A népességhez viszonyítva Magyarországon kiemelkedően sokan vesztették életüket a járványban, a halálos áldozatok száma már 25 ezer körül jár. Az önök felmérése, amely a HVG megbízásából készült, bizonyítja: hatalmas tévedés lenne azt hinni, hogy ezzel az alapvető ténnyel mindenki tisztában van.

A lakosság mindössze 36 százaléka képes hozzávetőleg pontosan megmondani, hányan haltak meg eddig koronavírusban Magyarországon. A megkérdezettek 2 százaléka néhány ezerrel felülbecsülte, míg 10 százaléka, ha nem is túl jelentősen, de alulbecsülte – 10-20 ezer közé tette – az áldozatok számát. Érdekesebb ennél, hogy 15 százalék nagyságrendileg téves választ adott, a fennmaradó 37 százalék nem is vállalkozott rá, hogy válaszoljon: ez a csoport került a „nem tudja” kategóriába. A tájékozottság szintje tehát módfelett alacsonynak nevezhető. Azok aránya, akik egyáltalán nincsenek képben –nagyságrendileg tévedtek, vagy nem tudtak mit válaszolni –, meghaladja a társadalom felét, a valóságnak megfelelő információval rendelkezők aránya alig több a lakosság harmadánál.

Hogyan lehetséges ez?

Nagyon régen az állami közvélemény-kutatónál, a Tömegkommunikációs Kutatóközpontban dolgoztam. A legizgalmasabb felméréseink a különféle történelmi, kulturális, gazdasági és egyéb ismeretek meglétének vizsgálatával foglalkoztak. Azóta én már semmin sem csodálkozom... Pedig a Kádár-korszakban nem léteztek kereskedelmi csatornák, az egyedüli Magyar Televízió révén a mainál lényegesen hatékonyabb volt az ismeretterjesztés.

Csakhogy most a bőrünkre megy a játék, és a csapból is járványügyi adatok folynak. Lássuk be azért, hogy a kormány és a hivatalos kommunikáció nem viszi túlzásba a pontos ismeretek átadását. Az emberek jelentős része pedig felületes – nem szeretnék erősebb kifejezéseket használni –, nem tájékozódik alaposan. Sok hír jut el hozzánk, amit nem könnyű feldolgozni: olyan ez, mint az egészségtelen táplálkozás, amikor rágás nélkül habzsoljuk be az ételt. De ez inkább csak növeli az állami hírgépezet felelősségét.

Ha valaki nem tudja, hány áldozatot követel a járvány, akkor jó eséllyel a veszély mértékét és a védekezés fontosságát is hajlamos lebecsülni. Vagy nincs ennyire direkt összefüggés?

Könnyen lehet, hogy van. Sokan még mindig „nem hisznek” a vírusban. A minap hallottam a piacon két kigyúrt alakot beszélgetni, hangosan röhögtek a járványügyi „felhajtáson”. Közben egyre többen veszítenek el családtagot, barátot, ismerőst. De még erre is van, aki azt mondja, hogy az illetőt nem a vírusfertőzés vitte el, hanem más betegsége miatt egyébként is meghalt volna.

Az önök felméréséből az is kiderül, hogy a kormánypártiak lényegesen elégedettebbek a vírusügyi intézkedésekkel, mint az ellenzékiek. Abnormális állapot, hogy a jobb- és baloldali szimpatizánsok eltérően vélekednek a járványkezelés sikeréről, vagy Magyarországon ez a dolgok rendje? Nem szokatlan, hogy politikai kérdésekről megoszlanak a vélemények. Az a kivételes, ha nem. Ezzel együtt abszurdnak érzem az ilyen mértékű megosztottságát egy annyira közérdekű ügyben, amilyen a járvány elleni védekezés. Mivel azonban a kormánypropaganda erre a megosztottságra épít, folyamatosan ezt erősíti, sajnos, azt kell mondanom, hogy a maga politikai szempontjából jól működik.

Orbán Viktor kormányfő tavaly ősszel, amikor más országokhoz viszonyítva nálunk kevés volt a halálos áldozat, közölte, hogy a védekezés sikerét elsősorban az elhunytak számában méri. Markáns kijelentés, de mintha nem hagyott volna mély nyomot a társadalomban.

Olyan sok állítást hallunk napról napra, hogy a korábbiak egy részéről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Orbánnak ezt az ön által idézett mondását amúgy még viszonylag gyakran emlegetik. De kit zavar? Az emberek látják, hogy a miniszterelnök követi a fejleményeket, korán kel, intézkedik. Hát mi kell még? A nyilvánosságot Orbán uralja, a napirendet Orbán diktálja. Részben ez a természetes. Katasztrófahelyzetekben mindig a hatalmon lévő első számú vezető határozza meg a dolgok menetét. Neki hisznek, tőle várják a megoldást, elvégre ő képes döntéseket hozni. Más kérdés, hogy mit tehetne az ellenzék. Orbánnal szemben továbbra is egy megosztott ellenzék áll, mert bármennyire összefogtak, még mindig külön-külön beszélnek. Ritka eset, hogy nem. Azt ígérik, hogy ősztől, az előválasztás után nem így lesz. Azért azt majd megnézem. Nehéz ügy, mert a pártoknak továbbra is érdekük magukat megmutatni, a versengés sokszor felülírja az együttműködést. Az ellenzék tetten érhető hibákat is elkövetett, voltak zavarok és ellentmondások az oltásról szóló kommunikációban. Nem véletlen, hogy a kormány propagandája az oltások számát helyezte a középpontba.

A Medián adatai is arról tanúskodnak, hogy az ország alaposan kezd belefáradni a korlátozásokba. A kormány a közhangulat után megy a nyitással? Egészen biztos, hogy a kormány folyamatosan méri a közhangulatot, és egészen biztos az is, hogy nagy az igény a nyitás iránt. A kormány igyekszik megfelelni a társadalmi igénynek, ennek azonban egy része megint csak propaganda. Ha valaki visszakeresi, hogy az elmúlt egy évben hányszor hangzottak el pozitív tartalmú, de jövő idejű állítások, akkor láthatja, hogy már az összes variációt elsütötték. „Már csak ennyi meg ennyi időt kell várni, és kinyitjuk ezt is, azt is, amazt is.” Most ugyanez folyik. Abban a formában, ahogyan tálalják, kamu a három és fél millió beoltott is. Én azt nevezem beoltottnak, aki megkapta a szükséges számú oltást és eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő.

Ha indiszkrét a kérdés, ne válaszoljon: válogatott a vakcinák között, vagy elfogadta azt, ami elsőre jött? Semmi titok nincs benne. Feleségem érdeklődött a háziorvosnál, hogy mi a helyzet. Eléggé benne vagyok már a korban, a gyerekeim is féltettek. Egyik este kaptam az e-mailt, hogy beoltanak Szputnyikkal, ha kérem. Reggel írtam sms-t három kiváló orvos barátomnak, megkérdeztem, mit szólnak az orosz vakcinához. Mindhárman azt válaszolták, hogy semmi gond nincs vele, menjek nyugodtan. Múlt hétvégén már a második adagot is megkaptam. Szóval, nem válogattam, de a kínai esetében kevésbé lettem volna nyugodt. Ennek semmi köze a politikához. Általam nagyra becsült szakértők, például Duda Ernő professzor fenntartásai annál inkább kételyeket ébresztettek bennem.

Mire tippel, mit lép a kormány, ha már az összes oltásért regisztrált ember megkapta a vakcinát, de még ez is kevés az úgynevezett nyájimmunitás eléréséhez? A járvány kitörése után hosszú ideig erős volt az üzenet, hogy a vírus csak az öregek között pusztít. Újabban – valószínűsíthetően a mutánsok miatt – egyre több fiatal betegszik meg súlyosan, az áldozatok átlagos életkora is csökken. Még a kiskamaszok sincsenek biztonságban. A vakcinaregisztráció indulásakor sok fiatal azt gondolhatta, hogy nem fenyegeti veszély, ha pedig fenyegetné is, belátható időn belül akkor se kerülne sorra, mert először az időseket oltják. Ezen már túl vagyunk. Nem tartom kizártnak, hogy a közeljövőben viszonylag nagy számban fognak regisztrálni oltásért a fiatalok, főleg, ha népszerű influenszerek vagy popzenészek kampányával sikerül megszólítani őket.

És ha mégsem?

Szerintem sikerülni fog. Ez olyan társadalmi érdek, amiben kivételesen nincs pártpolitika megosztottság. Az összes ellenzéki politikus is, aki csak megszólal, oltásra buzdít. Ebben a tekintetben nem vagyok borúlátó. Utalt valamire a kérdésével?

Semmire, csak megkérdeztem.

Ha esetleg arra kíváncsi, egyetértenék-e azzal, hogy legvégső esetben a kormány tegye kötelezővé az oltást, akkor azt mondom: nem lenne ellenemre. Megrögzött liberálisként a kötelező oltást nem tartanám antiliberális intézkedésnek. Csak az a baj, hogy a világot annyira átszőtték az összeesküvés-elméletek, hogy egy ilyen döntés bizonyosan komoly konfliktus forrása lenne, ami a Fidesz számára akár szavazatvesztéssel is járhatna. Nem hiszem, hogy Orbán megkockáztatná. Én is annak drukkolok, hogy ne legyen rá szükség. Így is éppen elég sok konfliktus szabdalja a magyar társadalmat, nem hiányzik még egy újabb. (nepszava.hu)

 

---

Névjegy

Hann Endre 1946-ban született Budapesten. 1969-ben lett a Tömegkommunikációs Kutatóközpont kérdezőbiztosa, következő évtől az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, ahol klinikai pszichológusi végzettséget szerzett. 1989-ben egyik alapítója volt a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek, amelynek ügyvezető igazgatója.