h i r d e t é s


Pálffy Ilona: éjfél körül várható előzetes eredmény

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Pálffy Ilona: éjfél körül várható előzetes eredmény

2018. április 07. - 13:25

 

Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint - közölte az iroda elnöke.

Forrás: hir.ma

Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szavazatszámlálás gyorsaságát befolyásolja az egyes választókerületben, hogy hány jelölt indult, mert a bizottságoknak annyifelé kell válogatniuk a voksokat, majd azokat jegyzőkönyvben összesíteniük.

Közölte, a végleges eredményt azonban csak jövő szombatra várják, mert addig meg kell érkeznie a külképviseleteken leadott szavazatoknak is, legkésőbb szerdáig. Az innen beérkezett, borítékokba zárt szavazatokat pedig majd szombat délelőtt keverik be - az átjelentkezéses szavazatokkal együtt - az adott választókerületekben az erre kijelölt, addig fel nem nyitott urnákba.

Ez azt jelenti, hogy szombat késő délután, vagy este teszik közzé a végleges eredményeket - mondta.

Hozzátette: bízik abban, hogy a levélszavazatok feldolgozásával is végezni tudnak szombatra.
Pálffy Ilona kitért arra is, ahol szoros a verseny, ott az NVI már vasárnap jelezni fogja a honlapján, hogy megfordíthatják az eredményt a máshol átjelentkezéssel leadott, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok. (MTI)

Címkék: 

 

h i r d e t é s

betöltés..