Ő volt az isztambuli robbantó
Egy 33 éves török férfi robbanthatott Isztambulban. Szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal, korábban is részt vett több terrortámadásban - írja a Faktor.hu.
A török hatóságok már az Adanából származó férfi, Savas Yildiz szüleit is letartóztatták. A Hürriyet szerint az apjától DNS-mintát is vesznek és ez alapján próbálják azonosítani.
Savas Yildizt gyanúsították azzal is, hogy ő állt két korábbi robbantás mögött: tavaly májusban Mersinben és Adanában robbantottak egy-egy pártszékháznál. Azokban a támadásokban hárman sérültek meg. Szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal: rajta volt azon a négyfős listán is, amelyen azok szerepeltek, akik Szíriából tértek vissza Törökországba és a hatóságok szerint támadást terveztek. Azt is vizsgálják, hogy volt-e köze az októberi, ankarai merénylethez, amelyben több mint 100-an haltak meg.
Fotó: Europress - Getty Images / Burak Kara
A Habertürk szerint viszont a merénylőt valójában Mehmet Öztürknek hívják és 1992-ben született. Azt írják, a rokonai felismerték a térfigyelő kamerák felvételein.Más lapok szerint a két férfi ugyanaz: Mehmet Öztürk az igazi neve, Savas Yildiz pedig az álneve.
A tegnapi támadásban összesen öten haltak meg: a terroristán kívül két izraeli-amerikai kettős állampolgár, egy izraeli és egy iráni. 36-an sérültek meg, főleg turisták. A merénylő egy forgalmas bevásárlóutcán robbantott, ahol mindig rengeteg a turista.