h i r d e t é s

Orbán romboló és kártékony – a néppárti döntés mindent vitt az Országgyűlésben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Orbán romboló és kártékony – a néppárti döntés mindent vitt az Országgyűlésben

2019. március 25. - 15:29

 

Felfüggesztési hazugsággal vádolták a Fideszt, meg azzal, hogy nem tudja, ki is az ország ellensége.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 25-én. Balról Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, jobbról Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A parlament hétfőn, a második hét első munkanapján fejezi be kéthetes ülését. Az ülésnapon elsőként elhangzott, hogy Hegedüs Loránté 2019. március 21-én lemondott a képviselői mandátumáról, a képviselők létszáma jelenleg 198 fő. Ezt követően megkezdődtek a napirend előtti felszólalások. 

A migránsokkal a KGB bankjáról terelnék a figyelmet

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, nem hajtják végre a globális migrációs csomag egyetlen pontját sem, és megismételte: „nem hagyjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen”. Úgy véli, új csata kezdődik, ezúttal a titkos bevándorláspárti tervek alkotása ellen. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője válaszul közölte, szerinte Szijjártónak az lenne a feladata, hogy kiáll Brüsszelben a magyar érdekek mellett, az MSZP-s Hiller István pedig arról beszélt: az Európai Unió nem ellenségünk, nem az EU-tól kell megvédeni hazánkat. Semmiképpen sem helyes külpolitika, ha a szövetségesünket ellenségnek tekintjük, keletre nézve pedig a nem szövetségesünket barátunknak. A DK-s Arató Gergely arra hívta fel a figyelmet: az ENSZ-csomag nem kötelező érvényű dokumentum, és Magyarországgal szemben azért vannak kötelezettségszegési eljárások, mert a magyar polgárok jogait és a jogállamot nem tisztelik. A párbeszédes Tordai Bence terelésnek, „B kategóriás konteónak” nevezte a miniszter által elmondottakat, szerinte a Fidesz néppárti felfüggesztéséről, a KGB bankjának Budapestre településéről akarják elterelni a figyelmet.

Csak a kiváltságosok

Ezután Korózs Lajos, az MSZP képviselője szólalt fel: kiemelte, hogy értékrendbeli különbségekről van szó, a Fidesz csak a kiváltságosoknak akar jobblétet. Szilágyi György „Hanyas vagy” című versét átköltve sorolta, milyen ellentét feszül a kormánypártok és az MSZP politikája között, példaként pedig egyebek mellett a túlóratörvényt és a várólistákat említette. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszolt: szerinte a Fidesz-KDNP kormánynak kellett eljönnie a minimálbéremelésért, a munkavállalókat és kisvállalkozókat terhelő adók csökkenéséért.

Kiszorítás-vádra múltidézéssel felelnek

Gyöngyösi Márton arról beszélt, hogy a Fidesz (miután megszületett a felfüggesztésről szóló döntés az EPP-ben) folyamatosan győzelemről beszélt, és arról, hogy önként függesztik fel tagságukat pártcsaládjukban. Szerinte a magyar kormánypárt így nem tudja majd a magyar nemzeti érdekeket érvényesíteni, például a következő hétéves uniós költségvetés vitájában sem. Ez az igazi katasztrófája a Fidesz politikájának és annak a diplomáciának, amelyet Szijjártó Péter neve fémjelez, és az EP-választások tétje, hogy megmaradhatunk-e az Európai Unióban tagként – tette hozzá. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egyebek mellett azzal védekezett, hogy a Jobbik korábban az uniós kilépés miatt kampányolt. Most pedig megint „az üléspont határozza meg” az álláspontjukat.

Arató Gergely felszólalásában kiemelte, hogy az EPP-ben döntöttek úgy: nem kérnek abból a politikából, amit a Fidesz képvisel. „Ha önök önként kérték volna a felfüggesztést, nem kellett volna szavazni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy „ez bizony kizárás”. Majd közölte: lehet, hogy nem akarják kivezetni Magyarországot az Európai Unióból, de ez lesz a következő lépés. Hozzátette, hogy ezt nem fogják hagyni, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára pedig azt válaszolta: szerinte nem szeretnének „bevándorláspárti összeborulást” Európában, azt akarják, ha az európai jobboldal megújulna. Kiemelte, hogy akik válni akarnak a Fidesztől az EPP-n belül, azok mind megszavazták a betelepítési kvótát.

Bevándorlás és kereszténység über alles

Ezt követően Tordai Bence hangsúlyozta, hogy vannak „építők” és „rombolók”. Példaként említette, hogy nemrég Jávor Benedek elnyerte az „Év EP-képviselője díjat” a környezetvédelem területén, miközben Orbán Viktor szégyenfalra került az Európai Néppárt döntésével. Így hivatalossá vált, hogy a magyar miniszterelnököt és a Fideszt „romboló, kártékony” szereplőként könyvelték el. Ismét Dömötör Csaba válaszolt, aki egyebek mellett azzal védekezett: számukra a pártfegyelemnél fontosabb a bevándorlás elleni fellépés és a keresztény értékek védelme.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s