h i r d e t é s

Páni félelem

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Páni félelem

2022. október 19. - 16:23

Orbán, a rettenthetetlen szabadsághős megfutamodik a gyerekek elől: október 23-án nem tartanak központi megemlékezést.

Orbán Viktor - Forrás: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Orbán a zalaegerszegi Mindszentyneum avatására menekül, ott mond – szigorúan zárt körben – beszédet.

Már augusztus huszadikán is eltűnt – de hát, ez szokása!
Ennyire becsüli legnagyobb nemzeti ünnepünket e legnagyobb magyar!
Igaz, akkor állt a bál a katások miatt.

Most viszont, miután kifütyülték Prágában, és tüntetők fogadták Berlinben (ahol ki is hajították az Union Berlin nevű futballklubból, ahol egy magyar játékost akart meglátogani), a legutóbbi hetek diák- és tanártüntetései miatt, főként, hogy október 23-ra is meghirdettek egyet, már nem mer Pesten maradni, az utcára lépni.

A Kubatov-gárdisták, a CÖF "békeharcos" hordái, Pintér karhatalmi erői és a TEK, a saját testőrsége védelmében sem.
Helyette majd húsz ember körében mond gyújtó hatású beszédet.
Mellyel pillanatnyilag csak saját maga alá képes gyújtani.

A bagázs teljesen leblokkolt.
Csak olyan ökörségekre futja, mint amilyet Fritz Tamás, Orbán egyik fő ideológusa és CÖF-békeharcosa adott elő, hogy aszongya: azért kell fegyverkeznünk, mert Ukrajna megtámadhat minket!

Hát, kérem! Igen! Ukrajna kétfrontos háborúba akar bonyolódni, Oroszország mellett a NATO-val, hogy elragadja tőlünk a Tiszántúlt.
(Amivel mellesleg a románokat is magára haragítja, mert arra ők is igényt tartanak! Méghozzá egy 1918-as Antant-ígéret alapján.)

Azt hiszem, ez már minősíthetetlen, és Fritz a zárt osztályra való!

Ezek most nagyon be vannak szarva!

Nem csoda! Minden korsó addig jár a kútra! Most kulminál Orbán és a bandájának tizenkét éves országrabló politikája: beérett a gyümölcse.

  • Fékezhetetlen, az élelmiszerek körében már hatvan százalékos infláció, amivel a világelső Ceylon sarkában taposunk, mely felzabálja az eddig szavazatokat biztosító béremeléseket.
  • Az orosz gáz, amit kicsit drágábban veszünk, mint a holland tőzsdei áron egész Európa.
  • A kipostázott energiaszámlák, melyek körében természetesen az egyházakat mentesítik, az önkormányzatoknak, különösképpen az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak 6-36-szoros áron számlázzák (de a fideszes vezetésűek is bezárnak mindent, amit lehet).
  • Két-háromszázezer forintos tartozásért az utcára lökött idős emberek.
  • Széteső egészségügy, melynek rendbetétele helyett provokátorok orvosokat buktatnak le: legyen még kevesebb belőlük.
  • Korrupcióval vádolt fő-fideszesek ügyeinek elsinkófálása.
  • Az Unió pénzéért való tülekedés, ócska trükkök sorozatával spékelve, melyek egy vak lovat se tévesztenek meg.
  • Hazudozás össze-vissza, például a nyáron suttyomban fogadott IMF-küldöttséggel kapcsolatban.
  • Az, hogy fő gazdasági tanácsadói, Varga Mihály, Matolcsy és Parragh nyilvánosan hülyézik le egymást, és homlokegyenest ellenkező megoldásokat vetnek föl.
  • Az Orbán által jövőre megfelezett infláció.
  • A pedagógusoknak 2027-re ígért béremelés, az egészségügyieknek januártól, ja, mégsem, júliustól ígért emelés, mindenesetre most egyik sem.
  • Az ötméteres szálfák formájában rendelkezésre bocsátott hatósági áras tűzifa és társai.
  • A hirtelenjében megakasztott napkollektoros fejlesztések (azon nincs haszna) és a többi.

Miközben Cser-Palkovics, az ál-megmondó polgármester azon kesereg, hogy a focipálya gyepének fűtését is le kell kapcsolni!

Talán lassan eljön az igazság pillanata!
Mert ma (már) a kormánypárti városokban is tüntetnek!

Igaz, Zalaegerszegen nem!
z erős bástya! Tán azért megy oda. Ott volt katona. És iszonyú pénzeket szórt a városnak.
Fehérvárra nem mehet! A saját volt alma materében tüntettek ellene ötvenöten, tanárok.

Talán van még köztük, aki emlékszik rá!
Arra is, hogy meg kellett volna buktatnia, el kellett volna tanácsolnia!
Alkalmatlan!

Mindenre!

Címkék: