h i r d e t é s

Ötvenmilliós csalással gyanúsítják Gáspár Győzőt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ötvenmilliós csalással gyanúsítják Gáspár Győzőt

2017. április 14. - 08:38

A közmédia hírportálja szerint házkutatás is volt a tévésztárnál, értékes tárgyakat is lefoglaltak.

Forrás: bumm.sk

Ötvenmilliós költségvetési csalással gyanúsítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal Gáspár Győző énekest, előadóművészt – jelentette a hirado.hu. A gyanú szerint Győzike nagy értékű személyautókat hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg – olvasható a portálon.

A pénzügyi nyomozók csütörtökön egyidőben több Nógrád megyei helyszínen tartottak házkutatást, melynek során a többi között luxusautólat és arany ékszereket foglaltak le.

Gáspár Győző kihallgatása megkezdődött, még nem tudni, őrizetbe veszik-e. Az énekes mellett a testvére és három társuk ellen is büntetőeljárást indított a Nemzeti Adó és Vámhivatal - írja a hvg.hu.