h i r d e t é s

Orbán Viktort "Horthy művésze" is megfesthette?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktort "Horthy művésze" is megfesthette?

2017. június 26. - 07:55

L. Simon a vidéki kiállításokon is irányt mutat, betilt.

Forrás: fehervarkukac.hu

„Technikai okokra” hivatkozva egy héttel elhalasztotta a székesfehérvári múzeum a Színek és színek megint című Aba-Novák Vilmos-kiállítás megnyitóját, a sokak által a Horthy-korszak kurzus-festőjeként emlegetett művész unokája és örököse azonban meghekkelte a sztorit, s helyi művészetkedvelők közel félszázas csoportjával az eredeti időpontban, június 16-án „megnyitotta” azt. - írja a fehérvár@kukac

A tárlatot információink szerint L. Simon László erotikus versszerző és kultúrpápa személyes felhívására prolongálták.

A volt államtitkár, aki ma egyszerű dúsgazdag agrárvállalkozóként tengeti hétköznapjait, állítólag azt kifogásolta, hogy „Gyurcsány tanácsadója” – P. Szűcs Julianna művészettörténész, Aba-Novák szakértő, a Mozgó Világ volt főszerkesztője, a DK alapítója, első elnökségi tagjainak egyike – nyitotta volna meg.
A tiltakozás nem merült ki ennyiben, a múzeumban az eset után ketten felmondtak, s ezzel közel egy tucatra nőtt azoknak a száma, akik az intézmény új, információink szerint L. Simonnal egy gimnáziumi évfolyam padjait koptató igazgatója regnálása alatt elhagyták az intézményt.

A „technikai okokra” való hivatkozást se a székesfehérvári civilek, se a művészetpártolók nem értették és nem is hitték el. Aba-Novák Vilmos unokája és egyben örököse, Kováts Kristóf, aki maga is ismert művész, így fogalmazott saját megnyitójukon: a magam elhatározásából az eredeti megnyitó időpontjában vagyok itt a helyszínen, és saját magam számára megnyitom nagyapám kiállítását. Az alkotó időközben kiderítette, mi lehet a fő hiba, még ha ez nem is technikai. Ahogy ő magát felismerni vélte nagyapja egyik korábbi képén, Orbán Viktort is felfedezte az egyik alkotáson – mondta, s meg is mutatta.


Kováts Kristóf Orbán Viktort is felfedezte az egyik alkotáson.
Forrás: fehervarkukac.hu

Ez nyilván vicc volt. Abban azonban már nem viccelt Kováts Kristóf, hogy az ügy mögött olyan munkahelyi konfliktust lát, amely könnyen a kiállítást szervező művészettörténészek állásába kerülhet. A velük való szolidaritásra fel is hívta megnyitójában a figyelmet, s az sem lehet véletlen, hogy a művészetpártolók között munkajogász is megjelent.

Kulcsár Mihály igazgató a megnyitón úgy fogalmazott: a „technikai okok” megjelölés a műtárgyak biztonságával kapcsolatos, ezért erről nem is kíván bővebben nyilatkozni, később azonban cáfolni igyekezett a munkahelyi feszültséget.

Amint arról hangfelvétel is tanúskodik, kevés sikerrel.


Forrás: fehervarkukac.hu

A fideszes városvezetéssel szakmai kérdésekben rendszeresen ütköző múzeumi kollektíva pár napja látványosan kifejezte ellenérzését a kurzust kiszolgáló új igazgatóval szemben. Kulcsár Mihály több, egymástól független forrásunk szerint június 21-én összetrombitálta a múzeum alkalmazottait, s egy levelet vagy közleményt szeretett volna velük aláíratni, miszerint minden a legnagyobb rendben van, s kizárólag a sajtó ármánykodása áll a háttérben. Csak két takarítónő emelte fel a kezét.


Forrás: fehervarkukac.hu

A kiállítás egyébként kiváló, érdemes megnézni!

Leszámol a tévhittel, hogy Aba-Novák, akinek egy festménye a szomszédos Romkertben, másik pedig a városházán, a polgármesteri sajtótájékoztatók állandó helyszínén, háttérként használva található, tehetségtelen kurzusfestő volt.
Tehetséges volt.

 

fehervarkukac.hu / zsurpubi.hu