h i r d e t é s

Saját zsebre dolgoztak a szemetescég középvezetői Kecskeméten?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Saját zsebre dolgoztak a szemetescég középvezetői Kecskeméten?

2018. január 26. - 09:08

Összehangolt házkutatásokat tartott a kecskeméti rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a városgazdasági (VG) kft. irodáiban, illetve egykori és leendő vezető beosztású alkalmazottainál a napokban - írta meg a hirosveny.hu. A hírportál szerint lefoglalták a cég hulladékszállítási adatait tartalmazó szerverét, és néhány iratot. Mindemellett egy számlatömböt, valamint egy bélyegzőt is kerestek, amit egyelőre nem találtak meg.

Még két évvel ezelőtt tett feljelentést Lassú Tibor, a VG Kft. akkori ügyvezetője, miután súlyos visszaélésekre bukkant a cégnél. Arra figyelt fel, hogy egyre több - főként vendéglátásra, kereskedelemre szakosodott - vállalkozás szüneteltette a hulladékszállítást Kecskeméten. Amelyeknél természetesen drágább volt a lakosságinál a szemétszállítási díj és a szemét mennyisége is jelentősebb volt. A belső ellenőrzés során azután az is kiderült, hogy ez a több - a hirosveny.hu szerint több száz - hulladékszállítást szüneteltető cég ugyanakkor rendszeresen elszállíttatja a hulladékát.

Kiderült az is, hogy amelyik vállalkozás igényelte „feketén" a szolgáltatást, utóbb még számlát is kapott. Igaz nem gépi, eredeti VG Kft-set, hanem kézzel írottat, de bélyegezettet. Ennél a pontnál született meg a feljelentés, amellyel párhuzamosan a VG Kft. három alkalmazottját azonnali hatállyal elbocsátották.

A rendőrség látókörébe egyelőre ez a három elbocsátott munkatárs, illetve egy negyedik került, aki korábban az alkalmazottja volt a VG Kft-nek. A hirosveny.hu úgy tudja, hogy ez utóbbi férfi volt az ügy értelmi szerzője. Végigjárta a vállalkozásokat és felajánlotta részükre az olcsóbb szemétszállítás lehetőségét. Továbbá a számlát is ő készítette el igény szerint. Közben a belsős munkatársak - vélhetően az elbocsátott három - az álszüneteltetést, illetve a „fekete" szemétszállítást koordinálták.

hirosveny.hu megkereste a Csongor Attilát, a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatóját, és a rendőrséget is. Mindkét helyen azt a már „szokásosan sablonos" választ kapta, hogy folyamatban lévő nyomozásról nem adhatnak felvilágosítást.

A keol.hu-nak Takács Valentina, a Kecskeméti Önkormányzat kommunikációs vezetője viszont a következő választ adta arra a kérdésre, hogy milyen ügyben nyomoz a VG Kft-nél a rendőrség:

„Tudomásunk szerint nem a társaság ellen indult eljárás. 2016-ban, még a társaság átalakulása előtt az akkori ügyvezető visszaélésekre lett figyelmes a hulladékgazdálkodás területén. Ezért a társaság nevében rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A feljelentésről az akkori ügyvezető tájékoztatta a felügyelőbizottságot és a tulajdonos önkormányzatot is. Várjuk a nyomozás eredményét."