h i r d e t é s

Orbán vonzódik a fegyveresekhez, és ez árt az egészségügynek is

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Orbán vonzódik a fegyveresekhez, és ez árt az egészségügynek is

2020. november 24. - 14:50

 

Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi szakértő szerint most éli meg az ország az egészségügy összeomlását, amiről évek óta beszélnek a szakmában és a közéletben is. 

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Azt mondta, az új egészségügyi jogállási törvény kötelmei vállalhatatlanok, a baj az, hogy a kormány katonásan akarta megoldani ezt a helyzetet. Ismerjük Orbán Viktor vonzódását a fegyveresekhez – tette hozzá. Szerinte a kormány nem is akar megegyezni az egészségügyben dolgozókkal, csak a saját érdekeit akarja megvalósítani.

Kunetz Zsombor mentőorvost, egészségügyi szakértőt, a Röntgen blog szerzőjét kérdeztük kórházak állapotáról, koronavírus-járványról, új törvényről és általában arról, meddig bírja még az egészségügyi rendszer.

Utóbbival kezdtük; szerinte most éli meg az ország az egészségügy összeomlását. Évek óta erről beszélnek szakértők, ennek vagyunk a szemtanúi. Többször hangsúlyozta: ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyik pillanatról a másikra valamit elvágnak, vagy mint ahogy egy épület összedől, hanem úgy, hogy bizonyos szolgáltatásokhoz egyre kevésbé férnek hozzá a betegek, mint a béka esete, amely a történet szerint megfő a lassan melegített vízben. Hogy a műsorvezetőnk, Szénási Sándor által említett példa szerint 8-10 kritikus beteg jut egy szakdolgozóra, az elfogadható kettő helyett, az már ez a szint. Közülük többen élhetnék túl a betegséget, ha lenne megfelelő mennyiségű szakember. 

Relatíve sok az üres ágy, de mégis tele vannak bizonyos kórházak, hogy lehet ez? – kérdezte műsorvezetőnk. Kunetz Zsombor szerint ennek egyik oka, hogy a magyar egészségügyet évek óta sújtja a szervezetlenség problémája. Ráadásul jelenleg az emberi erőforrások minisztere „nem éppen friss szellemileg”, nem a legjobb szervező, így nincs meg a szükséges információáramlás. Ráadásul „az '50-es éveket idézően, sztálinista, rákosista módon gondolkodnak”, hogy az a célravezető, ha eltagadják az információkat, amiről nem beszélünk, az nincs is. Sokkal előrébb lennénk már azzal is, ha az ország összes intenzív osztályát összekötnék hálózatba, ahol közvetlenül tudnak tapasztalatot cserélni,  azonnal reagálni, kölcsönadni személyzetet, oxigént, gyógyszert egymásnak, mikor mire van szükség – vélekedett.

Reform a Belügyminisztérium vezetésével?

A frissen létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóságra szerinte azért volt szükség, mert így az összes orvost és szakdolgozót betolhatják egy olyan rendszerbe, amelynek a szervezet főigazgatója lesz a vezetője. A kirendelés körül vannak most problémák a jogállási törvényhez kapcsolódóan, amitől rettegnek is az egészségügyi dolgozók. Ha ugyanis ugyanaz lesz a munkáltatója egy soproni és egy békéscsabai orvosnak, akkor az már nem kirendelés, hanem átvezénylés, más szabályok vonatkoznak rá.

Kunetz Zsombor arról is beszélt, szerinte eddig is voltak B-listák, de a későbbiekben központi B-listákra számít, hogy olyanokat ne alkalmazzanak, akik politikailag nem megbízhatóak. Azt mondta: tud olyan esetről, hogy az illető hiányszakmában dolgozik, jó is a területén, de a markáns véleménye miatt eltávolították, majd körbetelefonálták a közeli intézményeket, hogy ne vegyék fel. Úgy véli: csak a lojalitás számít, ez már látszik a kórház-főigazgatók kinevezésén.

A jogállásról szóló törvényről azt mondta: az olyan kötelmeket rak az orvosok és a szakdolgozók nyakába, amelyek szerinte is vállalhatatlanok, nem véletlen, hogy nem akarják az érintettek. Az a probléma, hogy ezt katonásan képzelte el a kormány,  ismerjük Orbán Viktor miniszterelnök „vonzódását a fegyveres férfiakhoz” – fogalmazott a szakértő. Úgy látja, a kirendelés, a másodállások ilyen jellegű korlátozása nem lehet működőképes.

Azt mondta, a kormány nem akar megegyezni az egészségügyi társadalommal, a saját érdekeit akarja átnyomni. Szerinte azért, mert Orbán Viktor a felelősséget az egészségügyi dolgozókra akarja tolni a koronavírus ügyében. Az nem egyeztetés, hanem színjáték, hogy néhány szakmai szervezet három percben elmondhatja, amit sérelmesnek tart, és nincs folytatás. Ráadásul általában az adott nap reggel szólnak oda, hogy lesznek szívesek megjelenni Pintér Sándor belügyminiszter úr szobájában délután. Hogy miért csattanhat az ostor az egészségügyi dolgozókon? Mert sokkal egyszerűbb azt hibáztatni, aki ott van a kórházban, akivel találkoznak a betegek és a hozzátartozók, mint a kormányt, amely ezt előidézte. Szerinte minden határozat, amit Müller Cecília országos tiszti főorvos kiad, csak arról szól, hogy a felelősséget áttolják a végpontokra. 

Fertőzések, halálozások

Kitért arra is, hogy a kórházi fertőzések problémája szerinte a koronavírus előtt is a magyar egészségügy egyik legkomolyabb kihívása volt, a körülmények, az általános higiénia és a szakdolgozók és orvosok alacsony létszáma miatt, a járvánnyal ez a kihívás csak „hatványozódott”.

Megjelentek olyan vélekedések, hogy november óta alacsony a halálesetek száma a fertőzések, a kórházba került emberek számához képest, kéthetente lenne várható a halálozások számának duplázódása. Kunetz Zsombor azt mondta: ehhez képest a kórházban kezeltek száma növekszik, a halálesetek száma stagnál. Adná az isten, hogy így legyen, de valószínűleg a matematika és a statisztika nem hazudik, „hamis számokkal játszanak” – fogalmazott. (Klubrádió)


 

Kommentek

h i r d e t é s