedték a járványt. December 14-én Magyarországon a halálos áldozatok száma 7130 volt, Szlovákiában 1205: lakosságarányosan ez utóbbi 2125 áldozat lenne.
"Ha a kormány a járvány kiengedése helyett a szlovák úton járt volna, nem halt volna meg feleslegesen az idén 5005 ember. Orbán pszichopatákra jellemző hideg fejjel, előre megfontolt szándékkal lemondott erről az 5 ezer emberről, akiket Kőmíves Kelemennéként beépített a NER falába. Ez megbocsáthatatlan bűn. A gazdasági visszaesés elkerülése érdekében addig várt a második hullám hűtésével, amíg az egészségügy a teljesítőképessége határára ért. A bűnösen felelőtlen járványkezelésnek Magyarország az egyik legelrettentőbb példája.
Szlovákiában 567 napi új fertőzöttnél rendelték el a korlátozásokat, itt november közepén, 4500 esetnél. Utána rögtön furcsák lettek a számok. Ausztriában a korlátozások után egy hónap telt el az új esetszámok stagnálásáig.
"Arra pedig végképp nincs semmilyen járványtani vagy más orvosszakmai magyarázat, hogy a halálozás is azonnal stagnálni kezdett, bár a kórházba kerültek és a lélegeztetőgépen lévők száma még emelkedőben volt."
A korlátozások előtt 470 lélegeztetettből, két hét múlva pedig 650-ből halt meg 100 ember. Erre a magyar csodára két magyarázat lehet. Vagy egy új, addig ismeretlen sikeres terápiát vezettek be a kórházak. Vagy már annak a számnak sem lehet hinni, hogy hányan haltak meg. Először ez a fertőzöttek száma kapcsán derült ki, két hónap után a halálozási számokat is egyre kevesebben értették és hitték el.
A halálos káosz november végén tovább fokozódott, és ismét jelentősen módosulni kezdtek a trendek. Már harmadik hete azt látjuk: a fertőzöttek száma néha egyik napról a másikra megduplázódik vagy megfeleződik – ám a kórházba kerültek és a lélegeztetőgépen lévők száma nagyjából állandó. Mintha ezek közt nem lenne kapcsolat! Pedig van. (magyarnarancs.hu)