2020. november 31-én, életének 85. esztendejében, életéhez méltóan, csendben és békességgel eltávozott közülünk Raáb Rudolf. E sorok írói, akárcsak a jövő lexikonjainak és névtárainak szerkesztői, nagy gondban vannak, ha Raáb Rudolf személyét és pályáját egyetlen jelzős szerkezetbe szeretnék foglalni. Nem írt könyveket és nem tartott tudományos előadásokat, soha nem állt színpadon, katedrán vagy pulpituson. Nem alapított sem pártot, sem egyesületet. De egy teljes felnőtt életet töltött Nagyvárad és a bihari vidék széthulló, csendben elenyésző néprajzi és történelmi tárgyi örökségének mentésével, gyűjtésével.

1936. március 6-án született Nagyváradon, abban a városban, amelynek egész életét szentelte. Régi, osztrák eredetű nemesi családból származott, amely még a 19. század első esztendeiben telepedett le a bihari tájon. Hosszú és termékeny életét két szenvedélye töltötte ki. Fogászati technikusként szakmájának legjobbjai közé tartozott. A református egyházkerület egykori, Teleki utcai székházában, majd a Fő utcai kaszinóépület udvarában működő műhelye egyben egy kicsiny, de annál jellegzetesebb, váradi értelmiségi kör találkozóhelye volt, melynek ő volt az utolsó élő tagja. Az egyszeri ügyfél vagy látogató ide belépve egy óra alatt többet szippanthatott magába Várad múltjából és szellemiségéből, mint megannyi könyvből, előadásból vagy szakszerű idegenvezetésből.

Igazi, élete utolsó percéig kitartó „nemes megszállottsága” azonban a gyűjtőszenvedély volt. Sorra járva Bihar és Partium településeit, fáradhatatlan szorgalommal gyűjtötte a modernizálódó falusi háztartások, a kiveszőben lévő kézműves mesterségek eszközeit, díszeit, termékeit. Talán nem is akad olyan elterjedt népi mesterség, amelynek utolsó művelőitől ne vásárolta volna össze teljes szerszámkészletüket. Munkáját, amelynek eredménye egy több ezer darabból álló, egyedülálló néprajzi és etnológiai gyűjtemény, nem a haszonszerzés vezette. Ösztönös előrelátással az átalakulóban lévő falvak, akkor még ócska kacatnak nézett, túlhaladottnak hitt tárgyi emlékeit gyűjtötte hangyaszorgalommal, megsejtve, hogy ezek később még e vidék kultúrtörténetének megmentett kincsei lesznek. És ezek a kincsek lassan megtöltötték otthonát, amelyben személyes igényei számára éppen csak néhány bútor és háztartási eszköz számára maradt hely. Majd lassan megteltek a rokonok, barátok, jó ismerősök pincéi, padlásai is.

Választott szakmája, melynek évszázados eszközeit, sok máshoz hasonlóan gondosan összegyűjtötte, egy másik készséggel is megajándékozta. Kiváló műszaki érzéke és fogtechnikusi eszközei lehetővé tették, hogy gyűjteményének saját, műkedvelő restaurátora legyen. Máig katalogizálásra váró, talán 10.000 darabot is meghaladó gyűjteményének darabjait maga tisztította, javította és kiállításukat is maga rendezte. A gyűjtemény érdekességeit, különlegességeit számos múzeum állította ki. Legutóbb, 2019 tavaszán a nagyváradi irgalmasrendi gyógyszertár helyiségeiben berendezett Gránátalma Patikamúzeum gyűjteményét gazdagította több mint másfélszáz, ritkaságszámba menő műtárggyal.

Raáb Rudolf azon kevés nagyváradi gyűjtő közé tartozott, akinek bölcs előrelátása túlmutatott saját földi életén. Bő egy évtizeddel ezelőtt úgy döntött, hogy gyűjteményét egyben tartandó, azt a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség gondjaira bízza. Ennek legnagyobb részét, amely egy Kanonok-sori ház öt termét tölti meg zsúfolásig, korát és fizikai erejét meghazudtolva, ő maga hordta be és helyezte el saját elképzelése szerint. Reményeink szerint a közeljövőben ezt is sikerül látogathatóvá tenni a nagyközönség számára.

Azonban, akik közelről ismerték Raáb Rudolfot, nem a kiváló fogtechnikusra vagy a szent megszállottságú gyűjtőre fognak a legszívesebben emlékezni, hanem egy olyan emberre, akinek legvalóságosabb és minden percében űzött életcélja az volt, hogy megőrizze emberségét minden körülmények között. Kedvenc versidézetével búcsúzunk tőle, amelyet távozáskor, kivétel nélkül, minden látogatójának hitvallásként és útravaló gyanánt ő maga is elmondott: „Egy újabb szellem kezd felküzdeni, / Egy új irány tör át a lelkeken: / A nyers fajokba tisztább érzeményt / S gyümölcsözőbb eszméket oltani, / Hogy végre egymást szívben átkarolják, / S uralkodjék igazság, szeretet. / Hogy a legalsó pór is kunyhajában / Mondhassa bizton: nem vagyok magam! / Testvérim vannak, számos milliók; / Én védem őket, ők megvédnek engem. / Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.” (Vörösmarty Mihály, Gondolatok a könyvtárban, 1844)

Raáb Rudolf temetési szertartására 2020. december 8-án, kedden, 13 órakor kerül sor a Rulikowski temető Steinberger-kápolnájában.

Lakatos Balla Attila / erdon.ro