Konferencia az ...Alapítvány szervezésében. Ez nem kormány-kedvenc társaság, de, az ördög tudja hogyan, megcsíptek egy uniós projektet!

Tehát kaja volt. Zabált is mindenki két pofára, mint aki hat napja nem evett.
De, nem ez a lényeg!

Kétségtelenül valamiféle megoldást kell találni e gyermekek beiskolázására! Integrálni, vagy nem integrálni?

Hála Istennek, mivel nem kormányzati szervezés volt, nem a tankerületi, vagy tankerület-barát nagyfejűek osztották a… mit is?
Nem propagandaszólamokkal töltötték az időt, így gutaütés sem fordult elő. A többség, gyakorló iskolaigazgatók (bocsánat intézményvezetők), pedagógusok, és az előadók praktikus megközelítésben tárgyaltak.

A legfontosabb általános megállapítás az volt, hogy túrót kell, nem integrálni! Ez tranzitország, a legtöbben átmenetileg vannak itt, tovább, vagy hazamennek.

Oktatni, de hogyan? Az Alapítvány készített egy magyar, mint idegen nyelv tankönyvet gyermekeknek. Nagyon használható!
Többen rendeltek is volna! Sajnos pénzt nem kérhetünk érte, de támogatói hozzájárulást elfogadhatunk!

Na, ez Magyarország!
(Ezt és a hasonlókat nem érti senki a Lajtán túl, ha elmesélem! Egyszerűen hiányzik a fogalomtárukból!)
Miért nem kérhetnek érte pénzt? Megdolgoztak vele, megírták, kinyomtatták! Miért nem mondhatják: hölgyeim és uraim! Háromezer forint! És itt a számla! Helyette tarhálniuk kell. Állítólag jövőre már árusíthatják! Hol lesznek addigra az ukránok? Na, jó, ez költői kérdés volt!

De, ez az a metódus, ez az áhrem megkerülősdi és ügyeskedés, amelyre zavaros viszonyok közt kényszerül a magyar minden percben!

(Olyan ez, mint a boríték! Nem egyszerűbb, tisztább helyzet: kedves páciens! Itt a számla! Ennyi és ennyi! Helyette nyomozgatunk, provokálunk, megfigyelünk, feljelentünk, letartóztatunk, meghurcolunk, de: ingyenes az egészségügy!)

És akkor már, ha utaltam rá, még egyszer sort kerítek a Károlyin tanító Schmidt Ildikóra! Mert nagyon elkötelezett volt abban a HVG-cikkben.
Elmondta, hogy a végzettek toporogva várják (a hallgatókkal együtt), hogy a magyar, mint idegen nyelv szakon szerzett tudásukkal elhelyezkedhessenek!

Csak arról nem szólt a fáma, amit az egyik iskolaigazgató mondott: négy éve hirdetik a magyar, mint idegen szakos állást és a kutya se jelentkezett!

A tanszékvezető asszony azt is elfelejtette megemlíteni a cikkben, melyben halálra fényezte magát, hogy ezt a tárgyat felnőttoktatásra tanítják.
Tehát nem gyerekek tanítására képzik a hallgatókat.

Ráadásul az oktatás – ez magánvéleményem – teljesen fölöslegesen, közvetítő nyelv beiktatásával történő magyar tanításra épül. Vagyis a vietnami gyerek az angol közbeiktatásával fog megtanulni magyarul.

Kisztihand! Mi a frászkarikának? Csak megbonyolítja az életet! Egyszerre két nyelvet tanul a gyerek!
Ezt a metódust a világon sehol nem használják. Ha egy szír menekült Belgiumba érkezik és ott szeretne maradni, letelepedni, dolgozni, akkor a helyszíntől függően holland, flamand, vallon, vagy francia nyelven fogják megtanítani őt és a gyerekét is! Nem kell párhuzamosan megtanulnia angolul is!
Sokkal egyszerűbb a kínai, s a többi gyereknek rögtön magyarul tanulnia!

A hetvenes években rengeteg vietnami diák tanult Magyarországon.
Egyéves nyelvi előkészítő tanfolyamon anyanyelvi szinten megtanultak magyarul, aztán mentek orvosnak, mérnöknek, közigazgatási szakembernek, jogásznak tanulni.
(Pedig az a hozzá nem értő, amatőr, avult köz- és felsőoktatásáról ismert Kádár-rendszerben volt, ugyebár! Nem a mai, XXI. századi, korszerű, felvilágosult felsőoktatási rendszerben!)

Gyanítom, hogy a közvetítő nyelv beiktatása vagy valamilyen tudományos nagyfejű mániája, aki erről publikált már orrba-szájba, vagy csak arra jó, hogy ki legyen az óraszám, hogy két szakosak legyenek a hallgatók, vagy, hogy külföldön nyelvtanfolyamokon képezhessék magukat az érintettek.

De, lehet, hogy ez csak merő rosszindulat! Magyarországon minden, és mindennek az ellenkezője feltételezhető!

Summa summárum, az iskolák megint magukra maradtak. A kormányzat (erről már esett szó korábban) egy utasító levéllel elintézte a teendőket, a felsőoktatás pedig tévelyeg.

Érdemi segítséget senki nem nyújt. Legföljebb néhány, az ügy iránt elkötelezett civil szervezet. Szokás szerint.