h i r d e t é s

Putyin után Matolcsyt is kitüntette a Debreceni Egyetem

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Putyin után Matolcsyt is kitüntette a Debreceni Egyetem

2019. január 25. - 14:59

"Doctor honoris causa" címet kapott a Debreceni Egyetemtől Matolcsy György jegybankelnök, írja a Népszava. 

Matolcsy György - Forrás: nol.hu / pestibulvar.hu

Az egyetem Gazdaságtudományi Kara terjesztette fel Matolcsyt a címre, az előterjesztésben azt írják,

a Matolcsy által vezetett unortodox gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, továbbá az ő intézete készítette elő a Fidesz gazdaságpolitikáját, aminek legfontosabb vállalása egymillió új munkahely megteremtése volt,

ez a szöveg szerint már teljesült is. A doktori és habilitációs tanács húsz tagjából mindössze tizenegy szavazott: nyolcan Matolcsy György mellett, hárman ellene, ráadásul kilenc tag nem is küldte vissza szavazatát, vagyis a szenátus úgy adta meg a díszdoktori címet, hogy több volt a tartózkodó, mint az igennel szavazó.

A díszdoktori címek odaítélését általában megelőzi a doktori és habilitációs tanács ülése, ahol komoly érvek vagy ellenérvek hangoznak el, és szakmai viták után döntenek, emlékeztet a lap, de ez most elmaradt.

A Debreceni Egyetem a Népszavának elismerte a hírt, szerintük minden szabályszerű volt, és az ő megítélésük szerint nem volt tartózkodó. A cím odaítéléséről az egyetem szenátusa döntött ezután január 24-én döntött 56 igen, 2 nem és 0 tartózkodás mellett. (hvg.hu)