h i r d e t é s

Orbánt segítették-e azok, akik visszaadták a kitüntetéseiket?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbánt segítették-e azok, akik visszaadták a kitüntetéseiket?

2016. augusztus 31. - 15:55
0 komment

A visszaadott kitüntetések csak úgy hullottak Áder lába elé és egyre kiáltóbb módon jelezték azt, hogy itt valami súlyos hiba történt. 

Minden normális ember elhatárolódik egy ilyen alpári, gagyi stílustól és sokszor nyílt, vagy burkolt rasszizmustól.  Ezzel párhuzamosan azonban felvetődik az is, hogy vajon a kitüntetettek számára vajon ez-e az egyetlen járható út ahhoz, hogy egy különösen kirekesztő, gyalázkodó, időnként fajelméleteket súroló kitüntetettel kapcsolatban kifejezzék véleményüket.

Véleményem szerint nem!

A kitüntetések birtoklása soha nem jelentette, hogy a kitüntetettek egy értékközösségbe tartoznak.

Kaltenbach lépésének követői azonban ezt sugallták, emiatt kettészakadtak a kitüntetettek egy olyan törésvonal mentén, amely a kitüntetések odaítélése kapcsán nem volt sem szempont sem feltétel. Gyakorlatilag a ballib kitüntetettek döntő megjelenése a visszaadott kitüntetésekkel kapcsolatban pont azt hozta, hogy egy száz fő körüli kormánykritika lett a Bayer által képviselt és megjelenített szélsőséges vélemények elítélése helyett! A visszaadás kapcsán nem lehetett létrehozni a legkisebb közös többszöröst, csak a törést! Véleményem szerint ez Orbánnak pont elég! A zsigeri cselekedetek nem hozhatnak sikert egy ilyen cinikus hatalombróker társasággal szemben, amelyet a köz előtt Orbán jelenít meg!

Egy közös nyilatkozat a Bayer félékkel és a Bayer által képviselt eszmékkel szemben, színvallást kényszerített volna ki, és morális kérdés lett volna, a törésvonallal ellentétben.

Továbbá jó tudni, hogy a kitüntetés nem is annyira a kitüntetett személyről mond valamit (ego fényezése), hanem arról az ügyről, mely "kitüntetett figyelmet" érdemel.

Talán érdemes lett volna erre is odafigyelni!