Rezidensek: vannak kórházak, ahol még papír és szappan sincs
Szeretnék, ha a kormány célul tűzné a kórházi fertőzések számának csökkentését.
Dénes Tamás, a szervezet elnöke azt mondta: ebben a Reszasz is szeretne partner lenni. A szervezet ötpontos cselekvési tervet készített a kórházi fertőzések kockázatának csökkentéséért.
Dénes Tamás felidézte, Semmelweis Ignác óta ismert, hogy a kézhigiénével nagymértékben lehet csökkenteni a kórházi fertőzéséket. A szervezet többek között azt szeretné, ha 2017. július elsejére, a következő Semmelweis-napra minden kórházi folyosón lenne kézfertőtlenítő. Az ugyanis – Dénes Tamás elmondása szerint – még csak kevés helyen van, vannak kórházak, ahol "még papír, szappan sincs".
Javaslataik között szerepel az is, hogy a megfelelő hivatalok az Országgyűlést és a közvéleményt is tájékoztassák a kórházi fertőzések helyzetéről. (propeller.hu)