h i r d e t é s

Orosz támadástól tartanak a lengyelek

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Orosz támadástól tartanak a lengyelek

2018. december 19. - 11:45

 

Idegesen reagált a lengyel sajtó a kercsi incidensre. A Nyugattól azt várja, hogy gyakoroljon a jelenleginél is nagyobb nyomást Oroszországra. - írja a Magyar Hang

Lengyel katonák - Forrás: Defense.gov

Ugyanakkor elégedetlen a lengyel hadsereg felkészültségével is, pedig azt egyértelműen – háborúra készülve – fejlesztik. Mindezek fényében teljesen érthető az is, miért akarnak a lengyelek állandó amerikai bázist az országban.

Az orosz fenyegetést Lengyelország magára nézve legveszélyesebb biztonsági kihívások között tartja számon. Ennek hosszú történelmi előzménye van, és az állam geopolitikai helyzete is indokolja a keleti határok fokozottabb védelmét. Ezért aligha meglepő, hogy a lengyel sajtó idegesen reagál az ukrán válság minden mozzanatára. Így volt ez most a kercsi incidens esetében is.

A Rzeczpospolita jellemző módon azt kérte számon a vezetésen, hogy az ország miért nem kész a háborúra. Írásában Marek Kozubal azt fejtegette, hogy Lengyelország bármelyik pillanatban az orosz agresszió áldozata lehet, s ez mind a hadsereget, mind pedig a társadalmat váratlanul érné. A szerző felidézte, hogy a lengyel tengeri határok közelében is állandósultak a veszélyes összeütközések, az orosz légierő pedig demonstratív repülések sorát hajtja végre a Balti-tenger körzetében, és attól sem retten vissza, hogy a NATO hadihajói felett, alacsony magasságban átrepüljön. Kozubal a nemzetbiztonsági tanács összehívásának hiányát kifogásolta; már azt is későnek tartaná, ha a polgárok most kapnának egy levelet, amelyben szerepel, mit kell tenniük, ha kitör a háború. Mert szerinte a háború már folyik, csak egyelőre az információs és a kibertérben.

A sajtó kifogásolja a biztonságot garantáló Egyesült Államok vártnál puhább reagálását is. Szintén a befolyásos Rzeczpospolita írja, hogy a Moszkvával szembeni határozott fellépés most véget vethetne a háborúnak. A lap szerint ugyanis az orosz társadalom egyre kevésbé tolerálja az életszínvonal csökkenését, ezert aztán most kellene fokozni a szankciók további szigorításával a nyomást Putyinra. Mint a szerző fogalmaz, globális tőkeforrások, a pénzpiacok lezárása kijózanítaná legalább az orosz elit egy részét. Az elemzés a Kremlre gyakorolt nyomás erősítését szorgalmazza, s még véletlenül sem veti fel, hogy Kijevet is konstruktívabb hozzáállásra kellene kényszeríteni. A legtöbb írás a hadiállapot bevezetéséhez is megértéssel viszonyul, a belpolitikai motivációkat pedig legfeljebb érintőlegesen említi. Az fel sem merül, hogy Porosenko provokatív hozzáállása is hozzájárulhatott a kercsi incidenshez.

Úgy tűnik, hogy a lengyel sajtó és a kormány hasonlóan gondolkodik az orosz veszélyről. Az említett írás másnapján ugyanis a Rzeczpospolita már arról számolt be, hogy a kormány csaknem 50 ezer tartalékos katonát akar behívni 2019-ben kötelező gyakorlatra. Így akarják ugyanis ellenőrizni a fegyveres erők tartalékosainak állapotát egy háború esetére. A tiszteket és tiszthelyetteseket 60 éves korukig, a sorkatonákat 50 éves korukig tartják harckészültségben. Mint arról a lap beszámol, tavaly megkezdték a Legia Akademicka nevű önkéntes tanulmányi programot is, amelyre ötezer fiatal jelentkezett. De a honvédelmi tárca „Légy a köztársaság katonája” jelszóval nemrégiben toborzást is szervezett. Eközben folyik a területi védelem létszámának bővítése is. Ebben a fegyveres testületben jelenleg 16 ezer katona szolgál, számuk a tervek szerint a jövő év végére eléri a 30 ezret.

A lengyel védelmi kiadások már 2024-ig elérhetnék a bruttó hazai termék 2,5 százalékát. Erről még a varsói csata évfordulóján tartott katonai díszszemlén beszélt Andrzej Duda. A lengyel államfő ezzel a tavaly elfogadott törvényre utalt, amely szerint 2024–25-ig a GDP legalább 2,3 százalékát, 2030-ig pedig 2,5 százalékot szánják védelmi kiadásokra. A korábbi védelmi miniszter Antoni Macierewicz már két éve arról beszélt, Lengyelországnak közel kétszeresére, 150 ezer fősre kell emelnie a hadsereg létszámát, hogy képes legyen ellenállni a katonai fenyegetettséggel szemben. Itt még azért megközelítőleg sem tart a lengyel hadsereg, ám a napokban „az agresszív orosz politikára válaszként” bejelentették egy új, három dandárból álló hadosztály felállítását az ország keleti részén. A Breszttől 100 kilométerre fekvő Siedlicében közel nyolcezren fognak állomásozni. Mindezek fényében aligha állítható, hogy a lengyel hadsereg ne készülne háborúra.

 

magyarhang.org


 

h i r d e t é s