h i r d e t é s

Rossz jel a piros és a barna lámpa

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Rossz jel a piros és a barna lámpa

2016. február 29. - 15:22
0 komment

Tavaly csaknem másfél millió olyan online lekérdezés történt az egészségügyi intézményekben, amikor kiderült: rendezetlen a beteg jogviszonya, vagyis nincsenek befizetve a kötelező járulékok – tudta meg a Magyar Nemzet az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.

Tavaly 210 ezren fizették maguk után a tb-járulékot, azt azonban nem tudni, hány embernek rendezetlen a jogviszonya Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Annak ellenére, hogy az adóhatóság bírságol, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt közölte, nincs információja arról, hogy tavaly hány esetben nem fizettek az erre kötelezett magánszemélyek - írja a Magyar Nemzet.

Visszamenőlegesen két év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonyt is szükséges igazolniuk azoknak, akik élni szeretnének a háromgyermekesek támogatását szolgáló, kétszer tíz millió forint támogatással kiegészített új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével. Lapunk annak igyekezett utánamenni, hogy az utóbbi években hány embernek volt problémája azzal, hogy nem fizette a tébét.

Azt a NAV sem tudja, mennyien nem fizetnek

Elsőként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordultunk, hiszen az adóhatóság hajtja be a kötelező járulékokat, amennyiben pedig problémát tapasztalnak, kamatostul, bírság kiszabása mellett is fizetési felszólítást küldhetnek az érintetteknek. Ennek ellenére a NAV érdeklődésünkre közölte: nincs információjuk arról, hogy tavaly hány esetben nem fizettek az erre kötelezett magánszemélyek. Azt azonban megtudtuk, 2015-ben havonta átlagosan 208,6 ezer ember fizette saját magának a társadalombiztosítást (tb). Felhívták a figyelmet arra is, Magyarországon az egészségügyi szolgáltatás egyben fizetési kötelezettséget is jelent, függetlenül attól, hogy azt a magánszemély ténylegesen igénybe veszi-e vagy sem.

Arról, hogy a bírságon kívül mi történik azzal, akiről kiderül, hogy nem fizeti a társadalombiztosítást, már az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) kérdeztük. Lapunkat az OEP arról tájékoztatta, a páciens ellátása előtt minden egészségügyi intézmény online, a taj-kártya alapján megvizsgálja, hogy a beteg be van-e jelentve az ellátásra jogosultakról vezetett nyilvántartásba, és rendezett-e a jogviszonya. Az aktuális állapotot zöld, piros, kék vagy barna lámpa jelzi az orvosok felé.

A piros jelzés ellenére sem tagadhatja meg az orvos az ellátást

A zöld lámpa azt jelenti, hogy a biztosítási szám érvényes, a jogviszony rendezett. Piros jelzés érkezik, ha a tb-szám érvényes ugyan, de a jogviszony rendezetlen, vagyis senki sem fizette a tébét a beteg számára. Fontos azonban, hogy az orvos ekkor sem tagadhatja meg az ellátást, és annak díját sem kérheti el a pácienstől, de arról köteles tájékoztatni, hogy probléma lépett fel. A kék lámpa azt jelzi, ha az illető társadalombiztosítási azonosító jele átmenetileg érvénytelen, mert külföldön tartózkodik, és ott van biztosítva. A lámpa barnára vált, ha egyéb okból érvénytelen a taj, ekkor viszont már fizetni kell az ellátásért.

Mi történik kék és barna jelzés esetén?

– Amennyiben a betegnek érvénytelen a taj-száma (kék és barna lámpa), a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál igénybe vett ellátás költségét az adott intézmény díjszabása alapján kell megtéríteni. A szolgáltatók az ilyen eseteket egy külön térítési kategóriába jelentik, ám mivel ezek nem az Egészségbiztosítási Alapból térülnek meg, ellenőrzésük nem szerepel az elsődleges feladataink között – közölte lapunkkal az OEP. Éppen ezért azt pontosan nem tudták megmondani, hogy tavaly hány személyt láttak el a szakrendelők vagy kórházak úgy, hogy nem volt érvényes a taj-szám, az azonban kiderült, hogy 2015-ben összesen 475 669 esetben mutatott barna lámpát a rendszer a lekérdezést követően.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy ilyen sok betegnek kellett fizetni az ellátásért, mert a számok az összes lekérdezést tükrözik. Előfordulhat például, hogy egy év alatt egy beteg taj-számát akár százszor is lekérdezik, miközben nem feltétlen vizsgálják meg mindig.

A legtöbb esetben a rendezetlen jogviszony a probléma

Az OEP tájékoztatójából az is kiderült, hogy 147 726 esetben váltott kék színre a lámpa külföldi biztosítás miatt, és 1 395 929 lekérdezés esetén volt piros. Vagyis a legtöbb esetben a rendezetlen jogviszony volt a probléma, közel 1,5 millió lekérdezésnél derült ki, hogy nincs befizetve a tébé. Az OEP adatai szerint zöld jelzéses lekérdezés 172 673 962 esetben történt. Hangsúlyozták, hogy a jogviszony-ellenőrzés eredményétől függetlenül minden érvényes taj-számmal rendelkező (zöld és piros) betegnek meg kell kapnia valamennyi, az OEP által finanszírozott egészségügyi ellátást.

Havi hétezer forint

A lakosság többsége természetesnek veszi, hogy bármilyen egészségügyi panasz esetén ingyenesen kezelik a szakrendelőkben és a kórházakban is, hiszen hála a szociális ellátórendszernek, ennek költségeit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza. Ám azoknak, akiknek munkabérből vagy vállalkozói járulékából nincs rendezve a kötelező egészségügyi szolgáltatási járulék, maguknak kell azt befizetni. Ennek összege idén havi 7050 forint. A fizetés alól mentesülhetnek például a gyesen, gyeden lévők, továbbá azok, akik ápolási díjban részesülnek, nappali tagozaton tanulnak vagy szociálisan rászorultak. Helyettük a magyar állam vállalja a költségeket. (K. Sz.)

 

mno.hu