h i r d e t é s

Nyáron is aktívak a baktériumok és a vírusok, főleg ha mi passzívak vagyunk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyáron is aktívak a baktériumok és a vírusok, főleg ha mi passzívak vagyunk

2015. július 18. - 17:19
0 komment

A telet egyértelműen az influenza uralja, néhány egyéb, légúti fertőzés és megbetegedés mellett.

A nyár azonban a bélrendszert támadó kórokozóké, bár ennek tényével jóval kevesebbet foglalkozunk, mint a téli lázas orrfújásokkal. Pedig sokszor jóval súlyosabb szövődményekkel is járhat egy-egy bélrendszeri fertőzés.

A legveszélyeztetettebbek mindig a tömegrendezvények látogatói és a táborozó gyerekek. Szinte minden nyáron hallani a híradásokban E.coli baktériummal, rotával, vagy épp szalmonellával fertőződött gyerekcsoportokról, akik a táborozás egy részét a Balaton-part helyett az egyik közeli kórházban töltik, pechükre. Pedig nem is túlélőtáborra jelentkeztek...

A fesztiválozókra hasonló veszélyek leselkednek, bár alig hallani róla, hogy ezen és ezen a fesztiválon ilyen és ilyen megbetegedések gyanújával szállítottak kórházba ennyi és ennyi embert. Pedig sok az eset. Inkább a híradások szelektív jellegében keresendő a hiba, vagy épp a döntés hatása arról, hogy ami nincs a hírekben, az nem történt meg.

Ahol sok az ember, ott sokféle higiéniás szokással és kultúrával találkozhatunk, ami nem minden esetben válik kimondottan az előnyünkre. Hiába ellenőrzik folyamatosan a büfék és ételstandok munkáját a közegészségügyi szervek, hiba bármikor csúszhat a rendszerbe. Gondoljunk csak bele: a műanyag evőeszközök kihelyezését nem igen korlátozzák, vagy szabályozzák, mindenki úgy vesz magának egyet, ahogyan szeretne. A fertőzéshez azonban elég egyetlen aprócska felület is.

Érdemes a nagy melegben minden olyan ételt és italt alaposan megvizsgálni és lehetőség szerint megtisztítani, amit hamarosan szándékozunk elfogyasztani. A legtöbb esetben elég egy szimpla csobogó vizes mosás, főleg, ha zöldségről és gyümölcsről van szó.
És amit már oviban sem győztek eléggé hangsúlyozni mindannyiunknak: minden étkezés előtt mossunk kezet, nyáron különösképpen! Ha nincs rá lehetőség, hordjunk magunknál kézfertőtlenítő zselét!

 

(Fotó: illlusztráció / varosom.hu)

Posted by SEJT on 2015. július 18.