h i r d e t é s

Nyugdíj: kellemetlen meglepetés érheti a rendőröket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyugdíj: kellemetlen meglepetés érheti a rendőröket

2019. május 30. - 08:28

A frász kerülgetheti az ex-rendőröket, mert a nyugdíjfolyósító nyilvántartásában nem vagy hiányosan szerepelnek a rendőrségnél leszolgált éveik - írja a napi.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

Egy volt rendőr lekérve a saját adatait például azzal szembesült, hogy mindössze öt év szolgálati időt tartanak neki nyilván. A rendőrségnél eltöltött majdnem húsz évéből pedig csupán két év szerepelt a nyugdíjnyilvántartásban

 - tudta meg a 24.hu. Mindez azért meglepő, mert a volt rendőr most szolgálati járandóságot kap, és ennek összegét majdnem 30 év alapján állapították meg neki. Erről papírja is van, még 2009-ből, amit a lemil.blog le is hozott.

Tehát több mint 29 év alapján kapja a járandóságát, miközben csak bő 5 év szolgálati idő szerepel a neve alatt a nyugdíjnyilvántartásban. Rákérdezett a nyugdíjfolyósítónál, hogyan lehetséges ez, mire azt a választ kapta, csak abból tudnak dolgozni, amit a rendőrség megküld nekik.

Kiderült később, nem egyedi esetről van szó. Például az egyik volt pénzügyőr egy éve próbálja elfogadtatni 12 év szolgálati idejét, egy másik ex-rendőr 27 évvel ment el nyugdíjba, azóta is dolgozott, így már 38 év szolgálati időnél tart, de a nyugdíjnyilvántartás szerint csak bő 8 év szolgálati ideje van, nem szerepel benne sem a BM-es időszak, sem az azóta ledolgozott 11 éve.

Ez a magyarázat

Az ORFK válasza szerint erre az a magyarázat, hogy a rendőrségnek nem kellett elküldenie a nyugdíjfolyósítóhoz az adatokat. A jogszabály alapján 2012. december 31-ig a szolgálati nyugdíj megállapításáról szóló határozatot az ORFK illetékes osztálya készítette el, a hivatásos állományba tartozók illetményadatait pedig nem kellett átadniuk a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak.

2013. január 1-jétől úgynevezett adategyeztetési eljárást vezettek be, ez vonatkozik mindenkire, nem csak a rendőrökre

- mutat rá a 24.hu cikke. Az adategyeztetés célja, hogy a leendő nyugdíjasok még aktív korukban megtudhassák, milyen biztosítási jogviszonyaik, a nyugdíjnál figyelembe vehető kereseteik szerepelnek a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban, így lehetőséget ad a korrekcióra még a nyugdíjazás előtt. Az adategyeztetéssel azt akarják elérni, hogy a nyugdíjbiztosítás nyilvántartása csak az ügyfél által ismert és vele egyeztetett adatokat tartalmazzon, amivel a nyugdíj előtt állókra tolják annak felelősségét, hogy rendben legyen a nyilvántartás.

Nem mindegy!

Nem mindegy, mennyi szolgálati időt ismernek el valakinek. A nyugdíj összegét ugyanis a szolgálati idő hosszától függő nyugdíjszorzó és az 1988 óta szerzett (nyugdíjjárulék alapját képező) keresetekből számított nettó átlagkereset összege határozza meg.

Az ORFK azoknak a volt rendőröknek, akiknek nincsenek meg a szolgálati évei a nyugdíjfolyósítónál, azt tanácsolja, hogy küldjék meg másolatban a hiányzó szolgálati időt igazoló iratokat a nyugdíjfolyósítónak, amely erre hivatalból megkeresi az érintett rendőri szervet. Az igazolja a szolgálati időt, az illetményt, illetve azt, hogy a járulékot befizették. Ez alapján pedig a nyugdíjfolyósító módosítja az adatokat és elismeri az így leigazolt szolgálati időt.

napi.hu