h i r d e t é s

Palkovics a Tanítanék Mozgalomról: Nem foglalkoznak bukott ötletekkel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Palkovics a Tanítanék Mozgalomról: Nem foglalkoznak bukott ötletekkel

2017. február 01. - 07:46

A mozgalom Kockás Könyvéről kijelentette, az részben olyan korábbi oktatási elképzeléseket tartalmaz, amelyek már megbuktak - írja a Magyar Hírlap.

Fotó: Hegedüs Róbert

Nem lehet az oktatást különböző demonstrációk alapján alakítani mondta Palkovics László államtitkár a Tanítanék Mozgalom vasárnapra halasztott tüntetésével kapcsolatban.

Jelentősen nőttek az oktatásra fordított források: ezek összege 2015-ben ezernyolcszázmilliárd forint körül volt, tavaly már elérte a kétezermilliárdot – hangsúlyozta az oktatási államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Palkovics László elmondta: az idén folytatódik az oktatásban dolgozók béremelése, szeptembertől a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt nőnek a keresetek. A pedagógusok további 38,4 milliárdos többletre számíthatnak. A felsőoktatás területén egy újabb fázison is dolgoznak, figyelembe véve a Magyar Rektori Konferencia és a felsőoktatási szakszervezet elképzelé­seit – tette hozzá az államtitkár a távirati iroda tudósítása szerint. Kitért arra is, hogy az iskolafenntartó átalakítása sikeresen lezárult, ötvennyolc tankerületi központban működik a fenntartás és a finanszírozás.

A Köznevelési Kerekasztal folytatja tevékenységét, bár jogilag más formában, de külső szereplőket nem zárnak ki, az egyes szakmai csoportok eldönthetik, kiket delegálnak, és a szakszervezet sztrájkbizottságával is folytatódnak az egyeztetések – folytatta Palkovics László az oktatási helyzet értékelését. Megkezdődött az iskolák digitális átalakítása, erre harmincnégy milliárd forintot költenek. A gyerekek és a tanárok digitális kompetenciáit is erősíteni kell, erre egy sor program indul – jelezte az államtitkár.

A PISA-felmérésről készült jelentés hamarosan a kormány elé kerül. Ezzel kapcsolatban Palkovics László cáfolta, hogy bármiféle szegregációra készülnének. A jelentés azt tartalmazza, hogy a különböző képességű gyerekeket az igényeiknek megfelelően, eltérő módon oktassák. Az a cél, hogy a tudást, amelyet az iskolában megszereznek, tudják is alkalmazni – magyarázta. A Tanítanék Mozgalom ultimátumáról – amelyben többek között a miniszter távozását, önálló oktatási tárca létrehozását követelik a kockás ingesek – az államtitkár azt mondta: a kormány szerkezetét nem tüntetéseken és nem politikai szervezetek határozzák meg, azt pedig, hogy a miniszter mondjon le, szintén nem szeretné értelmezni. Nem nagyon lehet az oktatást különböző demonstrációk alapján alakítani – fogalmazott Palkovics László. A mozgalom Kockás Könyvéről kijelentette, az részben olyan korábbi oktatási elképzeléseket tartalmaz, amelyek már megbuktak, márpedig ami egyszer nem vált be, azzal nem érdemes foglalkozni. Megjegyezte: a javaslatok egy részét már megfogalmazta a kerekasztal, és a miniszté­rium is dolgozik, míg mások tüntetnek, s nem biztos, hogy az utóbbi a jó megoldás.

A veronai buszbaleset ügyében várható lépésekről azt mondta: az ilyen típusú balesetek jelentős része az éjszakai órákban történik, ezért szeretnék, ha ilyenkor nem közlekednének a buszok. Ennek lesz költségnövelő hatása, de egy 160-170 ezer forintos, egyhetes franciaországi sítábor költségeihez képest plusz ötezer forint már nem jelentős tétel – érvelt. Arról, hogy ehhez központi támogatást adnának-e, azt mondta: egy síkirándulás nem az iskolai program része.

 

Szerző: Korompay Csilla / magyarhirlap.hu