h i r d e t é s

Polt Péter kitér a válaszok elől az Elios-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Polt Péter kitér a válaszok elől az Elios-ügyben

2018. július 11. - 09:18

 

Meglehetősen hosszú idő telt el Orbán vejének egykori cége, az Elios körüli botrány kitörése óta. Mondhatnánk, hogy ennyi idő alatt már mindenkit tisztára lehet mosni, de mégsem tesszük. Inkább arra lennénk kíváncsiak, hogy miért nem történt eddig kihallgatás az ügyben?

Forrás: MTI

Mert annyi esze igazán lehetett volna, hogy legalább a látszatra adva néhány embert megpróbál felelősségre vonni. A helyzet nyilván kínos, hiszen ugyan kivel is lehetne elvitetni a balhét, aki esetében fel sem merülhet az esély, hogy kínos információkkal zsarolja meg a királyi vőt?

Kitért az érdemi válaszadás elől az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érintettségét is felvető Elios-ügyben a legfőbb ügyész, miután képviselői írásbeli kérdésben a magyar hatóságok nyomozati munkájáról kérdezte Polt Pétert az MSZP-s Harangozó Tamás.

Közismert, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF 2017 decemberében az ügyészségnek igazságügyi ajánlást tett, ami uniós források felhasználásával kapcsolatos szabálytalanság megalapozott gyanújára utal. Ennek alapján az illetékes főügyészség az Elios Zrt. ellen január 22-én új nyomozást rendelt el.Az OLAF az éves jelentésében is kiemelten foglalkozott az Elios-üggyel, a legutóbbi hírek szerint, az uniós pénzek felhasználása körüli szabálytalanságok okán Magyarországot terhelheti a legnagyobb visszafizetési kötelezettség, ami az Elios-ügy kapcsán 14 milliárd forintra rúg. /168 óra/

Ez már önmagában is kínos helyzetet teremt és Poltnak, mint legfőbb ügyésznek az lenne a dolga, hogy elszámoltassa a hazánkat kínos helyzetbe keverő cégeket, mint amilyen az Elios is. Ehhez képest Harangozó Tamás, MSZP képviselő kérdésére kioktatóan válaszolt. Egyéb iránt megfigyelhető, hogy a gyanús eseteket jellemzően arrogáns módon kezelnek le a fideszes bábok.

az Elios-ügyben Jávor Benedek EP-képviselő feljelentést tett az érdemi vizsgálatok elmaradása miatt, szerinte súlyos csalások történtek az Elios-ügyben, és nem igaz, hogy az ügyészség nem talált semmit. A Legfőbb Ügyészség közleményében akkor azt írta: Jávor állításai nem felelnek meg a valóságnak.

Tehát lényegében, az ügyészség azt akarja mondani, hogy nem talált semmiféle csalást úgy, hogy nem is kereste azokat? Érthető. És beismerő vallomásnak sem utolsó. És mi még mindig megtűrjük őket a nyakunkon.


 

h i r d e t é s