Függetlenül attól, hogy a szerző a Fidesz-szavazókat kívánja megszólítani.
Ne menjünk most bele, hogy érdemes-e!

Nem ez a baj az írással!

Elvi és praktikus szempontok sora teszi kétségessé, hogy végrehajtható lesz-e érdemben, a főkolomposokat illetően, és nem csak néhány kis- és közepes méretű hal elejtésével zárul. (Feltéve, hogy az ellenzék kerül kormányra!)

Az elszámoltatás kétségtelenül fontos! Sőt, ahogy a szerző kiemeli, nemzeti ügy.
Az egyik. Mert az alkotmányozás is az!

Sőt, előbbre való, fontosabb feladat!

Miért? Mert anélkül, hogy lebontanánk az Orbán-állam jogrendjét, elszámoltatásra nehezen kerülhet sor.
Ha el is tekintünk most a bebetonozott Orbán-vitézektől, akik mindenfajta érdemi vizsgálódást foggal-körömmel akadályozni fognak, Orbán arra mindig gondosan ügyelt, hogy az intézkedései, a lépései formálisan megfeleljenek az általa alkotott szabályrendszernek.
Kivéve, ha az egész orbáni jogalkotást ab ovo alkotmányellenesnek minősítjük, és ezt el is tudjuk ismertetni a nemzetközi fórumokkal, mindenek előtt az Unióval.

Még akkor sem lesz/lenne egyszerű a helyzet, hiszen tizenkét év gazdasági történéseit – szerződések rendszerét – nem lehet egy tollvonással anullálni.
A kilencvenes években Sárközy Tamás által briliánsan végrehajtott dereguláció kismiska volt ehhez a feladathoz képest – ráadásul alkotmányozó többséggel a háta mögött.

Én azt gondolom tehát, hogy az orbáni államot felszámolni csak sikeres népszavazással vagy forradalommal lehet. Mennyi ezek esélye?

Addig pedig marad az orbáni jogrend!
Márpedig minden cselekményt az elkövetésekor hatályos jogszabályok alapján lehet csak elbírálni.
Ha nem Polt fog a legfőbb ügyész székében ülni, a saját embereivel a beosztott ügyészek légiójában (még az sem világos, hogyan szabadulunk meg majd tőle/tőlük), hanem egy igazi legfőbb ügyész, annak a keze is meg lesz kötve.

Azt gondolom tehát, hogy az elszámoltatás nagyon jól hangzó politikai frázis (ámbár a közvélemény-kutatások alapján az emberek többsége közömbös ez ügyben. „ezek is lopnak, azok is lopnak”), a gyakorlati végrehajthatósága legfeljebb polgári peres ügyekben, kártérítés címén lehetséges, a sokszorosan túlárazott, silány minőségű építési- és egyéb munkák kapcsán, vagy például a Mátrai Erőmű kifosztása miatt.

A síbolt vagyonokat elkonfiskálni, ismétlem, csakis forradalommal lehetséges!
Úgyhogy álmodozni kár!

Megjegyzem, az első Orbán kormány leváltása után is elhangzottak bővérű ígéretek az elszámoltatásra, olyan – a mai Orbán-ügymenetre tökéletesen jellemző, előképnek tekintendő, de a maiakhoz képest mégis pitiáner ügyekben, mint a Fidesz-székház umbulda. az Ezüsthajó Kft., Kaja Ibrahim and Co.

Elszámoltatás helyett a szorgos Keller Lászlót tették lapátra.
Valószínű, hogy azért, mert olyan ügyeket is firtatott, melyekben saját erők keze lógott bele a bilibe. Emlékezzünk a Wekler-ügyre!

Olyan összefonódások ma sem kizártak, főleg helyi ügyletek során, amelyek eltussolása nem csak Orbánék érdeke.
Anélkül, hogy az urakat bármivel vádolnám, Oszkó és Kóka is buzgón üzletel velük. Hogy mást ne említsek!

Hadházy tehát ilyen szempontból se lesz könnyű helyzetben.

Ami pedig a közvélemény (főleg a fideszesek) támogatását illeti: „Palikát ártatlanul vádolják!” „Palika ilyet nem tesz!”

Ez várható! Pedig itt Polt a közvádló! Saját ember!

Ha kormánybarát hozzászólásokat olvasunk a hasonló tárgyú cikkek alatt, hát Gyurcsány a fő tolvaj!
Igaz, kormány-hű közvélemény-kutatás szerint, de a fideszesek több, mint fele szerint Orbán tisztességes ember! Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az eredmény ezúttal nem valós.

Nagyon szellemes a cikkíró személyi felsorolása, hogy mit szólnának a fideszes népek ehhez vagy ahhoz, csak hát ez üres szócséplés!
Ma sem szólnak hozzá semmit!

Le kellene végre szállni a felhők közül a földre!
Magunkat ne szédítsük! A fideszeseket meg úgysem lehet! Azok már megszédültek!