h i r d e t é s

Orbán és takarója

Olvasási idő
15perc
Eddig olvastam

Orbán és takarója

2021. január 10. - 07:26

 

Orbán és csapata 2020-ban a gazdasági és társadalmi élet minden szférájában és minden szintjén váratlan konfliktusos helyzetek sorozatával találta szemben magát.

Ebben az írásban nem Takaró Mihályról, a szabad polgári szemléletű irodalomtörténet esküdt ellenségéről írok, hanem arról: miért nem veszi észre az ellenzék, hogy Orbán Viktor a nehéz, szorult helyzetekben takarót, spanyolfalat használ, ami mögé el tudja rejteni a számára sokkal nagyobb fenyegetést jelentő összecsapásokat, és miért veti rá magát az Orbán által odadobott gumicsontra, lett légyen ez Soros-válaszcikk, az EU költségvetés vétója, vagy a Demeter-ügy?

Ha Orbán ismerné, akkor a 2020-as nehézségek hatására fel kellett volna idéznie magában a nürnbergi főügyész, Jackson vádbeszédének lényegét: „egy csapat bűnöző összeesküvéssel ellenőrzése alá vonta az államot”. Kormányzásának 10 éve alatt minden évben voltak megoldhatatlannak látszó helyzetek, leküzdhetetlennek látszó ellentmondások. A tavalyi év azonban egy kicsit más volt, mint a többi, mert külső és a belső feszültségek sora torlódott egymásra.

Feszültségek kívül…

Orbán és csapata 2020-ban a gazdasági és társadalmi élet minden szférájában és minden szintjén váratlan konfliktusos helyzetek sorozatával találta szemben magát. A világ minden országát, így hazánkat is felkészületlenül érő koronavírus-járvány pillanatok alatt szertefoszlatta Orbánnak azokat a mámoros terveit, hogy a gyors gazdasági növekedés, az egyre javuló foglalkoztatási adatok és a bővülő jövedelmek hátán újra könnyedén elérheti a minősített többséget a 2022-ben esedékes választásokon. Nem elég, hogy a járvány és az ellene folytatott védekezés, főleg pedig a pandémia felgyorsulása elleni eszköz, a gazdasági élet hibernálása (lockdown) megállította a növekedést, de az egyre keserűbb realitások arra ébresztették rá, hogy a Covid-válság utáni kilábalás sem gyors nem lesz, sem nem ölt V-alakot.

Igaz, a járvány nem csak Orbán terveit és vágyait kérdőjelezte meg, de legfontosabb szövetségesének, Trumpnak a bukásához is elvezetett, ami Orbán helyzetét nem könnyíti. Ráadásul Trump várható távozása miatt az Európai Unióban is új erőre kaptak az illiberalizmussal, az európai adófizetők pénzét immár 10 éve zavartalanul markecoló orbáni populizmussal szembeni kritikus erők. Az Orbán-rendszer nem csak a „széplelkű” kékharisnyák és liberális selyemfiúk ellenszenvét érdemelte ki a sajtószabadság szétzúzásával, a szabadságjogok, köztük a tiszta választások megcsúfolásával, a befolyásmentes bíráskodás beszorításával, az alkotmányosság csorbításával, egyszóval a jogállamiság sárba tiprásával, hanem a józan nyugat-európai adófizetőket képviselő kormányokat is. Nekik elegük lett abból, hogy az uniós csalás vizsgáló szerv (OLAF) statisztikái szerint az orbáni Magyarország lett Európa első számú csalója, amit a szervezettség, a folytatólagosság és az állami vezetőkkel való szoros együttműködés jellemez. E tényezők miatt vált fontossá, hogy az európai adófizetők pénze ne az európaiság értékeit, a jogállamiságot szétrontók zsebét gazdagítsa, s ezt megakadályozandó a brüsszeli pénzek átutalását előzze meg egy alapos vizsgálat, ami a jogállami intézmények működését veszi célba.

Ez az igény éppen nyáron, a következő hétéves (2021-2027) uniós költségvetés, illetve a járvány hatásainak enyhítésére létrehozandó újjáépítési és helyreállítási terv elfogadásakor támadt fel az európai képviselőkben. Ez elől az Unió vezetői sem térhettek ki, ezért fogadták el a nyáron – igaz még nem a legrészletesebb szabályozással – az európai jogállamisági mechanizmus követelményét az irdatlan uniós pénzek folyósításához. Az Európai Néppárt vezetői, elsősorban Angela Merkel két éve söpri a szőnyeg alá az Orbánnal szembeni fellépést sürgető, belső szakadással fenyegető kritikákat, félve a Néppárt végzetes meggyengülésétől. Az Európát megrázó és hatásaikban egymásra torlódó események: a 2008-as válság, a Brexit miatti bizonytalanság, a járvány miatti súlyos gazdasági helyzet kihívásai közepette, amit Orbán „kardozása” csak súlyosbított, a kompromisszumok robotosaként Merkel mégis elfogadtatta Orbán és Kaczyński megfékezésére a jogállamisági mechanizmust.

Új vonás, hogy a politikai megszólalások mellett először emelte fel a hangját a magyar és a lengyel uniós bomlasztással szemben a „Tőke Központi Bizottsága” , amikor az ezekbe az országokba befektető német cégek erős figyelmeztetést küldtek Orbánnak. A magyar kormányfő (és partnere Kaczyński) jól tudja, hogy a Néppárttal lehet, de a tőkével nem illik fasírtban lenni.

Orbán és Putyin szövetségében is gyülekeznek a viharfelhők. Putyin nem fogja tétlenül nézni, hogy a Roszatom számára szerzett üzlet, Paks2 nagyon lassan halad, vagy hogy Orbán nem hitelesítette az otthon is kétségeket ébresztő orosz Covid-vakcina, a Szputnyik V magyarországi alkalmazását.

Feszültségek belül...

A belpolitikában a járvány kitöréséig Orbán minden belső alkotmányos ellenőrzést kikapcsolt, hátát a – kénye-kedve szerint módosítgatott – „gránitszilárd” Alaptörvénynek és a helyzethez folyamatosan igazított választási eljárási törvénynek vetve, kényelmes fölénnyel irányította a közpénzek áramlását hívei zsebébe. A 2019-es önkormányzati választások megrázkódtatását semlegesítve tavaly sikeresen szigetelte el az egymással néhány nagyvárosban szövetségre lépett ellenzéket. Sőt, eleinte úgy látszott, hogy sikerült éket verni közéjük, akadozik a városok összefogása is. Orbán lassú, de határozott kiszorító harcmodorának eredményes előrehaladását azonban egyetlen és váratlan, a diákok által kirobbantott spontán ellenállás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) elfoglalása megtorpantotta. Pedig nem ez volt az egyetlen túltolt bicikli, hiszen ilyen lehetett volna a Magyar Tudományos Akadémia kiherélése, a tudományos kutatási pénzek önkényes újraosztása, a budapesti színházak lerohanása, illetve a többi „magánosított” felsőoktatási intézmény, így a Corvinus, vagy a Moholy Nagy Művészeti Egyetem átalakítása. Ezeknél az ügyeknél egyszerre alkalmazták Orbán sameszei a bot és a répa (a büntetés és az ösztönzés) eszközeit, a többi egyetem megerőszakolásához még jutott némi vazelin is, nem csak Orbán "Vaszilijeinek" az erőszakossága. Az ellenzék is, a városvezetők is, meg az MTA vezetői is kompromisszumkészek voltak, az SzFE esetében azonban az orbáni hatalom a vazelint "Vaszilij" sáros parasztcsizmájával váltotta fel, és így a diákoknak nem volt hová visszavonulniuk. A diákok leleményessége újraélesztette az ellenzék együttműködési készségét, vezetőik ennek megfelelő ki- és bejelentéseket is tettek, és ez azt jelezte Orbánnak, lehet, hogy nem lesz elég a fenyegetések sorozata, a választási eljárás újra- és újraírása, a kormánypropagandába ömlő tízmilliárdok végeláthatatlan tömege. Meg kell állítani a hangulat átfordulását, ezért a közvéleményt új gumicsontokkal kell etetni, hogy abba a médiatérbe kerüljön, ahol ismét megtanulhatja: ki az úr a háznál.

A járvány és a gazdasági következmények kezelésében mutatkozó teljes felkészületlenség igazán kiélezi a feszültségeket. Sem az egészségügyi rendszer felkészítése, sem a járvány elszabadulását a gazdasági leállással fékező intézkedések nem mutatták egy felelős, a polgárok életét és biztonságát megőrizni kívánó kormányzat képét. Az egészségügyben semmi sincs előkészítve, csak a hullákkal borított csatatér, nincs korlátlanul és ingyenesen hívható, a megbetegedés minősítését, azonosítását elősegítő listázott kérdéseket (checklist) beolvasó zöldszám. Nincs megszervezve, hogy a telefonazonosítást követően a Covid-gyanús beteg megkapja az időpontot, hová mehet szinte azonnal tesztelni, ahol várakozás nélkül (max. 10 perc) sorra kerül és az eredmény is 24 órán belül rendelkezésre áll, hogy azután a további menetre, a betegút kijelölésére legyen eligazítás. Nincs nagyszámú tesztelő sátor, az értékelő kapacitások megsokszorozása elmaradt, a rögtönzött vizsgálóhelyek (pl. véroxigén-szintet mérő laborok, mozgóröntgen helyek stb.) hiányoznak. Nincs járványpótlék az erejük megfeszítésével dolgozó orvosoknak, nővéreknek, asszisztenseknek, szociális munkásoknak - ehelyett az első hullám végén kegyet gyakorolva ígértek nekik jutalmat. 

Sajnálják a pénzt

Megijedve a második járványhullám tömeges megbetegedésétől látszólag elfogadták a Magyar Orvosi Kamara béremelési javaslatát. A derűs hétvégi megegyezést követő hétfőn azonban levetették álarcukat, kiderült, hogy a béremelés a következő évre halasztott kamu volt, helyette az egészségügyben dolgozókat még novembertől katonai irányítási viszonyba kényszerítették. A járvány második hullámának a tetőzése idejére ezzel nem csak a bizonytalanságba taszították az orvosokat, hanem a másodállások megszüntetésével az alapellátást (háziorvosok, szakrendelők) is veszélyeztetik. Ez a húzás önmagában is katasztrofális mértékben növelte a feszültséget, főleg azzal együtt, hogy a hiteles információk áramlását elzárják, ezért a kórházakat rendőri-katonai irányítás alá vonták. A bizalmat építő hiteles információk szolgáltatása helyett a folyamatos korrekcióra szoruló félretájékoztatás ömlik a válságtörzs szájából.

Nem csak az életfontosságú egészségügyi szervezésre sajnálták a pénzt, de ez a fukarság volt a jellemző a jövedelmüket, bevételüket, vagy a foglalkoztatottságukat elvesztők részleges kárpótlása, a nehéz hetek túlélésére szolgáló pénzügyi segítség megadásának a terén is. Amit azonnal végrehajtottak, lenyomtak a bankok torkán, az a hitelmoratórium, hogy a kikölcsönzött pénz aktuális törlesztőrészleteire mindenkinek adjanak moratóriumot, és csak annak tegyék lehetővé, hogy maga döntsön a pénzügyi helyzete kezeléséről, aki nagyon ragaszkodik a változatlan feltételekkel történő fizetéshez. Miért volt erre szükség? Mert így nem derült ki, hogy a nyakig eladósodott NER-lovagok, vagy az orbáni udvartartás oligarchái már egyre nehezebb feltételekkel jutnak kölcsönökhöz, a moratórium elrendelésével nem vált égbekiáltóvá, hogy csak Orbán zsoldosai kaptak az adófizetők és a betétesek pénzén könnyítést, hanem ennek elleplezése érdekében mindenkit erre kényszerítettek. Ennél sokkal fontosabb lett volna, ám elmaradt, a munkanélküli segély időtartamának és összegének a megemelése – akár csak ideiglenesen is -, ami köztudott, hogy a legrövidebb és az egyik legalacsonyabb Európában. Alig folyósítottak pénzt azoknak a munkáltatóknak, akik nem küldték el a dolgozóikat (Kurzarbeit), nem emelték meg az önkormányzatok segélyalapját, hogy a szegények és ellátás nélküliek számára szervezzenek szolgáltatást. Sőt, elkezdték megcsapolni az amúgy is kivérzett önkormányzatokat, miközben újabb és újabb tervekkel állt elő Orbán második számú verőlegénye, a kereskedelmi kamara elnöke, hogy további ötleteivel kivéreztesse az ellenálló polgármestereket. A járvány második hullámának megérkezésekor Orbán és csapata lassan valamennyi biztosítékot kiverte, de ez mind semmi.

Amit semmilyen takaró nem rejthet el

A járvány miatt bevezetett veszélyhelyzeti kormányzást kihasználva bőven jutott pénz Orbánnak és a vele bűnszövetségben az államot megszálló társainak, hisz az Orbán-kormány nem sajnálta az adófizetők pénzét olyan „életfontosságú” célokra, mint a foci, a haveri szállodabővítés, a fegyvervásárlás, az űrhajózás, vagy az adriai kikötő. A kormány nem csak elherdálja a mondvacsinált gazdaságvédelmi alapban az adófizetőktől összegyűjtött pénzt, hanem egyenesen olyan célokra költi, amelyeknek semmi közük nincs a Covid-veszély elhárításához, mint például sportlétesítmények (ld. Bozsik Stadion, vagy a Nemzeti Korcsolyázó Központ) építése, a honvédség beruházásai, vagy az Eiffel Műhelyház, a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, vagy a kerékpárfejlesztés ügyei. Ugyanezt mondhatjuk el a demokratikus közéletet is kockáztató módon (ld. a pártok pénzeinek az átcsoportosítása) létrehozott Járványvédelmi Alap felhasználásáról is. Igaz ugyan, hogy ennek egy részét legalább egészségügyi célokra költötték - az egészségügyben dolgozók havi félmilliós jutalmára, vagy a feleslegesen és irtóztatóan drágán, a haveri csatornákat gazdagító módon beszerzett lélegeztetőgépek árának a kifizetésére. De bőven jutott kormánypropagandára is, hiszen a nemzeti konzultáció keretében először milliárdokért megkérdezték a lakosságot, hogy fontosabb-e a gazdaság (a pénz) az életnél, hogy előkészítsék a kijárási korlátozás és a gazdaság hibernálását előidéző többi intézkedés feloldását. Amikor azután a lazítás hatására szeptembertől berobbant a járvány, félelmükben utcára küldték golyóálló mellényben, gépkarabéllyal a rendőröket és a katonákat, nyilván a Covid elleni harcra.

Orbán a járvány első hullámának a végétől, májustól a kormánypropaganda minden csatornáján a hazai turizmus fellendítésére költött el reklám-milliárdokat. Felszólította a „magyarokat”, töltsék itthon a nyarat, ezzel a balatoni szállodákba fektető haverjai zsebét kezdte tömni, nehogy vendég híján csődbe menjenek. Ebben nem csak az volt a bosszantó, hogy maga és haverjai az Adrián verték el „jól megszolgált” keresetük millióit, baráti hajókon (ami önmagában is az összeférhetetlenség teljes feladása és a „bor és víz ” prédikálásának a minősített esete), hanem a példamutatás teljes hiánya. Orbán ezzel azt üzente: nem kell itt félni, nem kell védekezni, nem kell nyilvános helyen, zárt térben maszkot viselni, mert „legyőzte a járványt”. Ahogy a nyár véget ért, úgy kezdett leolvadni orcájáról az elégedett, széles mosoly és csapott át félelmet gerjesztő fenyegetéssé, azt hitte ugyanis, hogy ezzel a mindennaposan bejelentett szigorítással elterelheti a figyelmet, hogy semmi sincs megszervezve. Sőt. Az adófizetők pénzén el nem végzett állami felkészülés ebben az esetben nem más, mint bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett háborús fosztogatás.

A vétó, mint ELTAKARÓ

Orbán bejelentette, hogy meg fogja vétózni, hogy az Európai Unió következő hétéves költségvetésének és a járvány utáni európai újraindítási terv pénzeszközeinek a felhasználását az európai jogállamisági mechanizmus elfogadásához és ennek vizsgálatához kötik. A vétó – éppen amiatt, mert az egymással összehangolt három uniós intézkedést: a következő hét év költségvetését, a járvány miatt megbénult Európa újraindítását szolgáló csomagot és az ezekben foglalt pénzeszközök felhasználásának az ellenőrzését prevenciósan szolgáló jogállamisági mechanizmust együtt érinti - nem csak a magyar, hanem az európai közvélemény figyelmét is felhívta magára. Ez a lengyelekkel összehangolt blöff azonnal elvonja a közönség figyelmét azokról a külső és belső feszültségekről, mint a magyar kormány járványügyekben tanúsított teljes felkészületlensége, amelyekről az előzőekben írtam. RÁTAKAR a belső feszültségre és így gumicsontot dob ellenfelei szájába. Hasonló okok miatt írt Orbán válaszcikket Soros Györgynek a Project Syndicate-nél megjelentetett írására, amelyben nem csupán visszautasítja Sorosnak az európai képviselőkhöz intézett felszólítását, hogy védjék meg Európát, az európai értékeket a vétóra készülő magyar és lengyel illiberális kormányoktól, hanem Sorost, mint egy nemzetközi – alig titkoltan antiszemita hangsúllyal megbélyegzett (spekuláns) - hálózat fejét jelöli meg, akivel szemben meg kell védeni a nemzeti értékeket és érdekeket.

Orbán belső feszültségeket a közönség szeme elől eltakaró lépéseit, amelyek saját hatalmának megóvása érdekében a fasisztoid mutáció (ld. Ungváry Rudolf) számos jellegzetességét is mutatják, jócskán túllihegte Demeter Szilárd már igazi náciként közreadott megszólalásában. Demeter – valószínűleg nem külső parancsra, hanem – belső lelkiismerete szavára hallgatva és a kocsmai körben szokottak szerint emlegette a mai Európát Soros György gázkamrájaként. Persze ő is számított a felháborodásra - ahogy gazdája, Orbán a vétó és Soros elleni véleménycikke miatt –, de ő nem haszonelvűségből vette elő magából a nácit, hanem mert már nagyon kikívánkozott belőle. Elérte, hogy az ellenzék és az értelmiség ne azzal foglalkozzon, amivel kellene, hogy értelmetlenül halnak meg százával az emberek hazánkban a vírustól, hogy a kormány semmit sem tesz a járvány megfékezése érdekében, hogy a kabinetnek nincs szándéka és nincs már eszköze sem a járvány következményei miatt állásukat és jövedelmüket vesztettek megsegítésére, hogy visszaélve a veszélyhelyzet miatti felhatalmazással lapátolja haverjai zsebébe a milliárdokat, és a legnagyobb gazdasági kockázatot vállalva rohan a pénzügyi összeomlás felé.

A blöffsorozat láthatólag itthon eredményes volt. Orbán végül – az európai adófizetők pénzére ácsingózva – a nagy testvér, a lengyelek nyomására elállt a vétótól, sőt látszólagos győztesként elérte, hogy a korrupt rendszerét leleplezni képes jogállamisági mechanizmus alkalmazását az Európai Bíróság megállapító véleményére várva kitolják. A hazai feszültséget külföldre exportálva magára irányította a figyelmet. A vétó bejelentésének felfokozott várakozási idejét Orbán majdnem elbukta, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a várakozási idő sem telt unalmasan, hiszen Szájernek a drogos szexpartiról történt gyáva, becstelen és dicstelen menekülése egyetlen pillanat alatt levette a napirendről mind Orbán Sorosnak adott válaszát, mind Demeter megszólalását.

Az ellenzék pártjai ahelyett, hogy naponta álltak volna ki a járvány és a gazdasági következmények elégtelenségét hangoztatva, egymásnak adva a szót, hogy mindenki láthassa, az összefogás már a gyakorlatban is működik, bedőltek a blöffnek, és a vétó bejelentését követő helyzetről beszélnek. A járvány a 100 ezer főre jutó halottak számában világosan mutatja, hogy leszakadtunk a visegrádiakról, vagy a nyugati országoktól, hiszen Bulgáriával, Szerbiával együtt nálunk heti 25 fölötti az átlag, míg Szlovákiában, Csehországban és Nyugat-Európában 10-15 közötti, illetve 10 alatti.

A járvány egyre több halottat, egyre több munkahely elvesztését, egyre több munkanélkülit követel. Orbánt bármelyik utcagyerek leleplezhetné: „Meztelen a király!” A vezérnek a kivívott nagy győzelmen kívül nincs mivel takaródzni - hacsak Szájer pucérságát nem akarja maga is átvenni, ami tudna némi meglepetést okozni úgy az ellenzék, mint hívei soraiban -, az ellenzék mégsem kezdett együttes akcióba. Pedig legalább két oka is volna erre: az elégtelen válságkezelés és az Unióból történő kilépéssel való fenyegetés. Az ellenzék és a magyar értelmiség mégsem rántotta le a takarót Orbánról, ahogy azt a lengyel értelmiség, ellenzék több tízezres aláírásgyűjtéssel a saját, vétóval fenyegető kormányával szemben megkezdte. Milyen takaróba fog kapaszkodni az ellenzék, amikor kiderül, hogy Orbán a legmélyebb válság felé sodorja hazánkat?

Csillag István / nepszava.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s