h i r d e t é s

Örökre elveszett Magyarország esélye?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Örökre elveszett Magyarország esélye?

2017. május 22. - 12:32

Magyarországnak semmi esélye arra, hogy felzárkózzon a Nyugathoz, de ez olyan kijelentés, amelyet nem lehet kimondani - hangzott el a Magyar Nemzet kerekasztal-beszélgetésén. - írja a napi.hu.

Forrás: napi.hu

Orbán Viktor téved, amikor azt állítja, hogy vége a globalizáció korszakának.

Magyarországnak a rendszerváltáskor volt esélye arra, hogy felzárkózzon a Nyugathoz, ám ezt a lehetőséget elvesztegette

- mondta a Magyar Nemezt Szalon kerekasztal-beszélgetésén Róna Péter közgazdász, aki szerint Orbán Viktor felismerte, hogy a magyar társadalom csalódott, mert a szociálliberális kormányok felzárkózást ígérték, amit nem tudtak teljesíteni.

E traumára válaszul hirdette meg a keleti nyitás politikáját, miközben ő sem mondhatja ki ebben az országban azt, hogy a felzárkózásra semmi esélyünk.

Ezt pótolják az olyan szövegek, miszerint ragaszkodjunk a saját identitásunkhoz, felejtsük el a Nyugatot, szuverén országként azt csinálunk, amit akarunk.

Róna emlékeztetett arra, hogy a globalizációt a technológia hajtja előre, nem valamiféle mögöttes ideológia (avagy háttérhatalom).

Ezért Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke téved, amikor arról beszél, hogy lejárt a globalizáció korszaka, és jön a nemzeti szuverenitás világa.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban az új francia elnök, törekvései kerültek szóba.

Emmanuel Macron kétsebességes Európát akar, a belső körben közös költségvetéssel és kötvénykibocsátással.

Hogy mi erről a németek véleménye azt Techet Péter ott élő újságíró a Spiegel címlapos címével jellemezte.

Eszerint Macron a mi drága barátunk, aki megmentené Európát a németek pénzén.

A lap szerkesztői arra utaltak, hogy az eurózóna közös kötvényeiből befolyó pénzt együtt költenék el a tagállamok, ám a papírokat a németeknek kellene visszavásárolniuk, mert nekik lenne pénzük a közös adósság kifizetésére.

napi.hu