h i r d e t é s

Rajtolt a vakcinaháború

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Rajtolt a vakcinaháború

2020. május 07. - 13:54

 

Nem gondoltuk volna, hogy ennyire látványos lesz. - írja az ujszo.com.

Illusztráció: pixino.com

Mégis, a geopolitika rányomta bélyegét a koronavírus elleni küzdelem legnyilvánvalóbb frontjára: a vakcinafejlesztésre.

A két versengő hatalom ebben presztízsprojektet lát. Aki előbb ér el az oltóanyaghoz, az diplomáciai és hiúsági csatát nyer. Éppen ezért az USA és Kína most a maguk útját járják.

Látszik ez abból, hogy a nemzetközi multilaterális találkozókon alig képviseltetik magukat e témában, vagy abból is, hogy a Fehér Ház megpróbálta felvásárolni az egyik német vakcinacéget – és ezzel az összes kapcsolódó szellemi jogot.

Ebből kitűnik, hogy a csata ádáz. Még a szövetségesek közt is, hiszen itt az USA az egyik leghűségesebb európai szövetségese cégét vásárolta volna ki.

Nem mintha a szövetségesek közt ne lehetne vita, verseny, volt ez eddig is bőven, elég csak az Airbus és a Boeing közötti, állami támogatással bőven fűszerezett körökre és ipari kémkedésre emlékezni. Ez most azért különösen látványos, mert egy újabb alkalmat szalaszt el a fejlett világ, hogy egy globális fenyegetéssel szemben tesztelje egy globális összefogás felállításának és működtetésének lehetőségét.

A WHO sok sebből vérzik, tulajdonképpen egy új, első éveiben a vírus elleni küzdelemre koncentráló, ad hoc szervezet jól tesztelhetné az új terepet. Hogyan lehet beengedni az euroatlanti térségen kívüli országokat?

Hogyan lehet a multinacionális cégek és a kínai államkapitalista vállalatok közt ilyen téren platformot építeni? A tudománydiplomácia és a valódi diplomácia most mégis messze került egymástól.

A kínaiakkal szembeni amerikai – és egyre növekvő nyugat-európai – ellenérzés miatt a kooperációt a két nagy között esélytelennek látják a szakértők, különösen Trump újraválasztása esetén.

Tény, hogy a kínai hackertámadások nagyon elszaporodtak mindenütt, ahol vakcinafejlesztés folyik.

Vinnék a találmányt, amint lehet.

Hogyan lehetne e szűk területen mégis összetenni az erőforrásokat?

Ezt próbálja meg uniós színekben Emmanuel Macron javaslata, amely egy európai vakcinaalap felállításáról és több mint 7 milliárd euró begyűjtéséről szól.

Még ha menet közben a sok figyelembe vett érdek miatt nem lesz is szó egy központi alapról, a szándék láthatóan a kontinensen kívül is érdeklődőkre talált.

Bill Gates inkább működik együtt ezzel a kezdeményezéssel, mint néhány amerikaival; ahogy a szaúdiak és más finanszírozók is felbukkantak. Érdemes-e a két nagy országgal szemben a többieknek közös fejlesztésben gondolkodni?

Lehet-e ebben annyi lendület, hogy versenyképes lesz az állami kínai cégekkel és az amerikai gyógyszeripari mamutokkal szemben? Egy esély, amit nem szabad elengedni, és amely kísérletből mindenképpen tanulunk. Még az is lehet, hogy több vakcina lesz 2 éven belül: olcsó és drága, hatékony és kevésbé hatékony, politikai alapon osztogatott és egyenlően hozzáférhető. Hátha itt Európa jó irányba teszi le a voksát, hogy a világban növelje befolyását és láthatóságát.

ujszo.com


 

h i r d e t é s