h i r d e t é s

ONE WAY TO HEAVEN... I rész

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

ONE WAY TO HEAVEN... I rész

2015. április 26. - 16:45
0 komment

 

Péntek reggel van. Egy kellemes, napos, júniusi péntek reggele. Eljött hát, itt van.

Már ébren vagyok, de szemem még csukva tartom, csupán a szemhéjamon átszűrődő fényből és a hajnal neszeiből érzékelem a külvilágot. Kell még pár perc. Igen még kell egy kis idő, amíg tudatom pályára áll és hinni engedi önmagának a tényt, ma van a napja... igen ma!... hogy, elszakítva láncaim elrepülök New Yorkba,...és becsapódom a jövőmbe.

Egyedül vagyok a lakásban, körbe vesz a csend. testem még bénult, miközben agyam kórusai már skáláznak fejemben, s az utóbbi napok érzelmi telítettsége miatt már-már fehér zajjá alakult a sok kusza gondolat, de szívem nyugodt lüktetése egy csodás szimfónia ígéretét hordozza visszhangzásul.
Alig pár órát sikerült aludnom az utazás miatti felfokozott hangulatom és az előző nap keserédes búcsújelenetei után nővéremtől, akivel az eredetileg tervezett együtt töltött nap helyett szinte csak egy ölelésnyi időnk jutott az indulás elő napján. Az épp akkor pusztító árvíz miatt nem tudtuk elérni egymást korábban, s mikor mégis eljutott hozzám, csak percekre tudtunk kettesben maradni, összeérinteni vállainkat lopva, próbálni eljátszani, hogy mintha nem is halnánk bele kicsit mindketten az egészbe kimondatlanul.

Egymásra sem nézve, csak érezni egymás közelségét, még utoljára, kitudja meddig. Ugyan nem örökre válunk el és persze tudtuk, beszélni is fogunk ezután is, de mégis tort ült lelkünk a múlton, hisz tudtuk, többé sosem lesz már olyam semmi sem, mint volt.

Ezen érzések lökéshullámaim alaposan átitatták az utolsó otthon töltött napjaim mindegyikét, mert mindannyiszor szakadt egy keveset lelkem vásznán, mikor "Isten hozzád"-ot mondtam valamely számomra kedves lénynek. Sosem felejtem el az utolsó perceket, ahogy az akkor épp hozzátartozóink közegében állva a kocsinál a hamis vidámságot sugárzó napsütésben, a közhelyes feszengő beszélgetések közepette ringattam még párat növérem kisfián, a pici baba keresztfiamon, tőle is elválva.

Majd nővéremhez fordultam. Akkor már mindketten szólni sem tudtunk, elszorult torkainktól, s már sürgették, hogy indulniuk kell, de hirtelen átölelt, s éreztem könnyeit a nyakamon, miközben nekem is gyöngyözni kezdtek könnycsatornáim. Szorosan öleltük egymást szipogva, megszűnt körülöttünk a világ, s a fülembe suttogta, miközben testvéri szíveink együtt dobogtak az ölelésben. Most utoljára, hosszú ideig, hogy"... Nagyon Szeretlek! Kérlek, vigyázz magadra!...". Majd kivonta magát karjaimból és tekintetét is elfordítva, beszállt a kocsiba, mintha sóbálvánnyá válna, ha rám nézne, s szólt, indulhatnak.

Elindult a kocsi, én meredten bámultam utána, mintha valami film utolsó jelenetét nézném, miközben feltűnik a stáblista, rögzítve minden egyes filmkockát magamban. Az elmúlt 30 év közös emlékei, egy pillanatba sűrűsödve, ahogy a távolodó kocsi ablakán át néztem selymes, hosszú, göndör fürtjeit, az orrom alatt mormogtam magamban, az utcán elhagyatottan ácsorogva...".

Én is szeretlek nővérkém... még büszke leszel rám!... (most is elszorul a szívem) Valami rettenetes végletes éles fájdalom hasított belém, s a legszívesebben utána futottam volna, de földbe gyökerezett a lábam, majd épp' ekkor, mielőtt az autó kifordult volna az utcából, még láttam, ahogy hátrafordult egy utolsó pillantásra... majd eltűntek a szemem elől.

...lehunyt szemmel, továbbra is ezzel, és hasonló élményekkel vállamon fekszem tovább mozdulatlanul, s ugyanakkor szinkronban megannyi tudathasadás-szerű egyéb emóciók kezdenek egyre felhangosodni bennem, mert mindeközben énem másik fele, ujjongó lelkesedéssel tapsikol magában.  A 10 éve várva várt pillanat elérkezte miatt, jó adag rettegéssel fűszerezve. Mert biztosan volt már mindenkivel olyan, hogy míg egyfelől örvendezve fogadjuk az elérkezett percet, másfelől minden fóbiánk egy időben erősödik fel és hoznak létre újakat, s a következő lépés helyett csak szeretnénk magunkra húzni a paplant a biztonságos ágyikóban.

Úgyhogy én így is tettem és adtam magamnak még 5 percet ágynyugalomban, mielőtt..."új életet kezdek". .)


 

Kommentek

h i r d e t é s