h i r d e t é s

Nyelvvizsga nélkül is megkapja mindenki a diplomáját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyelvvizsga nélkül is megkapja mindenki a diplomáját

2020. április 07. - 16:59

Mintha öt évvel ezelőtt Hiller István, az MSZP oktatási kabinetvezetőjeugyanezt javasolta volna a kormánynak.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter - Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

75 ezer olyan ember kaphatja meg a diplomáját, akinek nincs meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ez a kormány gazdaságmentő csomagjának része, a járvány után újjáépítés során nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi egyetemet végzett szakember középfokú végezettséget igénylő munkakört töltsön be - magyarázta.

A jelenlegi egyetemi hallgatók egyszeri 500 ezer forintos, 0 százalékos hitelt kaphatnak és szintén kamatmentes felnőttképzési diákhitelt vehetnek fel azok, akik át akarják képezni magukat. (nepszava.hu)

Öt éve az MTI ezt írta:

Az MSZP oktatási kabinetvezetője azt javasolja, hogy a kormányzat hirdessen “amnesztiát” azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át a diplomájukat. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, becslésük szerint mintegy ötvenezer magyar állampolgárról van szó, és javaslatuk alapján mindenki, aki a 2015/16-os tanév végéig lezárja a tanulmányait, azzal a bejegyzéssel kapna oklevelet, hogy “nyelvvizsga nélkül”. Aki a diploma átvételét követő két éven belül nyelvvizsgát szerez, az teljes értékű diplomát kap – részletezte.

Hiller hozzátette: az érintettek foglalkoztatásáról a végső döntést a munkaerőpiac hozza meg. Jelezte, hogy javaslatát benyújtja az átalakítások miatt most módosítani tervezett felsőoktatási törvényhez. Az ellenzéki politikus arra is javaslatot tett, hogy az egész napos iskolában – ami szerinte ma kötelező napköziként értelmezhető – a délutánokat állami költségen idegennyelv-oktatásra használják. Hozzátette: a szaktanárok többletmunkája többletjuttatást igényel, ezért módosító javaslatot fog benyújtani a költségvetéshez.

Kérdésre válaszolva közölte, ezen intézkedés bevezetését a 2016/17-es tanévtől látja reálisnak. Hiller István azt mondta, ezen intézkedés egy teljes tanévre számítva 3,6 milliárd forintba kerülne, így jövőre 1,2 milliárd forint lenne. Akik stadionokban mérik a költségvetést, azoknak ez meg se kottyan – fogalmazott. A kormánynak azt is javasolta, állítsa vissza a nulladik évfolyam rendszerét, illetve javarészt uniós források bevonásával teremtse meg annak lehetőségét, hogy minden nappali tagozatos, alapképzésre felvett felsőoktatási hallgató tanulmányai alatt három hónapot idegen nyelvi közegben tölthessen, elsősorban angol nyelvi tanulmányok folytatására. Utóbbival kapcsolatban kérte Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos közbenjárását is. 

Az MTI hírét 2015. április 22-én a Pesti Srácok is lehozta. Egy komment a cikk alatt: