h i r d e t é s

Nyomozás indult a pécsi önkormányzatnál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyomozás indult a pécsi önkormányzatnál

2022. november 17. - 05:57

A városi közgyűlésben kisebbségben levő kormánypárti képviselők szerint a lakáshoz jutást kenőpénzzel lehetett felgyorsítani. Az információt az ügyészség is megerősítette, részleteket azonban nem árultak el.

Forrás: atv.hu

Pécsen az önkormányzati bérlakások bérlőit a beadott pályázatok elbírálását követően jelöli ki az illetékes bizottság. A kormánypárti képviselők szerint ezt a pontozásos rendszert lehetett befolyásolni, ezért folyik nyomozás a hivatalban.

Úgy tűnik, hogy ezt a rendszert kerülték meg, meghatározott, változó összegű kenőpénzeket kínáltak és fogadtak el. A gyanú szerint önkormányzati intézményi, illetve két hivatali munkatársról van szó

– fogalmazott Csizmadia Péter, a Fidesz-frakció vezetője.

Az ügy az önkormányzati ülésen is téma volt, ahol az egyik alpolgármestert és az illetékes bizottság elnökét is kérdezték arról, hogy mennyire érzik magukat felelősnek a történtek miatta. A felvetésre a polgármester azt mondta: tudja, hogy folyik nyomozás, de annak tartalmát nem ismeri, mert nem őt keresték meg a nyomozók.

Kapott a polgármesteri hivatal, aljegyzői címzéssel egy adatszolgáltatásra szóló felkérést az eredményes nyomozás érdekében. Magyarán egy valamilyen nyomozás zajlik. amit ön úgy fogalmaz, hogy önkormányzati lakások, kenőpénz satöbbi, szó nincs a levélben erről

– válaszolt Péterfi Attila, polgármester.

Az ATV kereste az ügyészséget, de a nyomozás tényén kívül részleteket nem árultak el. Helyi sajtóhírek szerint, azonban valami történhetett a lakásgazdálkodási csoport vezetőjével, a munkakör betöltésére ugyanis álláshirdetés jelent meg a napokban. (arv.hu)