- A gettószerűen összezsúfolt roma családok számára olyan több szintes házakat jelöltek ki, melyeknek az ablakai nem az utcákra, hanem az udvarokra nyíltak... - így nem is zavarták a német közösség ízlését és a lelkiismeretét. - 1993-ban meghívták egy Budapesten tartott cigánykongresszusra, ahol beszámolt a tapasztalatairól. - A pesti és budai napilapok másnap gúnyos hangnemben számoltak be a "cigánykesergőről" illetve a düsseldorfi újságíró felszólalásáról.
/Kollár Erzsébet/

A solingeni tömeggyilkos Izrael Állam bírósága előtt

Jeruzsálem kerületi bírósága 1961. december 15-én hirdette ki döntését az északrajna-vesztfáliai városban, Solingenben született Otto Adolf Eichmann ügyében. A vádlottat bűnösnek találták mind a tizenöt ellene emelt vádpontban, köztük az emberiesség és a zsidóság elleni bűntettekben, a háborús bűnök elkövetésében. Az ítélet kötél általi halálbüntetésről szólt – de ez ellen Eichmann fellebbezett.
Az izraeli legfelsőbb bíróság az SS-Obersturmbannführer fellebbezését 1962. május 29-én elutasította, majd, miután az elítélt kegyelemért folyamodott Jichak Ben-Cvi államelnökhöz, az ítélet végrehajtását két napra felfüggesztették. Ben-Cvi elnök május 30-án elutasította Eichmann kérvényét – ezt követően Ramlában elkezdődött a kivégzés előkészítése.

Adolf Eichmann este 19 óra körül fogyasztotta el az utolsó vacsoráját: zöldborsót, olajbogyót, kenyeret és teát kapott. Utolsó kívánságként egy üveg bort kért, az izraeli száraz Carmel bor felét itta meg, ezután beszélgetett a egy protestáns pappal és üzent feleségének: nyugodjon meg, a szívében békével távozik.

Shalom Nagar: „remegtem a félelemtől…”

Ezt követően, pontban 24 órakor, átkísérték a kivégzőszobába, ahol már lógott a hurok, összekötözték bokájánál, térdénél, kezeit pedig a háta mögött. Mikor a kivégzéshez fekete csuklyát akartak a fejére tenni, azt megtagadta. Eichmann a kivégzésénél meglepően bátran viselkedett, utolsó mondatában Németországot éltette. - Shalom Nagar, az ítéletvégrehajtó (akinek ez volt az első és egyetlen ilyen munkája), az egy szinttel lejjebb lévő szobában volt, mikor felment és látta, hogy a kivégzéshez minden készen áll, a hurok Eichmann nyakában van, gondolkodás nélkül meghúzta a kart, ami megnyitotta a zsalut és az elítélt már lógott is a levegőben.
Shalom Nagar, az akkor 23 éves börtönőr, élete legszörnyűbb eseményeként számolt be arról, amit a lenti szobában látott az akasztás után… a félelemtől és rémálmoktól éveken át nem tudott szabadulni.

„Eichmann arca sárgásan sápadt volt, a nyelve kilógott a szájából, a nyaka körüli kötélen bőrdarabkák lógtak, a mellkasa ázott a vérben… Nem tudtam – honnan is tudhattam volna – hogy az akasztáskor fulladás miatt levegő szorul a holttestbe. Felmásztam, hogy levágjam a kötélről, láttam az élettelen arcát és merev tekintetét, amint engem bámul.
Mikor megragadtam a derekánál, kiszorítottam a levegőt a testéből… ekkor egy erőteljes ’baaa!’ hang hagyta el a száját, a testen lévő összes vér az arcomba fröcskölt. Az volt az első gondolatom, hogy fel akar falni. Remegtem a félelemtől…” – emlékezett a Shalom Nagar, évek múltán.

A ramlai börtön parancsnoka ezután segítséget hívott: Eichmann holttestét elvitték egy raktárépületbe, ahol egy külön erre a célra épített kemencében, egy órával a kivégzést követően elégették. – Hajnal háromnegyed négykor egy rendőrségi hajóról nemzetközi vizeken a Földközi-tengerbe szórták maradványait. Az izraeli rádió a hajnali órákban, rövid közleményben számolt be az elmúlt órákban lezajlott kivégzésről.

Ramla után az emlékiratokban

Otto Adolf Eichmann – részben a ramlai fogsága idején papírra vetett visszaemlékezésében írta meg, hogy nem bánt meg semmit.

„Hitler olyan mértékben tehetséges volt, hogy ezt a környezete, az emberek is észrevették. Magam is elismerem őt, és továbbra is megvédem. Saját magamat nem fogom megalázni, bűnbánatot semmilyen szinten nem tanúsítok. A legőszintébben vallom, hogy ha 10 millió zsidót öltünk volna meg, ahogyan azt a statisztikák jósolták 1933-ban, akkor azt mondanám, Istenem, megsemmisítettük az ellenséget…”

Az SS alezredese főszervezője volt az európai zsidók megsemmisítésének, neve 4-5 millió zsidó halálához kapcsolódik. 1932-ben lépett be az NSDAP-ba, 1935-től a német titkosszolgálatnál a zsidó ügyek felelősévé nevezték ki, 1938-tól ő szervezte az osztrák, cseh és a német zsidók kényszer-kitelepítését. 1941-től a Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi osztálya vezetőjeként irányította a deportálásokat. 1944 márciusától a magyar hatóságokkal (a Belügyminisztériummal és a Magyar Királyi Csendőrség parancsnokaival, alakulataival) közösen szervezte a magyar zsidóság gettósítását és deportálását. – A budapesti német nagykövet és maga Adolf Eichmann is a magyarok túlbuzgóságáról illetve már a számukra is szokatlan kegyetlenségekről számoltak be jelentéseikben.

*

©Kollár Erzsébet 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás iratai, jegyzetei alapján
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár