Sik Endre szocio­lógus szerint Magyarországon intézményesült, masszív rendszerré állt össze a morális pánikkeltés.

A nemzetközi szakirodalomban a morális pánikot egy közfigyelmet kiváltó, az egész társadalmat megrázó, a politika és a média közvetítésével felnagyított esemény következményeként határozzák meg. A kezdeti indulatok aztán viszonylag gyorsan elcsitulnak.

– Nálunk más történik. A fideszes kormány olyan innovatív, rendkívül széles körben és nagyon durván ható kampányt épített a „migránsügyre", amelyhez hasonlót nem tapasztalni más országokban. Ilyesmivel sehol, semmilyen hatalom nem próbálkozik – állítja Sik Endre szocio­lógus, egyetemi tanár, a Tárki vezető kutatója.

A 2014-es parlamenti választás után, a netadó elleni tömegtüntetések idején a Fidesz népszerűsége látványosan csökkent – emlékeztet a szociológus. A kormány arculattervező agytrösztje némi kísérletezés után (lásd a halálbüntetést újrafelfedezését) felismerte, hogy jó esélye van a trend megfordítására, ha rájátszik a magyar társadalomban eleve erős idegenellenes érzületekre. Amit 2015 elején még nem lehetett tudni, mára bizonyosság: nem alkalmi ötlettel, hanem nagy befektetést igénylő, komplex, hosszabb távra szóló stratégiával van dolgunk.

Bűnbakképzés és politikai manipuláció mindenhol létezik. A Fidesz azonban létrehozta, és folyamatosan nyomkodja a „morális pánikgombot". Ez a találmány a központosított voltától és az alkalmazott technikáktól válik hungarikummá.

A magyar kormány – Sik Endre kifejezésével élve – intézményesítette a pánikkeltést.

Hangulatkeltő plakát- és sajtókampány, úgynevezett „nemzeti konzultáció", majd újabb kampány, most ősszel pedig népszavazás – említi a folyamat főbb állomásait a szociológus.

A „nemzeti konzultáció" során feltett álkérdések a szakma minden szabályát felrúgták – részben irányítottak, részben értelmetlenek voltak, párbeszédre és vitára tökéletesen alkalmatlanok. Egyedül azt a célt szolgálták, hogy kialakítsák azokat a kereteket, amelyek között a kormány szerint az embereknek gondolkodniuk kell, és sulykolják azokat a fogalmakat, amelyek az emberek érzelmeit ennek megfelelően hangolják.

Ugyanez vonatkozik a ránk váró népszavazás kérdésére is. „­Akarja-e, hogy az Európai Unió az Ország­gyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" Sik Endre szerint a kérdés szerkezete azonos azzal: „Egyetért-e, hogy a polgármester az Ön családja megkérdezése nélkül eldönthesse, ki költözzön az Ön otthonába?"

Persze, ennek sincs értelme, de a népszavazás sem az emberek intellektusát, hanem csupán érzelmeit mozgatja meg. Hiszen ki szereti, ha fenyegetik a magánszféráját?

Az eszköztár attól válik központosítottá és erőteljessé, hogy a fideszes politikusok kórusa, a kormánysajtó propagandája, a médiát és köztereket több hullámban elárasztó kampány elé-, alá- és föléhelyeznek olyan befolyásolási megoldásokat, mint a konzultációs, illetve népszavazási kérdőívek.

Ezek elől végképp nincs menekvés, minden háztartásba eljutnak.

Arról, hogy a morális pánikgomb folyamatos nyomogatásának milyen hosszú távú hatásai lehetnek, ma még nehéz bármit mondani. Az értelmezhetetlen „nemzeti konzultáció" tovább gyengíthette a közvélemény-kutatók iránti bizalmat, a Tárki felmérése pedig tanúsítja, hogy az idegenellenesség soha nem látott méreteket öltött Magyarországon.

nol.hu