h i r d e t é s

Orbán Viktor ellen tüntető lengyel férfi is felbukkant a Múzeumkertnél

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor ellen tüntető lengyel férfi is felbukkant a Múzeumkertnél

2017. március 15. - 11:18

Gyülekezik a tömeg Múzeum körúton, ahol majd Orbán Viktor fog beszélni valamikor fél 11 magasságában - írja a 444.

Fotó: Szily László / 444

A helyszínről Szily László kollégám jelentette, hogy már most is ezres létszámban vannak jelen emberek, és egyelőre meglehetősen lengyel a buli: az idén is ide látogató lengyel delegáció a legszínesebb, vidámabb társaság. Sokan jöttek lengyel zászlóval, válogatott focisálakkal. 

Sőt, a lengyelek annyira leuralták a szerda délelőttöt, hogy az első Orbán Viktor ellen tüntető jelenlévő is közülük került ki. Egy konszolidált úrról volt szó, aki lengyel zászlóval és egy angol nyelvű táblával mászkált a tömegben, amire az volt írva, hogy "Mr. Orbán, bántotta lengyel testvéreit. Miért?". 

Tudósítónk meg is interjúvolta a férfit, és ugyan a beszélgetés finom árnyalatait kicsit tompította, hogy az angol nyelvű kérdésekre lengyelül válaszolt, annyi így is kiderült, hogy az fájt neki, hogy Orbán Viktor végül Donald Tuskot támogatta az Európai Tanács élén.