h i r d e t é s

Pofonok a szarnak

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Pofonok a szarnak

2023. február 02. - 08:43

Szó szerint! A Főváros és a Város Mindenkié Munkacsoport két-három hete rugózik a Blahán létesített (régen is volt a metró-aluljáróban, mellesleg) egy szem nyilvános WC használatának ingyenességén!

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

A Blaha felújítására roppant büszke Főváros (régen aktuális volt) egyszerű anyagi megfontolásból fizetőssé tette, a komplett Munkacsoport meg talált valamit, ami ellen tiltakozhat.

Az egyik álláspont gazdasági-fenntartási okokra hivatkozik, miközben vidáman vállalkozásba is adhatná a bájzlerájt.

Holott valójában a hajléktalanoktól védené az illemhelyet. Inkább hugyozzanak a házak falára, bokrokba, a gatyájukba, miegymás!

A Munkacsoport pedig elmerült ennek az egyetlen illemhelynek a szennyében, ahelyett, hogy a (szó szerint sürgető) probléma egészével foglalkozna!

Neveztesen: a másfél milliós Budapesten összesen hetven nyilvános illemhely áll a nagyérdemű rendelkezésére!

Akik adott esetben összeszorított combokkal igyekeznek megkönnyebbülést kínáló helyet találni, gondjuk enyhítésére/orvoslására.
Rendszerint mindhiába!

Mert, ugyebár, míg Melbourne-től Bécsig (vagy fordítva) minden második utcasarkon működik egy ilyen műintézmény (a pisszoár ráadásul ingyenes), nálunk a delikvens maximum a pályaudvarok, a benzinkutak, a McDonald”s igénybevételére jogosult, legalábbis délután kettő előtt, mikor is a hasonlóan felszerelt éttermek, bárok, kávéházak kinyitnak, és állnak rendelkezésre.
(Ámbár kinek van pofája az utóbbiakba berontani, és aztán, kis-, vagy nagydolga végeztével fogyasztás nélkül távozni?)

Múzeumba is bemehetsz! Ha megfizeted a borsos árú múzeumi belépőt! Mert, ha már legálisan bent tartózkodsz, tied a pálya!

Vannak olyan intézmények, ahol a hosszú várakozás/ügyintézés miatt indokolt lenne ilyen helyiségeket üzemeltetni, például a nagy élelmiszer-kiskereskedelmi lerakatok (Spar, Lidl és társai), vagy a bankok.

Utóbbiaknál nyilván biztonsági szempontok is szerepet játszhatnak, legalábbis indoknak ez megteszi. Mert nyilván megoldható lenne. Ürügynek jó!

A többiek még ürügyet se keresnek! Költség, kiszithand! Csökkenti a profitot.
A saját embereink pedig bemehetnek, úgyhogy gond egy szál se!
A publikum legföljebb összehugyozza magát, mivel sorszámos helyekről vagy vásárlás közben el sem mozdulhat. Különben is, hová menne?

Azt pedig kevesen tudják, hogy a közintézmények mosdóiba kötelesek beengedni az embert. A közintézmények portásai se tudják.

Egyszóval, a Fővárosnak melldöngetés helyett inkább azon kellene ügyködnie, hogy továbbiakat nyisson!

Újra! Mert a rendszerváltás előtt csak a Nagykörúton két-három háztömbönként volt egy, a földbe süllyesztett nyilvános illemhely, a többiekről, a zöld házacskákról nem is beszélve!

Értem! A fenntartás! Mely errefelé az európai átlagot meghaladó higiénés karbantartás igényével is jár! De, lásd, mint feljebb!

Azon kívül ez közszolgáltatás, amit kötelező ellátni!

A Munkacsoportnak pedig a probléma átfogó megoldásáért kellene harcolnia: ingyenes és nem ingyenes illemhelyekért az egész városban!

Mert amit most művel, az csak vihar egy pohár vízben, a látványos pótcselekvés iskolapéldája!
Mint ahogy az LMP az akkumulátorgyárak ügyével foglalkozik (indít-nem indít népszavazást), mely látszatevékenység mellett csak arra van ideje, hogy Donáth Annának is beszóljon.

A probléma megoldásáig, melyre belátható időn belül nem fognak sort keríteni, nekünk, házon kívül, marad a pelenka!

Ha pedig már a szarnál tartunk, itt az újabb gumicsont: a Nagy-Magyarország-zászlók és Árpád-sávos lobogók kitiltása nemzetközi válogatottt mérkőzésekről!

(Nemzetközi kupa- és hazai meccsekről miért nem?)

Csányi bejelentette, hogy az MLSZ tiltja ezeket.
Aztán másnap bejelentette, hogy nem az MLSZ, hanem az UEFA. (Vagy a FIFA.) Aztán harmadnap bejelntette: harcolni fogunk, hogy az UEFA (vagy a FIFA) engedélyezze nemezti büszkeségünk eme megnyilvánulásait a lelátókon!

Vagy valami ilyesmi lózung.

Tekintsünk most el Orbánnak a letérdeplésekkel kapcsolatban kifejtett álláspontjától: a sportot válasszuk el a politikától, a sportba ne keverjünk politikát!
Tekintsünk el, mivel köztudott, hogy Orbán a sport egészét mindenstül politikája fókuszába helyezte!

Tudjuk, hogy ő keveri bele/össze leginkább!

Azt is, hogy Csányi három tételes rugalmas elszakadásaa a saját álláspontjától (Hitler használta e kifejezést a keleti fronton folytonosan visszavonuló Wehrmacht kudarcát dicsőséges hadműveletté hazudva), mellyel a döntés, a helyes (bár elégtelen – lásd fönt) döntés felvállalásától eljutott a bűnbakképzésig, sőt az ellen-álláspont elfogadásáig, nyilván Orbán utasítására ment végbe.

Hiszen el kell terelni a közfigyelmet a gazdasági krachról, (ámbár márciusra legyőzzük az uniós átlagban nyolc, nálunk hivatalosan is huszonöt százalékos „háborús” inflációt – eszerint Orbán tudja, hogy márciusban vége lesz háborúnak!), másik csatornába kell terelni az akkumulátorgyárak miatt felhorgadt, a netadó óta nem látott lakossági indulatokat, kedvezve a honfiúi nekibuzdulásnak, a Fradi B.-Közép, az újpesti C-akármi és társai SA-lendületét fokozva.

Mivel mellesleg Magyarország kormánya most már az eddigi holtversenyes első helyezését egyedüli elsőségre változtatta az uniós országok korrupciós rangsorában, áldozatokból (Varjú, Pető) kreált bűnöst (még jó, hogy nem csukták le őket ártatlanul, mint Császyt, Tátrait és Galambost), ügyészek büncselekményekhez kapcsolható bizonyítékokat semmisítenek meg, és mentik az ügybe egyre jobban belekeveredő méltóságokat, tökéletesen megfelelve a naiv igazságszolgáltatási reform-várakozásoknak, az alapítványi kuratóriumi tagsággal kapcsolatos, a lényeget nem érintő álviták közepette provokatív módon újabb egyetemeket von be az alapítványi körbe, itt volt az ideje ennek az újabb gumicsontnak is.

Mint mindig, ha hergelni kell a népet! Mások ellen!

A hazai független sajtó pedig elkérődzik a miniszterek és képviselők nyilvánvalóan valótlan vagyonbevallásain, komolyan tálalva/elemezve, mintha azokban szemernyi igazság is lenne.

Címkék: