h i r d e t é s

Rogán szomszédja most épp egy másfél milliárdos állami tendert nyert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Rogán szomszédja most épp egy másfél milliárdos állami tendert nyert

2015. november 20. - 13:22
0 komment

 

Rogán szomszédja most is tarolt - másfél milliárdos állami tendert vitt el Csetényi Csaba cége.

Forrás: 24.hu

Másfél milliárd forintos állami megbízást kapott egy meghívásos közbeszerzési eljáráson a Network 360 Kft. (korábbi nevén HG 360 Kft.), Csetényi Csaba érdekeltsége. Rogán Antal szomszédja a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) pályázatán nyert, amelynek irányítása éppen a Rogán vezette Kabinetirodához tartozik - írja a HVG.

Az 1,574 milliárd forintos keretszerződés tárgya az „Európai Unió társfinanszírozásával (ÁROP, EKOP keretében) megvalósult és megvalósuló kormányablakok működésének bemutatására és népszerűsítésére vonatkozó kommunikációs kampány, médiavásárlással, kreatív tervezéssel, valamint gyártással kapcsolatos feladatainak megtervezése és lebonyolítása.”

Nem ez az első eset, hogy Csetényi cége érdemi verseny nélkül nyert.

Az NKOH-ra bízott az állami cégek, intézmények népszerűsítésére összesen 25 milliárd forintot költhetnek.

A társaság idén a Miniszterelnökség, az NKOH valamint a Magyar Bocuse d' Or Akadémia közbeszerzésein már több mint kétmilliárd forintot nyert.

A Network 360 Kft-re átkeresztelt HG 360 Kft. 2014-es nettó árbevétele 589 millió forint volt. A céget október óta egyedül Csetényi tulajdonolja.

 

hvg.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s