h i r d e t é s

Pénzt nem, csak alkoholt adott Schadl Völnernek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pénzt nem, csak alkoholt adott Schadl Völnernek

2023. január 30. - 08:02

Azt mondta, pénzt nem, csak alkoholt adott a volt államtitkárnak, mivel ő is kapott házi bort Völnertől. 

Schadl György - Forrás: Miskolci Egyetem

Tagadta az ügyészségnek tett vallomásában Schadl György, hogy korrupciós kapcsolatot alakított volna ki Völner Pál egykori igazságügyi államtitkárral – írja az rtl.hu. Schadl a kihallgatáson, amikor elétették a bizonyítékokat annyit mondott: „döbbenten olvastam az itt leírtakat”.

Az ügyészség vádjai szerint Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként több emberrel is megállapodott arról, hogy Völner Pál segítségével intézi el nekik a végrehajtói kinevezésüket, ezért cserébe viszont a végrehajtói iroda későbbi osztalékának egy részét, vagy akár teljes egészét kérte. A Központi Nyomozó Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Schadlre korrupciós bűncselekmények egész sora miatt.

Schadl Györgyöt 2021 őszén tartóztatták le, néhány héttel ezt követő kihallgatásán pedig azzal védekezett, hogy az egyik megnevezett végrehajtóval csak annak kinevezése után találkozott először, azelőtt nem ismerte. Völner Pál szerepéről azt mondta:

hogy hogy jön ide dr. Völner Pál, arról viszont elképzelésem sincs.

Egy másik kihallgatáson Schadl azt mondta, a végrehajtói kinevezésekről nem ő döntött. Vallomása pedig egybecsengett Völnerével is több ponton, például ott is, amikor azt mondta: szerinte nem Völner felelt a végrehajtók kinevezéséért, ezt a jogkört korábban az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárságra delegálták.

A nyomozók kérdezték arról is, hogy adott-e valaha készpénzt Völner Pálnak, mire Schadl úgy védekezett, hogy azt mondta: nem volt köztük pénzügyi tranzakció. Nyergesújfalun viszont megfordult Völnernél: „valamilyen apropó kapcsán vittem neki egy üveg piát. Az apropó az is lehetett, hogy ő 8 vagy 10 alkalommal is adott nekem valamilyen házi bort, és ezt a kedvességet viszonoztam neki, de nem házi borral, hanem valamilyen szeszes itallal” – mondta.

Azonban a lehallgatás lebuktatta: aznap, amikor Nyergesújfaluban járt, Schadl azt kérte a sofőrjétől, hogy vigyen neki egy „hármast”, mert el kell látogatnia „szokásos barátunkhoz”. Az MBVK elnöke ekkor hozzátette a sofőrnek, hogy tegyen mellé „valami viszonylag normális piát is”. (hvg.hu)