fbpx Pergő máz | CIVILHETES

h i r d e t é s

Pergő máz

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Pergő máz

2021. november 09. - 09:35

 

Pokorni, Stumpf és Navracsics. Ők hárman tűntek konszolidáltabb, kulturáltabb Fidesz-korifeusoknak a mérhetetlenül egysíkú színtársulatból, mely leginkább ökörsütő versenyekre való, nem egy ország kormányzására.

A kép illusztráció! - Forrás: Rohad a Narancs/Facebook

Még csodálkoztam is! Hogy kerülnek ezek egy Orbán, egy Németh Szilárd, egy Kósa Lajos társaságába?

Igaz, Pokorni, az első Orbán-kormányban betöltött minisztersége idején, folytatva Magyar Bálint tévelygését, végső soron kihúzta a szőnyeget az addig (és a Kádár-rendszerben is) viszonylag jól teljesítő közoktatás alól, de mindezt szakmai elkötelezettséggel tette. Csak hát, rossz volt a koncepció!

Aztán 2010 után hamar félreállt. Csak nem bajai vannak az új rezsimmel?

Hihető lett volna. Egész addig, amíg (Kósával együtt) nem kezdett kardoskodni az önkormányzatok függetlenségének megszüntetése, ne feledjük, Orbánnak már akkor megfogalmazott szándéka mellett.
Mint választott polgármester.
Aki bizton számíthatott arra, hogy az elöljáróság, a Horthy-rendszer mintájára az önkormányzatokat váltó helyi szerv vezetőjévé ki fogják nevezni.

Így ezért akkor már nem csodálkoztam, amikor egyetlen halk bírálatát követően, mellyel Lady Gyagya működését illette, a továbbiakban hallgatott.

És hallgat azóta is, pedig Lady Gyagya gyermekded, kétbalkezes rombolónak tűnik az utódaihoz képest.

(Aki nem emlékezne: Szanyi Tibor nevezte el így, rendkívül találóan és szellemesen Horváth Rózsikát, a második Orbán-kormány első közoktatási főnökét, az egykori franciatanárt, aki különösen azzal lopta be magát a szakmai szívekbe, hogy az angol, és általában a modern nyelvek oktatása szerinte nem fontos, helyette latint kell tanulni, és sok más egyéb szamárságot is elő-, meg bevezetett.
EP-képviselőként meg néha fordítva szavaz, mert keveri a gombokat. Talán nem tud elég jól angolul.)

Aztán jött a nagy krach! Pokorni nagypapájáról kiderült, hogy nyilas tömeggyilkos.

Tisztázzuk, és szögezzük le nagyon határozottan! Senki nem tehet a felmenői bűneiről! Felejtsük el örökre a Csurka által favorizált "apák és fiúkat".

Pokorni, könnyekkel a szemében magyarázta, hogy nem tudott semmiről! Ami tán igaz, nincs jogunk kételkedni benne, de hát, ebben a családban nem beszéltek egymással? Na, mi lett a nagyapával? És ilyesmik. Ámbár a gyerek elől nyilván eltagadták. De aztán Pokorni felnőtt! Na, mindegy! Csak mondom!

Mondom pedig azért, mert a könnyek nagyon gyorsan felszáradtak!
A Turul-emlékmű kapcsán már egy új, magabiztos, a Fidesz-kalapácsot lengető Pokorni lépett a nyilvánosság elé.

Emlékeztetőül: a hegyvidéki Turul-emlékművet – pont az egykori nyilas pártház előtt – Pokorni (fideszes) elődje, Mitnyán György állíttatta, előírt hatósági engedélyek beszerzése nélkül, és elszabotálva a bontásra vonatkozó – jogerős – bírósági határozatot is.
Aztán egy oknyomozó újságíró kiderítette, hogy a II. világháború kerületi áldozatainak emlékművén elhelyezett táblán – többek közt – háborús bűnös nyilasok nevei is szerepelnek, köztük Pokorni nagyapjáé.

E körülmény új lendületet adott az emlékmű elbontását követelőknek.

Pokorni ekkor bevetette a Fidesz-taktikát. Először megígérte. Aztán közölte, hogy testületi ülés elé viszi. Aztán közölte, hogy olyan javaslatot terjeszt elő, mely szerint a szobor marad, csak átkeresztelik I. és II. világháborús emlékművé.

A tábláról azóta tán eltávolították Pokorni nagyapjának a nevét, de minden más változatlan. A Turul maradt II. világháborús emlékműnek.

A kerület szégyenére. De hát, itt a jómódú elit él.
(Részben a Horthy-elitből itt mégis megkapaszkodni képesek, részben a Kádár-elitből ide költözöttek (és utódaik) túltengő létszámával.
És e kerület, az utóbbiak örök dicsőségére, harminc éve masszívan a jobboldalra szavaz, bárki legyen is az. És ma még szavaz!
(Amíg el nem dőlnek a parlamenti választások. Mert utána az amúgy is kivéreztetett önkormányzatokat Orbán felszámolja. Ha győz. Akkor már nincs miről szavazni! És Pokorni, mint gauleiter nyilván marad. De, ha nem győz?)

Pokorni nyilván ezt mérlegelte, amikor a nagyszerű, elvi alapon álló döntését meghozta. Adózva ezzel a nagypapának is. Ha önkéntelenül is.

Stumpf. Kancelláriaminiszter az első Orbán-kormányban. Mérsékelt, szakszerű, kulturált. De, azért ne feledjük, akkor Orbánnak még csöndesebben kellett muzsikálnia. Nem volt kétharmada.

A Századvéges Stumpf Orbán újjászületése után nem vállalt/nem kapott közigazgatási feladatot. Lett belőle alkotmánybíró. Ott néha különvéleményt produkált.
Aztán nyugalomba vonult. Majd idén Főnix-madárként feltámadt hamvaiból. Nyugalmazott alkotmánybíróhoz méltatlanul és merőben szokatlanul újra kormányzati feladatot vállalt: az agyonterhelt Palkovics hadsegédjeként az egyetemi alapítványok, Orbán pénzmosó, és a felsőoktatást átideologizálására alkalmas szervezetének/hálózatának megszervezését, irányítását. Gratulálunk!

Navracsics. Ő közigazgatási szakértőként, külgazdasági- és külügy-, majd közigazgatási- és igazságügyi miniszterként mérsékelte a túlbuzgásokat, ahogy tudta. Nagyon kulturáltan.

Aztán EP-kéviselőként tette ugyanezt, ugyanígy, messze kilógva a Deutsch és társai által képzett brüsszeli underground Fidesz-stábból.
Még uniós biztosnak is megválasztották.

Tavasszal még azt nyilatkozta, hogy ebbe a Fideszbe tán be se lépne.
Azért kormánybiztos lett, a veszprémi egyetemet fenntartó vadi új alapítvány a kezébe került.

Ez már elgondolkodtató! Navracsics nyilván elgondolkodott.

Mert levélben vonta felelősségre a tapolcai mozi igazgatóját, hogy miért nem vetítik az Elizéltük című kampányfilmet, melyre egyébként szorgosabb településeken busszal szállítják a tanuló ifjúságot, kötelező megtekintésre, hogy meglegyen az elhülyítés, és a nézettségi rekord is.

(Megjegyzem az ötlet és a gyakorlat nem új. 1969-ben, vagy 70-ben minket is kirendeltek az Ugocsa moziba – régen megszűnt –, A katona apja című szovjet háborús film megszemlélésére, mely így ezzel, országos kampányként, nyilván nézőcsúcsot állított be.
Ami az ideológiai nevelést illeti, annak sikere mérsékelt volt, bár a film, a hasonló alkotások dömpingjével összevetve nem is volt rossz.)

Na, ez a levél már Németh Szilárdra, Szijjártóra, Varga Juditra, Vidnyánszkyra, Kálomistára hajaz! Hogy a többieket ne is említsem.

Bakonyi Veronika (jegyezzük meg a nevét, megérdemli ebben a szolgalelkű, gyáva világban!) válaszlevelében gyakorlatilag elküldte Navracsicsot – oda!
"Tájékoztatom a film kapcsán, annak témája okán, hogy a lefolytatott egyeztetések eredményként a filmet nem tűzzük műsorra."
Vagyis: nyasgem!

Kérdés, hogy a bátor, gerinces hölgy ezek után meddig lesz a mozi vezetője. Az viszont nem kérdés, hogy Navracsics, ezzel a nyelvcsattogtató húzásával örökre beírta a nevét a szokvány pitiáner, bunkó, basáskodó Fidesz-keretlegények névsorába.

A máz lepergett e három férfiú arcáról. Mint testidegen anyag, nem bírta a gyűrődést. És kivillan alóla a nyers, típus-Fidesz-ábrázat.

Címkék: 

 

h i r d e t é s