
Olasz Anna szerezte a kazanyi vizes vb első magyar érmét, miután 25 kilométeren ezüstérmet szerzett.
megtekintés

Úgy néz ki, végre találtak egy hatásos ellenszert az Ebola ellen.
megtekintés

A sydney-i olimpia mellúszó bajnoka, Kovács Ágnes sikeres úszóakadémiát irányít, a Testnevelési Egyetem munkatársa, PhD tanulmányait végzi, mindezek mellett motivációs tréningeket tart elsősorban cégek számára.
megtekintés

Marad a szurkolói kártya és a vénaszkenner – mondta Kubatov Gábor a zöld-fehér labdarúgócsapat sajtócsütörtökjén.
megtekintés
.jpg)
A Fradi elnöke elárulta, miért dobta ki Thomas Doll az addig remekül teljesítő spanyol belső védőt a keretből.
megtekintés

Prost, akinek csapata van az elektromos Forma-1-ben, arról beszélt, hogy a Forma-E-ben sokkal többre tartják a teljesen elektronikus alapra épített motorokat, hiába nem elég hangosak, miközben az F1-ben folyamatosan arról megy az egyeztetés, hogyan lehetne hangosabbá tenni az erőforrásokat.
megtekintés

Sepp Blatter Nobel-díjat érdemelne, azért amit futballvezetőként tett, ezt mondta Vlagyimir Putyin egy svájci tévében leadott interjúban.
megtekintés

Egy igazi 15 perces, gyors és brutálisan jó leves, ami főételként is kitölti a pocakodat.
megtekintés

Kubatov Ágnes arra kéri a Fradi-drukkereket, hogy többet ne menjenek házhoz.
megtekintés

Allergénként viselkedhet
megtekintés

A nyár legnagyobb átigazolási szenzációja lehet Cristiano Ronaldo klubváltása.
megtekintés

Pénteken a Hungaroringen tárgyalt Seszták Miklós illetékes miniszter Bernie Ecclestone-nal a Hungaroring fejlesztéséről és a Magyar Nagydíj szerződésének 2026-ig való meghosszabbításáról.
megtekintés

Óriási botrány van kialakulóban a Real Madrid háza táján, miután a klub elsőszámú klasszisa, Cristiano Ronaldo összerúgta a port a nyáron kinevezett új vezetőedzővel, Rafa Benitezzel.
megtekintés

Ezt mindenképpen ki kell próbálnod, csak három fő összetevő, valamint só és bors kell ehhez az igen laktató, finom fogáshoz.
megtekintés

Storcz Botond szövetségi edző kijelölte az augusztusi kajak-kenu világbajnokságra utazó magyar csapatot.
megtekintés

Szerdán is folytatódik a hőség, szervezetünket egyre nagyobb terhelés éri majd.
megtekintés

Bernd Storck már egyeztetett a csapatkapitány Dzsudzsákkal, és ígérte Dárdaival is fog - az MLSZ még mindig ki van akadva a Hertha döntésén.
megtekintés

José Mourinho bejelentette: három játékosától válna meg a nyáron, elismerve, hogy nem választott jól, amikor a Chelsea-hez vitte őket.
megtekintés

Budapest rendezheti 2018-ban a 10 méteres számok sportlövő Európa-bajnokságát - döntött vasárnap maribori kongresszusán az európai szövetség.
megtekintés

A holland válogatott csatár Robin van Persie nemrég igazolt a török Fenerbahcéhez a Manchester Unitedtől, miután elég egyértelmű volt számára, hogy a holland menedzser Louis van Gaal nem számol vele.
megtekintés

A házigazda és címvédő amerikaiak, valamint a jamaikaiak jutottak be elsőként a legjobb négy közé az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Arany Kupán.
megtekintés
.jpg)
A Vasas-pályán lejátszott mérkőzésen Torghelle döntött.
megtekintés

Josep Maria Bartomeu lesz a Barcelona következő elnöke, a katalán klub szombati elnökválasztásán a pártoló tagok több mint fele, 54 százaléka szavazott a jelöltre, aki Sandro Rosell lemondása után vette át a klub irányítását 2014 januárjában.
megtekintés

Azt már biztos sok helyen olvasta, hogy - főleg nyáron - mennyire fontos a megfelelő folyadékbevitel, de vajon tud arról, hogy akár túlzásba is viheti az ivást?
megtekintés

Vannak napok, amikor nem hogy főzni, de a konyhában megmaradni sem lehet.
megtekintés

Senánszky Petra tovább remekel a kínai Jantajban zajló uszonyosúszó világbajnokságon: a 100 métert pénteken világcsúccsal nyerte, majd szombaton a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban is aranyérmes lett, írja az MTI.
megtekintés

A telet egyértelműen az influenza uralja, néhány egyéb, légúti fertőzés és megbetegedés mellett.
megtekintés

Tradicionális recept egy picit megbolondítva.
megtekintés

Különös ámokfutásba kezdett a Liverpool-szurkolók hada.
megtekintés

Csaknem háromszáz nappal azután, hogy a tavaly október 5-i Japán Nagydíjon balesetet, és abban életveszélyes agysérülést szenvedett, meghalt Jules Bianchi F1-es autóversenyző.
megtekintés

Ma reggel 8 órakor, élő adással startolt a köztévé első tematikus sportcsatornája, amely hazai sporteseményekről és több rangos nemzetközi sporteseményről számol majd be.
megtekintés