Rokonok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Rokonok

2015. július 03. - 15:24
0 komment

Sportnyelven talán ért minden fideszes: egy 4–46 arány az bármely sportágban kiütéses vereségnek számít. 

Ha mondjuk bokszban egy ilyen ütésarány után a 4-et találó bunyóst hozzák ki győztesnek, akkor a helyszínen lévő tömeg valószínűleg megkergeti a bírót. Márpedig épp ez történt Budafokon, a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóválasztásán. Ja, hogy a vesztesen győztes jelölt épp ismerőse egyik alpolgármesterünknek és a kinevezésekért felelős államtitkárnak is? Akkor már minden érthető. De ugye nem csak én érzem úgy, hogy ez így gáz?

Másokkal ellentétben engem különösebb érzelmi szálak nem fűztek a Budaihoz: gimibe még Győrbe jártam, a Budairól annyit tudtam, hogy az utóbbi időben egyre jobb eredményei vannak. Ennek örültem, fel is került a térképre nálunk is, de az én gyerekeimnek még van jópár évük, mielőtt a gimin kéne gondolkozni. Ez a „távolság” persze nyilván hátrány lokálpatrióta szemmel, de cserébe azt hiszem elég pártatlanul tudok véleményt formálni ebben az ügyben.

A Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóválasztásának rövid története

A sztori szomorú, de viszonylag egyszerű, pár mondatban összefoglalható:

Történt még decemberben, hogy a képviselőtestület elé hoztak egy előterjesztést, amiben az állt, hogy lejár az iskola igazgatójának Kissné Prim Beátának a mandátuma, és hosszabbítás helyett inkább írjunk ki pályázatot. Rá is kérdeztem, hogy ez miért van, hogy esetleg vezéreink nem elégedettek a jelenlegi igazgatónővel, de megnyugtattak, hogy erről szó sincs, csak „hátha beesik egy jó jelölt”

Aztán áprilisban bejött a képviselőtestület elé két pályázat. Mivel a tantestületi véleményezési kör még nem zajlott le, így lényegében enélkül az információ nélkül engedtük át mindkét jelöltet. Én speciel úgy gondoltam, hogy majd a testület eldönti, kit támogat.

El is döntötte. 46 főből 46 támogatta a régi igazgatót, és csupán 4 támogatta az új jelöltet is. Sima ügy, vége a meccsnek. Gondolhatná minden normális ember.

Hát valóban sima ügy lett, csak épp a 4 szavazatot kapott jelölt lett a befutó…

A háttér

És akkor felrobbant az ügy, és elkezdtek szállingózni a hírek:

Például hogy a nyertes jelölt „mellékesen” Németh Zoltán alpolgármester és Cunyiné Bertalan Judit államtitkár osztálytársa volt.

Aki amúgy már több pályázaton elbukott, egyszer cserben is hagyta az iskolát, de legalább vezetői gyakorlata sincs. Néhány további véleményt csak azért nem írok le, mert nem szeretnék senkit megsérteni.

És persze azt is elmondták, hogy bizonyára nem véletlen, hogy az önkormányzati képviselőknek még a tantestületi vélemény ismerete nélkül kellett szavazni.

A fideszes vezetés persze mossa kezeit, arra hivatkozva, hogy az összes képviselő támogatta mindkét jelöltet, és a döntést nem az önkormányzat hozza. Persze lássuk be, ez, ha nem is teljes hazugság, de erőteljes mellébeszélés: hiszen aki egy testületnél kihozza döntetlenre, három másiknál elbukik, az azért nem kéne, hogy megnyerje a mérkőzést… Arról nem beszélve, hogy ezt a „döntetlent” is csak az ügyes időzítésnek köszönheti.

Emiatt írtam is egy levelet az összes képviselőnek, felkérve őket, hogy adjunk ki közös nyilatkozatot, miszerint ezt az eredményt a kerület számára károsnak találjuk. Nem mintha arra számítanék, hogy pont ebben az ügyben fogunk szépen egymás mellé állni, de az egymilliomodnyi esély is esély.

És akkor hogyan tovább?

Nehéz kérdés, hiszen ez nem politikai ügy, nem is kéne azzá tenni. Ahogy már az elején írtam, kívülállóként, egyik jelöltet sem ismerve egyértelmű a képlet: a gyengébb, kevésbé elfogadott jelöltet akarják beejtőernyőzni az igazgatói székbe, nagy valószínűséggel baráti-ismerősi kapcsolatai miatt.

Az önkormányzat és a szülők képviselőinek mai megbeszélése mindenesetre feszült vitát, vádaskodásokat hozott, de megoldást nem. A helyi Fidesz ragaszkodik hozzá, hogy mindkét jelölt jó, a miniszter döntött, ők nem tehetnek semmit. És úgy tűnik ahhoz is ragaszkodnak, hogy csak néhány szülő csinálja a botrányt, amúgy minden rendben van. A szülők ezek után mást nem tehetnek, mint hogy a miniszterhez fordulnak.

Részünkről a szülőknek minden segítséget szívesen megadunk. Ha így tesz a többi ellenzéki erő is – márpedig vannak erre utaló jelek –, akkor nem igazán lehet majd ráakasztani az ügyre a „balos szülők balhéznak” címkét, amit előszeretettel alkalmaznak amúgy védhetetlen sztoriknál, amikor az egyetlen lehetőségük az ügy kirobbantóinak lejáratása.

Egy biztos. Sokan ki kell, hogy fejezzük: nem kérünk a Rokonok világából, abból, hogy egy jól teljesítő vezetőt félretegyenek egy „rokon” kedvéért, és ezzel egy felívelő pályán lévő sulit veszélyeztessenek.

 

delbudamaskepp.blog.hu

Posted by SEJT on 2015. július 3.