Ha csupán két politikai szereplőről gondolkodhatnánk, akkor az "ellenzék ellenzéke" fogalma alatt a Fideszt kellene értenünk. Ám a valóságban ritkán fordulhat az elő, hogy két szereplő létezik a politikai erőtérben, ezért az "ellenzék ellenzéke" fogalma alatt érthetünk ellenzéki erőket is. Ez pedig manapság egyre inkább valóságos erővé válhat, hiszen sokaknak elege lett abból, hogy a gyenge ellenzék miatt a Fidesz sorra nyeri a választásokat, mellé még újból kétharmaddal. Így egészen természetesnek tekinthető az, hogy magán az ellenzéken belül is kialakulhatott egy olyan csoport, amelyik a létező ellenzéki pártokon túllépve akar egy új ellenzéki csoportosulást létrehozni, amelyik aztán idővel párttá alakulva talán nagyobb sikerrel veheti fel a harcot a mai hatalommal szemben. Ennek a kívánalomnak adott hangot Márki-Zay Péter, az újonnan megválasztott vásárhelyi polgármester is az elmúlt hét szombati fővárosi tüntetésen.

A mintegy 23 percig tartó beszéde tartalmi szempontból nem lépett túl a mostanában szokásos ellenzéki beszédek alacsony színvonalán. Lényegében megismételte azokat a szónoki paneleket, amit mások is szoktak mondani: a választást csalással nyerte meg a Fidesz, ezért új választást kell kiírni, illiberális demokrácia van, ahol nincs demokrácia, a jogállamiság nem érvényesül, ha összefogunk, akkor leválthatjuk a kormányt, stb. stb. mind-mind olyan szöveg, ami már a könyökünkön jön ki. Az egész beszédnek talán csak egyetlen maradandó megállapítása lehet, mégpedig az, hogy nem lehet olyan ellenzékre bízni hazánk jövőjét, amelyik még önmagával sem képes megegyezni. Ez tényleg telitalálat volt, hiszen a balliberális ellenzék most 2018-ban szinte ugyanúgy cselekedett, mint a 2014-es választás alkalmával. Ahelyett, hogy a választási kampánnyal törődtek volna, még az utolsó nap során is azon töprengtek, hogy kinek, kiknek kellene visszalépni az egyes választási körzetekben, hogy maximalizálni tudják a mandátumukat. Arra azért kíváncsi lettem volna, ha egy jóságos tündér megsúgja nekik a végeredményt, tehát azt, hogy a Fidesz megint kétharmaddal fog így is nyerni, nos, akkor mit tettek volna. Tovább folytatták volna-e a sok felesleges huzavonát, a marakodást a semmiért, vagy pedig minden párt a saját érdekeit szem előtt tartva ezerrel kampányol a sikerük érdekében. Azt gondolom, hogy jobban tették volna, ha ez utóbbit cselekszik, mert a végeredmény ismeretében abszolút mindegy volt a Fidesznek, hogy a második helyen kit győz le, a DK, vagy az LMP jelöltjét. De ez utóbbi két pártnak is teljesen mindegy volt az, hogy éppen Kis Miska, vagy Nagy Jóska Fideszes jelölt győzte le, mert számukra is az volt a fontos, hogy ki lesz az első ebben a versenyben.

Ha pedig a jövőt nézzük, akkor a mostani ellenzék, amennyiben nem fognak valami gyökeresen újat kitalálni, akkor 2022-ben is, sőt, 2026-ban is ugyanezt a játékot fogja lejátszani, mert nem képes egyébre. A dolog ugyanis nem azon áll, vagy bukik, hogy lesz-e teljes összefogás az összes ellenzéki párt részvételével, mert ez korábban sem valósult meg, és naivitás azt képzelni, hogy a következő választásokon ez megvalósulhat. Amint azt oly sokan és sokszor elmondták, a döntő probléma a politikai szereplőkkel van, tehát azzal, hogy a balliberális pártok vezetőit ismét leváltották a választók. A különösen nagy baj immár az, hogy most harmadjára teszik ezt, amiből egyetlen balliberális pártvezető sem tanult. Sokkal kényelmesebb azt mondani, hogy a Fidesz csalt, minthogy bevallani azt, hogy nincs rájuk szüksége a népnek. Pedig a kibontakozás éppen ott kezdődhetne, hogy ezt belássák az illetékes pártok vezetői. De ha ezt megtennék, akkor jön ám az igazán fogas kérdés: hogyan tovább? Merthogy ma még léteznek azok a pártok, amelyek vezetői igazán felelősek a Fidesz harmadszori és feltehetően felelősek lesznek a további győzelméért, de legitim mandátumuk van a parlamenti politizálásra. Ezt nem lehet felülírni, hiszen ez is a választók döntése volt.

S itt most meg kell állnom, mert egy érdekes jelenségre szükséges felhívni a figyelmet. Az Olvasó emlékezhet még arra, hogy az előző parlamenti ciklus utolsó másfél évében a DK négy képviselője nem vett részt a parlamenti munkában, mert úgymond nem szolgálja ki az orbáni diktatúrát. A választási kampány során az egyik jelmondatuk is ez volt: “Orbánnal nincs alku”. Az előző ciklus parlamenti munkájától való távolmaradás éppen azért, mert a DK-nak nem lehetett önálló frakciója, nem jelentett sem hatalmi, sem pedig anyagi veszteséget a képviselők számára, ezért nyugodtan megtehették azt, hogy minden következmény nélkül távol maradjanak. Most azonban, amikor világossá vált az, hogy lehet önálló frakciójuk, és ebből következően megilleti őket parlamenti bizottsági elnöki és tagsági poszt, már nem voltak annyira finnyásak Orbánnal szemben és sutba dobva a korábbi álláspontjukat, kérték az őket törvényesen megillető posztokat. Ezek ugyanis nem kevés pénzzel is járnak, nem beszélve arról a hatalomról, ami egy-egy parlamenti bizottság elnöki és tagsági poszt jelent. Beleszólhatnak a parlament munkájába, az Uniós és a költségvetési pénzek elosztásába, és így tovább, ami egyúttal az “orbáni diktatúra” kiszolgálását is megvalósítja, legalábbis parlamentáris szinten. Ha ehhez hozzávesszük a személyes pénzbeli nyereségüket is, akkor láthatjuk csak világosan azt, hogy a DK képviselői Orbán Viktor zsoldosaivá váltak. Most már lehet alkudozni Orbán embereivel, mert az pénzzel és hatalommal jár együtt. Ezért sem lehet rájuk bízni az ország vezetését, és ezért lehet igaza Márki-Zay Péternek, mert nem egyszerűen kétszínűek, hanem sokszínűek, mint a kaméleon és úgy váltogatják a politikai arculatukat, ahogyan azt a politikai helyzet megkívánja. Egy ilyen pártra tehát még akkor sem lehet építeni, amikor reális esély nyílhat arra, hogy az orbáni kormányt leváltsák.

Az előbbi, tehát a hogyan tovább problémájára jómagam egyetlen megoldást látok: a mai helyzetet tudomásul véve az elhiteltelenedett politikusok mellett egy új és fiatal politikusokból álló csoport fejlődjön fel arra a szintre, hogy vállalhassa azt a kettős szerepet, ami rájuk várhat. Egyrészt meg kell küzdeniük a hatalommal, másrészt semlegesíteni kell a balliberális ellenzéki pártok hatását a választókra. Csakhogy ezzel, úgy tűnik, ismét csak egy új párt jönne létre, aminek elvileg azért nem lenne értelme, mert csak tovább osztja azt a tortaszeletet, amit a Fidesz meghagy az ellenzék számára. De ha jobban belegondolunk, akkor beláthatjuk azt, hogy egyszerűen nincs más út ahhoz, hogy ezt a kétfrontos harcot sikerrel meg tudják vívni. Egyrészt a Fidesznek jó az, ha az ellenzéki balliberális pártok vezetői levitézlett politikusok, akiket most már harmadszor nem kért újból a hatalomba a választók többsége. Másrészt a Fidesznek az is jól jön, hogy ezekkel sem a Jobbik, sem az LMP, sem pedig a Momentum nem hajlandó együttműködni. Ezt a patthelyzetet valóban nem lehetne másként feloldani, ha egy új párt lépne a helyükbe, akikkel már az utóbbi három párt is hajlandó lenne szóba állni.

S hogy melyik párt lehetne az, amelyik ezt a szükségszerű feladatot elvégezhetné? Ma még én nem látok ilyen szerveződést, de átmenetileg egy az előzőktől eltérő ellenzéki összefogást el tudok képzelni. A Jobbiknak végre be kellene látnia azt, hogy egyedül nem képes leváltani a Fideszt, tehát valakikkel szövetségre kell lépniük. Az LMP hasonló helyzetben van, ők szintén részeseivé válhatnak egy Fidesszel szembeni pártszövetségnek. Azt belátom és elfogadom, hogy az előző két párt nem akar szövetkezni a balliberális pártokkal, jelesül az MSZP – Párbeszéd pártszövetséggel, és a DK-val, mert az számukra jelentős presztízs és szavazat veszteséget jelentene. De egy gyökeresen új párttal, mint például a Momentummal már szövetségre léphetnének, ami már egy komoly egységfrontot jelentene a Fidesszel szemben. Ha csupán ez létre jönne, és a balliberális pártokkal koordináltan állíthatnának jelölteket, már akkor komoly esély lenne arra nézve, hogy a Fideszt leváltsák.

Végül mindenképpen kell lennie egy olyan hiteles politikusnak, aki ezt a politikai szövetséget összefogná, az élére állna és egy emberként képviselné az ellenzéket. Erre sokan magát Márki-Zay Pétert tartanák alkalmasnak, aki azonban világossá tette azt, hogy erre nem vállalkozhat, de segíteni fogja az ellenzéket. Összességében azt mondhatom, hogy különböző okok miatt nem csupán az ellenzéknek, hanem a Fidesznek is jót tenne az, ha 2022-ben a kormányváltás lehetősége szóba jöhetne, reális eséllyé válhatna. De ehhez még nagyon sok a tennivaló, főleg az ellenzék ellenzéke számára. Már nagyon ideje lenne annak, hogy a régi vágású ellenzék erőit a talonba tegyék.

Forrás: tarski.blog.hu