h i r d e t é s

Ördöngősök

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ördöngősök

2021. május 21. - 17:20

Pierre Louis Boileau és Thomas Narcejac közösen írt, zseniális krimije kutya füle ahhoz a trükkös gazemberséghez képest, ahogy az Orbán-bagázs keveri a...

A kép illusztráció! - Forrás: BazsiBacsi / Flickr

1/ Kezdetben vala az ingyenes parkolás bevezetése, hivatalosan a járvány első hullámától sújtott nagyközönség védelmében: ne kelljen igénybe venni a tömegközlekedést, ha nem muszáj.

Valójában persze a népszerűséghajhászás mellett egészen más, kettős céllal: az önkormányzatokat lehetett megfosztani így újabb bevételektől, és előidézni/fokozni a szintén az önkormányzatok nyakába varrható káoszt.
Ezen azonban a publikum nem rágódott, örült a szabadságnak. Legalábbis a parkolási szabadságnak.

Ezért népszerű kormányintézkedés volt. (Nem győzzük hangsúlyozni, elvtársak, ne feledjétek: kormányadomány!)
Néhány percig.

Aztán minden érintett városi/belvárosi lakos rájött, hogy – habár ő már egy évre, fél évre, három hónapra előre perkált az állandó parkolójegyéért – hirtelen nincs hol parkolnia a lakása, a munkahelye környékén. Ha egyszer kimozdul, soha többet nem talál magának (a kocsijának) helyet!

A megnövekedett gépjárműforgalom extra, és pénztárcákat nem érintő parkolási igénnyel járt, még egészen váratlan módokon is: ismeretlen egyének napokra ott hagyták a kocsijukat, ahová – röpke vásárlás, ügyintézés céljából – leparkolták.

A kormánynak annyira tetszett az ötlet (jól kitolunk a lakossággal az önkormányzatok kontójára), hogy – teljesen indokolatlanul, miközben esztelen módon másutt lazítottak – egészen mostanáig fenntartották.

2./ Csütörtökön Orbán/Gulyás bejelentette, hogy közel az ötmillió, tovább lazíthatunk!
Heuréka! Jövő keddtől újra fizetős a parkolás! Kedves alattvalók! Mire nem vagyunk képesek értetek! Felszabadul a helyetek! Lehet kézcsókra járulni!

Na, mármost! A csütörtök már kiesett.
Hétvégén pünkösd: három napig (szombat-vasárnap-hétfő) szellő se rezzen az okmányirodák környékén.
Marad a pénteki nap, elintézni az idén ki nem váltott parkolási bérleteket, jegyeket.

Mert kedden már bírságolnak!

Na, kik? Hát az önkormányzatok! A gaz, csúnya önkormányzatok!
Rájuk tessék haragudni Nagysád, ne ránk!

Aztán egyszer majd elvesszük tőlük a parkolási bevételeket is. De az már más kérdés. Megérdemlik! A mieinket meg majd kárpótoljuk!

Nektek, magyar proletárok, alsó- és középosztálybeli alattvalók, egy dolgotok van: hozsannázni minket/Orbánt, és szidni az önkormányzatokat!
Különösen Karácsonyt!
(A felső középosztály és följebb: sofőrrel jár, ha egyáltalán a köz közé keveredik, magángarázsa van, vagy helikoptere.)

Ma reggel meg is indult a roham az okmányirodáknál, önkormányzatoknál.
Olyan kígyózó sorokkal, mint a chicagói munkaközvetítő irodák előtt a világválság idején, a moszkvai GUM áruház előtt általában, vagy a Pfizer vakcináért nálunk, vagy két hete.

Hát persze, hogy nem győzik a rohamot! Alkalmatlanok! Elsősorban Karácsony! Megmondtuk, elvtársak!

A megoldás persze, mivel több tucatszor, több százszor játsszák el, a sablonosítás jeleit kezdi mutatni.
Legutóbb a Magyar Orvosi Kamara kapott két napot az egészségügy átalakításának tervezete véleményezésére.
Ahogy eddig is szinte mindenki más érintett, az MTA például a kirablása és degradálása előtt.
Az előbbi példák kígyózó sorait lehetne produkálni az államrendet átalakító törvénytervezetekkel, kárvallott, kifosztott, lefejezett, megalázott, semmibe vett szervezetek, például az egyetemek neveivel, eseteivel.
Egy másikat pedig azokkal, akiket még pro forma se kérdeztek meg, úgy döntöttek a sorsukról, a kivégzésükről, vagy jogfosztott szabad prédává tételükről. Például a kulturális szervezeteket és intézményeket, a színházakat. A munkavállalókat. A könyvtárosokat.

És így tovább.

(E rutinírozott eljárásnak más közös jegyei is vannak: Palkovics például. Az se igaz, amit kérdez! Sokadszor játszotta el, most éppen Karácsonnyal és Baranyi Krisztinával, hogy tárgyalni, egyezkedni hívta őket a Fudan Egyetem elhelyezése ügyében csütörtökre, aztán szerda éjjel kijött a kormányrendelet.
Ugyanígy járt el az Akadémiával, Lovásszal is.)

Mit mondhatnék? Végre, jövőre el kell zavarni őket!

Címkék: