Putyin kiosztotta a törököket
Nem nevezte meg, miféle provokációktól tart, de utasítást adott bármilyen fenyegetés haladéktalan megtorlására. Az orosz elnök szerint támogatnak egy olyan szíriai felkelő csoportot is, amit korábban még bombáztak.
„Rendkívül kemény” válaszreakciókra adott utasítást Valgyimir Putyin orosz elnök, ha bármilyen fenyegetés érné a szeptember óta Szíriában állomásozó orosz csapatokat. A katonai vezetőknek tartott, tévében is közvetített beszédében azt mondta: az ilyen célpontokat „haladéktalanul meg kell semmisíteni!” – írja a BBC online kiadására hivatkozva a VS.hu.
Putyin nem nevezte meg, hogy milyen fenyegetésre gondol, de nyilván Törökországra fgondolt, amelynek légiereje november 24-én lelőtt egy, a török légteret rövid időre megsértő orosz Szu-24 vadászbombázót. A címzett annál is inkább Ankara lehet, hogy az orosz elnök – ismét csak Törökország említése nélkül – óva intett „további provokációktól”.
Az elnök meglepetésre bejelentette, hogy Oroszország táogatja a Szabad Szíriai Hadsereg nevű felkelőcsoportot. Ezt főleg szunnita fegyveresek hozták létre, és fő ellenfelének Basár al-Aszad szíriai elnök rendszerét tekinti. A kormányerőket segítő orosz gépek eddig a Szabad Szíriai Hadsereg állásait is támadták. Ezzel kapcsolatban a BBC megjegyzi, hogy felkelők még nem erősítették meg Puyin állítását.