h i r d e t é s

Sokallta a vásárlókat Angyalföldön, robbantással fenyegetőzött egy férfi

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Sokallta a vásárlókat Angyalföldön, robbantással fenyegetőzött egy férfi

2020. április 27. - 08:13

 

Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki azzal fenyegette a rendőröket, hogy ha nem csökkentik egy XIII. kerületi áruház vásárlóinak számát, robbantással éri el célját - közölte a fővárosi főügyész vasárnap az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

Illusztráció: 168ora.hu

Ibolya Tibor a közleményben azt írta: az 54 éves férfi csütörtökön felhívta a rendőrséget, hogy túl sokan vannak az áruházban, és azt követelte tőlük, hogy két napon belül csökkentsék a vásárlók számát, különben egy Molotov-koktéllal "elintézi", hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebben tartózkodjanak az áruházban.

A telefonáló később megjelent az üzletnél, és gyalázkodó kifejezéseket írt a falra

- tette hozzá.

A közlemény szerint a rendőrség azonosította a férfit, és gyanúsítottként hallgatta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés és rongálás miatt, majd előterjesztést tett a letartóztatására. A Fővárosi Főügyészség a bűnismétlés kizárásáért a férfi letartóztatását indítványozta, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelt.

(MTI)


 

h i r d e t é s