h i r d e t é s

Özönlenek a külföldi egyetemisták, milliárdokat költ rájuk a kormány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Özönlenek a külföldi egyetemisták, milliárdokat költ rájuk a kormány

2019. május 27. - 12:25

Tavaly több mint 10 milliárd forintot költött a kormány azokra a külföldi egyetemistákra, akik a bilaterális államközi megállapodásokon alapuló ösztöndíjjal érkeztek Magyarországra. - írja a privatbankar.hu.

Illusztráció: pixbay.com

Az Orbán-kormány a déli és keleti nyitás jegyében még 2013-ban indította el a bilaterális kormányközi megállapodásokon alapuló Stipendium Hungaricum ösztöndíját, melynek keretében külföldiek felsőoktatási tanulmányait támogatja és finanszírozza a magyar állam

- írja az mfor.hu.

A Stipendium Hungaricum programért felelős Tempus Közalapítvány 2018-as beszámolója alapján töretlen népszerűségnek örvend az államilag finanszírozott ösztöndíj a külföldiek körében. Míg ugyanis 2017-ben 15 005 pályázat érkezett, tavaly ez már 28 338 volt. A növekedés részben köszönhető annak is, hogy tavaly már összesen 65 relációból érkezhettek jelentkezések, többek között új országként csatlakozott Eritrea, Thaiföld vagy épp Tanzánia.

A tavaly sikeresen felvettekkel együtt 2191-gyel többen, 7339-en kezdhették meg az őszi félévet valamely magyarországi egyetemen, így a külföldi tanulók 21,9 százalékát a stipendium hungaricumos hallgatók tették ki. 2017-ben az arányuk még csak 15,9 százalék volt.

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjra pályázók között a legnagyobb számban pakisztáni (5529), szíriai (2229) és jordániai (2061) fiatalok képviseltették magukat, a nemzetiséget tekintve előző évhez képest nagy változás nem volt. A 2017-ben is a pakisztániak (1885) körében volt a legnépszerűbb ez a lehetőség, utánuk a jordániai (1194) és az azeri (1052) fiatalok következtek.

Ami a tanulmányi területet illeti, a sztereotípiákkal ellentétben nem az orvosi szakok a legnépszerűbbek ennél az ösztöndíjnál, sokkal inkább a műszaki és mérnöki tanulmányok iránt érdeklődnek a külföldi pályázók. 2018-ban több mint ezren jelentkeztek villamosmérnöki mesterképzésre, 724-en építőmérnöki alapszakra, 670-en pedig nemzetközi gazdálkodási menedzsment mesterképzésre pályáztak. A nemzetközi tanulmányok és a villamosmérnöki képzés mellett 2017-ben a programtervező informatikus szak volt a legvonzóbb.

A programban résztvevőkkel nagyon bőkezű a magyar állam, hiszen fejenként valamivel több mint 1,43 millió forintot költ rájuk egy évben a lap számításai szerint, hiszen lényegében az élet minden aspektusához nyújt anyagi segítséget. Mivel tavaly 7339 ilyen ösztöndíjas volt, a költségvetésnek legalább 10,49 milliárdos kiadást jelentett a program. A tényleges költség ennél azonban magasabb lehet a doktori képzésben résztvevők magasabb összegű havi támogatása miatt.

További részletek az mfor.hu-n.

privatbankar.hu