Nézzük most meg azt, min kéne változtatni a kormányzatnak, hogy a közfoglalkoztatottak, és munkanélküliek idővel a normál munkaerőpiacon is megjelenjenek.

Akinek jó ez a foglalkoztatási forma, akik miatt valamilyen formában továbbra is fenn kellene tartani az a réteg, akik valamilyen okból kifolyóan képezhetetlenség, alkalmazkodó képesség hiánya, vagy kitartó munkára alkalmatlansága miatt normál munkahelyen nem állná meg a helyét. Nekik ez a megoldás a semminél jobb,  más lehetőség jelenleg nem körvonalazódik. Ez persze ne jelentse azt, hogy a közmunka az ő esetükben egyfajta munkának álcázott segélyezést jelentsen. Nem teljes munkaidőben, a tőlük telhető teljes munkaintenzitást megkövetelve értelmes tevékenységet kellene biztosítani nekik, a minimálbér arányos részéért, vagy akár teljes munkaidőben, ki, hogy bírja a "strapát". Nem úgy mint most, hogy alig-munkát kiadva tízes-húszas csoportokban útnak indítva őket egész napos bóklászásra,, sétagaloppra ítéljük őket, ráadásul kipellengérezve a többi állampolgárnak, akik nem azt látják, hogy nem adtak ki nekik elég, és normális munkát, hanem azt, hogy már megint csak sétálnak, vagy egy dolgozik, a többi meg nézi...

De ott vannak azok az emberek, akik képezhetők, fogékonyak, és önálló munkára is alkalmasak. Őket vétek közmunkán tartani. Én is az vagyok, tudom miről beszélek. Egy intézményben vagyok már több mint egy éve, ez alatt volt rendesen fluktuáció  a közfoglalkoztatottak között is rendesen. Volt olyan is, aki már alkalmatlan volt az önálló munkavégzésre, az idő során teljesen tönkretette az élet, néha meg saját maga. Ezek közül két ember volt olyan gondolkodású, aki a határokat kitapasztalva a maximálisat kihozta saját maga számára, mondhatjuk élt a nem kívánatos lehetőséggel, a nap 90 %-át a program második felében a lebzselés különböző fajtáival töltötte, köztük az italozással is. Ennek persze alapvető oka az, hogy a főnökök nagy része nem igazán foglalkozik azzal, hogy mit csinál a közmunkás. Hisz, a semmitől jobb, valamit mégis csak csinál, és mivel a munkáltatónak egy árva petákjába sem kerül, ezért úgy van vele, hogy a szerződés végéig jobb kihasználni az ingyen, minimálisan teljesítő munkaerőt, mint még a nélkül is maradni. Hogy ilyen ne fordulhasson elő, és a munka minden szinten ugyanazt a fogalmat jelentse érdekeltté kellene tenni a munkáltatókat a tényleges munka kiadásában, és az odafigyelésben, egyenlő bánásmódban. Hisz ez a taktika, amit e példában a munkaadó követ nem csak saját magának, adott foglalkoztatottjának, hanem azoknak a dolgozóknak is "rossz", akik akár normál munkavállalóként, akár közfoglalkoztatottként tisztességes munkát végeznek. Ezért, ha valaki beválik közmunkásként, a közmunkásként állam által rá fordított összeg bizonyos ideig munkáltató felé való átutalásával támogassák normál foglalkoztatását minimum minimálbér megfizetésével. A hiányzó részt a foglalkoztató egészítse ki, természetesen adóval, járulékokkal egyetemben. Ez által ő is érdekelt lesz az egészben, hisz ha a munkáltató is hozzájárul anyagilag a foglalkoztatáshoz, biztos, hogy lényegesen jobban odafigyel majd a teljesítményre is. Ez egy átmeneti időszak lehetne. Már alkalmazottként tevékenykedne az eddigi közfoglalkoztatott, még állami támogatással. Egy-két év múlva pedig fokozatosan támogatatlan munkaerőként dolgozna tovább ugyanazon a helyen. No, persze ott a kisördög, hogy majd őt elbocsátják, és helyette felvesznek egy másik közfoglalkoztatottat, aztán kezdődik minden elölről. Ezt megakadályozandó, lehetne kötni egy szerződést a munkaadóval, hogy a normál foglalkoztatáshoz hozzájárulunk ennyi-annyi ideig azzal a feltétellel, hogy ugyanazon munkakörre, ennek a dolgozónak a helyére közfoglalkoztatottat ennyi, vagy annyi ideig a jövőben nem igényelhet, a munkáltatónál pedig maximalizálva a létszámot. Így a már most is meglévő helyekre valós foglalkoztatottak kerülnének. Ha már jól végzik munkájukat, alkalmazotti státuszba kerülnének, több lenne a bérük, embernek érezhetnék magukat, elismert munkavállalónak, és ráadásul még az állam is jól járna több okból is. Idővel támogatatlan munkavállaló válna belőle, és mivel több a pénze, többet is költene, ezáltal az állam is plusz bevételre tenne szert. Van még egy aprócska gond az intézményi foglalkoztatással kapcsolatban. Az ottani közfoglalkoztatottak azért közmunkások, mert nevetségesen alacsony státuszt határoztak meg az állami intézményekben. Ezen sürgősen változtatni kéne,mert az egész struktúra azért lett - látszatra?, nem hiszem - kialakítva, hogy ezeket a helyeket csakis közfoglalkoztatottal lehessen betölteni. Csakhogy kibújik a szög a zsákból. Hisz, ha egy intézmény fenntartását nem tudják a normál technikai, vagy ilyen-olyan dolgozók megoldani, csak legalább annyi közmunkás felvételével, akkor ott, meg fent is a kormány körül - sumákolás folyik. Olyan az egész, mintha ezt a rendszert azért találták volna ki, hogy főleg saját maguknak ingyenes munkaerőt biztosítsanak. Nem tudom, hogy fogalmazzam szépen, szerintem nem is érdemes, de ez a szemétség teteje, színészkedés, pofátlanság egyszerre. Ezen változtatni kell. Mert ha a kormány a saját háza táján koszt koszra halmoz, és már szeméthegyek gyűlnek az udvarán, akkor ne várja el a kisembertől sem, hogy tisztességes lapokkal játszik. Ha velem kibabrálnak, akkor én is kitolok a másikkal. Ez már csak így megy.

Jelenleg a munkáltatók sok olyan közfoglalkoztatottat alkalmaznak önálló tevékenységet, gondolkodást, tervezést megkövetelő munkásként, akik erre alkalmatlanok. Nem az a probléma, hogy nem mozognak, nem tevékenykednek,  mert lényegében az egész munkaidőt "kidolgozzák". Egyszerűen az a gond, hogy nem  minden ember alkalmas olyan munkára, ahol a napi tennivaló megtervezése az ő gondja. Minden munkához kell ész, de mindegyikhez más milyen. Nem jó megoldás az, hogy a munkaügyi központ alkalmazottja számítógépből fel sem nézve dönti el egy munkanélküliről, hogy mondjuk intézményi takarítónak, portásnak, eljárónak, pénztárosnak  megfelel-e, holott ezt az ottani "személyzetis" jobban megsaccolná, ránézésre is. Ha a döntés jogát áttennék a leendő munkáltató kezébe, kiszűrhetők lennének olyan problémák, hogy első nap is ittasan érkezzen az illető munkaterületére, bizonytalan, önállótlan embereket vegyenek fel egyéni munkaterületre, mentálisan leépült emberekre rakjanak ép embernek is nehéz feladatokat.      Aztán ott a másik probléma, ez pedig a munkavállalási lehetőség. Ez aki tudni akarja az tudja is,  az országban egyenetlenül oszlik el. Jelenleg kb. 140 ezer betöltetlen álláshely van, ezek nagy része a nyugati féltekén. Az ország azon felére állandóan áramlik - persze ez enyhe túlzás - a befektető, a keleti rész pedig lényegében kimarad a fejlesztésből. Imitt-amott jut egy-egy kisebb falat, hatalmas csinnadrattát kerítve neki. Ennek egyik oka, hogy az úthálózat rossz állapotú, de legalábbis lényegesen gyengébb, mint az osztrák határ környékén. Fontos lenne ennek fejlesztése, méghozzá nagyon, de nagyon sürgősen. Azt hiába várja az állam, hogy a román határ menti kis falvakból áttelepülnek majd az emberek az ország másik felébe. Igen, nyugaton ez megszokott dolog. Csakhogy ott a segélyezés úgy van kialakítva, hogy a volt munkavállaló megélhetése biztosított belőle, nem vágja a padlóhoz anyagilag, ha néhány hónapra álláskeresőire kerül. Itt viszont magára az élelemezésre is kevés az FHT, lakhatást meg lehetetlen finanszírozni belőle. Az, hogy a támogatás nevetséges összege miatt nem kerültek az utcára tömegesen az emberek egyedül csak a családoknak, ismerősöknek köszönhető, akiknek a segítsége nélkül egész tömegeket totálisan taccsra vágott volna ez a kormány.Hogy miért lett ilyen kevés a segély összege?  Mondván, hogy csak a sült galambot várja, még közmunkán is csak időszakosan dolgozik. Ám mióta ezt a mondatot az emberek fejébe verte a vezetés sok idő eltelt, és a közmunka majd egész évre kibővült. Viszont alacsonyabb bérért, mint a mostani kormány előtt. Így hát az egyszeri tartós munkanélküli vagy segélyen él és éhen döglik, vagy közmunkabéren, és vegetál. Kilépni belőle szinte nem tud, és ráadásul még el kell szenvednie azt is, hogy őt nevezik ki főbűnösnek a kérdésben, mintha a lehetőségei tényleg meg lennének, csak nem tudna és akarna élni velük.  Holott nincs megfelelő álláskeresési lehetőség sem számára.Segítséget meg nem kap benne. Hisz ha még lenne is megfelelő állásajánlat számára ez a réteg az, aki nem tud élni vele. A legszegényebbek kint laknak a városok peremén, ahová még az ingyenes újság kihordása sem mindig megoldott. "Fizetősre" nincs pénz, internetre meg éppen. Így aztán a munkaerőportálok hirdetéseit nem tudja böngészni, max jó esetben hallomásból értesül egy-egy meghirdetett lehetőségről. Viszont - mivel nagy eséllyel évek óta álláskereső és elszegényedett, és ez meg is látszik rajta - jóval kisebb az esélye egy pályázatnál, mint egy friss munkanélkülinek, vagy olyannak, aki épp váltani akar. Sokkal jobb állásközvetítésre lenne szükség, napra készre, lehetőleg központira. Olyanra, ahol nem hónapokig hirdetik ugyanazt az állást, sokszor még olyankor is, amikor már a következő munkavállalót várják tárt karokkal, mert közben az előző támogatása már lejárt, ezért álindokkal kirúgták.

Másik probléma - az állam szerint is - a közfoglalkoztatottak képzése. Szerinte ez a megoldás a kilépésre. Ami persze igaz is, csakhogy azok a képzések, amiket ők indítanak, és amilyen formában - nem alkalmasak erre a feladatra. Nem találomra, ismeretség alapján kéne meghatározni, milyen tanfolyamok induljanak az elkövetkezendő időszakban, hanem utána kellene böngészni, mire is lesz /NEM VAN/ szükség a közeljövőben. És arra összeszedni a MEGFELELŐ gárdát, és őket ténylegesen szakmai képzésben részesíteni sok-sok gyakorlati órát is ténylegesen megtartva, és átdolgozva. És mivel a tanfolyamokon részt vevők jó fele a korosabb rétegből kerül ki, ki kell találni nekik egy olyan támogatási formát, ami miatt a munkáltatók méltóztatják őket is foglalkoztatni. Hisz ez a réteg az, amelyik igenis megbecsüli a munkát, tud is dolgozni, ugyanis abban élt. Nagyon nagy hányaduk nem passzióból van segélyen évek óta, hanem azért, mert a munkáltatók már rég letettek róluk. Méghozzá annyira, hogy hiába a tiltás, van képük még az aktuális álláshirdetésükben is konkretizálni a kívánatos kort. 

Az egészből leszűrhető, hogy a nagy probléma nem a közfoglalkoztatásban ténykedők, és az aktuális álláskeresők között keresendő, ha valaki ott nézelődik e célból akkor csak terel. Jelenleg ez a helyzet. 

Az, aki csak mutogat, és vár, hogy majd jobb lesz - nem a kisember, hanem maga az állam, a Kormány. A kisembertől várja azt, hogy helyrehozza azt az eget verő problémát, amit ők a statisztika javítás érdekében képesek voltak az egekig halmozni, most meg megijedtek attól, hogy mi lesz akkor, ha majd elfogyik az Uniós pénz, és saját zsebből kellene fizetni olyan értelmetlenségért, amik tulajdonképpen ők találtak ki, és alkottak meg, és tartanak fent - lényegében erőszakkal - a mai napig.

kmks.blog.hu