Pápalátogatás Magyarországon: A menekült politika és egyházi szexuális bántalmazások árnyékában
Soron következő beszámolónk alapvetően az osztrák ORF1 rádión hangzott el szeptember 8.-án.
Így lényegében mára már túl vagyunk a jeles eseményen. Azonban szerettük volna beszámolni azokról az információkról, amiket az itthoni sajtó nem szándékozott megosztani vagy igyekszik figyelmen kívül hagyni, hogy tudassa az emberekkel, mit gondolnak a szomszédos Ausztriában és annak osztrák közéleti sajtójában. Ferenc pápa szeptember 12 -én indult el Magyarországra, és néhány órás látogatás után onnan Szlovákiába utazott, ahol tervezetten szeptember 15.-ig marad majd.
„A magyarországi látogatást végig beárnyékolták a pletykák, miszerint a pápa megtagadja a hivatalos találkozót a magyar állam- és kormányfőkkel, nem utolsósorban a magyar kormány menekültpolitikához való hozzáállása miatt, hanem a kormány jobboldali nemzeti irányvonal miatt is.”
Mint utóbb értesültünk legalább egy rövid kötetlen találkozó Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is létrejött. Az egyházi körök azt próbálták hangsúlyozni, hogy a pápa látogatásának egyetlen célja az Eucharisztikus Kongresszus, egy ima esemény, amelyet eredetileg tavalyra terveztek, de el kellett halasztani a globális méretű pandémia miatt „
Azonban nyilvánvaló, hogy egyértelmű ideológia különbségek vannak a pápa és a magyar kormány között. Emellett a magyar kormány a kritika középpontjában áll az úgynevezett "pedofil törvény" miatt, míg a szexuális erőszak kezelésének folyamata az egyházban, Magyarországon csak most kezdődött el.
A 2015-ös menekültválság óta Orbán Viktor vezette magyar kormány szívesen ábrázolja magát a keresztény Európa védelmezőjeként, amelyet a muszlim menekültek és migránsok bevándorlása fenyeget. Nemzetközi szinten Magyarország a Közel -Kelet keresztény kisebbségeinek védőhatalmaként is igyekszik pozícionálni magát. Ferenc pápa hétvégi magyarországi látogatása tehát problémát jelent a budapesti turné számára. A katolikus egyház vezetője úgy véli, hogy a "keresztény nyugat" egyértelműen más, mint a magyar kormány. Perintfalvi Rita, a Grazi Egyetem teológusa elmagyarázta, a pápa látogatása céljait, és milyen hatással lehet majd ez az esemény a jövő évi parlamenti választásokra. - nyilatkozta Judith Fürst
Perintfalvi Rita, katolikus teológus arról beszélt ebben az interjúban (22:30-tól hallható), hogy a kormányzati és a kormánymédia retorikája gyakran öreg demens emberként hivatkozik Ferenc pápára, most pedig nagy hajbókolás ment az Eucharisztikus Kongresszus záró miséjét tartó Ferenc előtt. Bayer Zsolt nevezte a pápát Demens vénembernek, ezt példaként is felhozta.
A pápát menekülteket védő politikája miatt gyakran vádolják, és hozzák összefüggésbe különböző összeesküvés elméletekkel.
Emellett a Magyar keresztény egyházak lényegében kritika nélkül a kormány szélsőséges álláspontját közvetítik a hívek felé. Noha e kongresszus célja éppen a kereszténység sokszínűségének hirdetése volna. És mint utóbb ki is derült Ferenc Pápa ezt beszédében igyekezett hangsúlyozni, íme néhány főbb részlet megszólalásaiból.
„Szeretném felidézni előttetek a Lánchíd képét, amely összeköti ennek a városnak a két részét. Nem olvasztja őket eggyé, de összekapcsolja őket. Ilyeneknek kell lenniük a kapcsolatoknak miközöttünk. Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna. Hányszor megtörtént ez a történelem során! Őrködnünk és imádkoznunk kell, hogy ez soha többé ne következzen be. Azon kell együtt dolgozni, hogy a testvériségre neveljük az embereket, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt"
„…Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A kulturális, etnikai, politikai és vallási különbségekkel szemben kétféle magatartást tanúsíthatunk: vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát…”
A populista kormány "kereszténysége" helyett az emberek, legyenek azok hívők vagy sem, inkább a Szentatya véleményére kíváncsiak. Emellett a magyar kormány a kritika középpontjába került az úgynevezett "pedofil törvény" miatt, míg a szexuális erőszak kezelésének folyamata az egyházban Magyarországon csak most kezdődött el. Kérdés, hogy mennyire lesz ez hatékony.
A pápa és Orbán találkozója nem volt feltétlen fontos a pápa számára, ami nyilvánvalóan nagy érvágás lett volna a nemzeti keresztény Orbánnak, ám mint utóbb ki is derült nem a megosztásra, hanem nagyon is arra ösztönözte a magyar katolikus keresztény egyház feljebb valóit is, hogy ne közreműködjenek abban, hogy az emberek eltávolodjanak egymástól.
„…Ne hagyják el ajkaitokat olyan szavak, amely eltávolítanak embereket, ítéleteket hirdetnek, inkább segítsetek Isten népének, hogy bizalommal tekintsen a jövőbe…”
Szerző: Nagy Zsófia
Fordítás: Lőrincz Csaba